• rotaboy
    #30
    "az internethozzáférési díjak csökkenése miatt a bevételeik is egyre kisebbek."

    Ez egy nagy ferdítés, két okból is. Egy igaz hogy a hozzáférési díjak csökkennek, de évről évre jelentősen nő az új előfizetők száma, ami bőven fedezi az általuk emlegetett állítólagos "csökkenést", sőt folyamatos növekedést produkál. Másrészről mit gondoltok miből fektették le az óceán aljára azokat a bazi drága optikai szálakat? Hát abból a pénzből amit az userek, meg a tartalomszolgáltatók már részben kifizettek nekik előre, plusz hatalmas kormányzati támogatásokat tettek zsebre. Amit, ha szigorúan nézzük megint velünk fizetettek meg. Csak harmadsorba számítanak a magán tőke befektetései, mert ezek a legkisebb arányúak, másrészt, ara alapozva fektettek be a magántőkések, hogy a szóban forgó cégek szépen kiszámolták nekik, hogy 10 euróért megépítik a hálozatot, majd évi 1 euróért üzemeltetik, ebből 8 eurót már kifizettek nekik a felhasználók és az államok és minden évbe eddig is és még sokáig ez után is évi 5 eurót fognak majd érte fizetni ezért 5 év múlva ennyi meg ennyi haszna lesz a magánbefektetőknek. Amit már meg is kaptak.
    Csak az a bibi, hogy kezd növekedni a fenntartási költség a megnövekedett terhelés és az elavult hálózatok miatt. (az elavultat nem úgy értem hogy lerobbant, hanem úgy hogy nem felel már meg a megnövekedett igényeknek)
    Már nem tudnak évi 30-40%-os növekedést ígérni a magántőkéseknek csak 6-12%-ot ezért nem tolonganak a tőzsdén annyira a részvényeikért a befektetők. (azért még mindig nagyon jó befektetésnek számítanak) Elemben a google meg társai sokkal keresettebb befektetés jelenleg és ezen szeretnének változtatni.