SG.hu·

Hálózatfejlesztési költségek: fizessenek a tartalomszolgáltatók is?

A távközlési cégek, mint a British Telecom vagy a Deutsche Telekom létrehozzák a digitális autópályákat, a Google és más cégek pedig ingyen használják azokat. Ennek a gyakorlatnak azonban a BT és társai szeretnének véget vetni.


François Barrault
"Eddig nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy az olyan vállalatok, mint a Google, a YouTube és a Cisco egy halom pénzt kereshessenek. Ez a modell azonban elavult és a kereseti lehetőségek sincsenek igazságosan elosztva. Ráadásul valakinek ki kell fizetnie a számlákat" - szögezte le François Barrault, a British Telecom globális üzleti ügyekért felelős elnöke. A vezető úgy vélte: éppen emiatt a következő öt esztendőben át fog értékelődni az infrastruktúra-építők és a tartalomszolgáltatók szerepe, valamint a bevételekből és a költségekből való részesedése. Így a jövőben a kutatás-fejlesztésben egyaránt és egyforma mértékű szerepet vállalnak majd a két csoportba tartozó cégek.

A távközlési vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik az államok, a tartalomszolgáltatók és nem utolsósorban a felhasználók részéről, hogy folyamatosan fejlesszék hálózataikat, de eközben a költségeket csak ők viselik és az internethozzáférési díjak csökkenése miatt a bevételeik is egyre kisebbek.

"Úgy vélem, hogy a jövőben továbbra is a nagy távközlési konszernekre hárulnak majd a hálózatfejlesztési költségek. Egész egyszerűen nem marad más választásuk, ha csak nem az, hogy maguk is olyan attraktív szolgáltatásokkal és alkalmazásokkal jelentkeznek, amelyek segítségével növelhetik a forgalmukat" - jelentette ki Roman Friedrich, a Booz & Company szakértője. Barrault ennek ellenére kitart véleménye mellett, mivel szerinte a Google és a többi tartalomszolgáltató pontosan tudja, hogy rájuk van utalva.

Tény, hogy ezek a cégek jó szolgálatot tettek az ágazatnak, mivel felhívták a figyelmet az új online lehetőségekre, azonban miközben jelentős forgalmat generálnak - gondoljunk csak a YouTubera - a költségekből nem veszik ki a részüket. "Együtt kellene működnünk, meg kellene osztanunk egymással a tudást, a fejlesztéseket és az innovációt közösen kellene elősegítenünk. Amennyiben semmi nem változik, akkor igencsak kérdéses, hogy mikor valósulhat majd meg az a vágyálom, hogy a felhasználók akár 2 másodperc alatt letölthessenek egy filmet" - nyilatkozta François Barrault.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arrakistor2008. 07. 21.. 07:53||#31
fizessenek a félsivatagi nagyorrúak is
© rotaboy2008. 07. 19.. 02:30||#30
"az internethozzáférési díjak csökkenése miatt a bevételeik is egyre kisebbek."

Ez egy nagy ferdítés, két okból is. Egy igaz hogy a hozzáférési díjak csökkennek, de évrõl évre jelentõsen nõ az új elõfizetõk száma, ami bõven fedezi az általuk emlegetett állítólagos "csökkenést", sõt folyamatos növekedést produkál. Másrészrõl mit gondoltok mibõl fektették le az óceán aljára azokat a bazi drága optikai szálakat? Hát abból a pénzbõl amit az userek, meg a tartalomszolgáltatók már részben kifizettek nekik elõre, plusz hatalmas kormányzati támogatásokat tettek zsebre. Amit, ha szigorúan nézzük megint velünk fizetettek meg. Csak harmadsorba számítanak a magán tõke befektetései, mert ezek a legkisebb arányúak, másrészt, ara alapozva fektettek be a magántõkések, hogy a szóban forgó cégek szépen kiszámolták nekik, hogy 10 euróért megépítik a hálozatot, majd évi 1 euróért üzemeltetik, ebbõl 8 eurót már kifizettek nekik a felhasználók és az államok és minden évbe eddig is és még sokáig ez után is évi 5 eurót fognak majd érte fizetni ezért 5 év múlva ennyi meg ennyi haszna lesz a magánbefektetõknek. Amit már meg is kaptak.
Csak az a bibi, hogy kezd növekedni a fenntartási költség a megnövekedett terhelés és az elavult hálózatok miatt. (az elavultat nem úgy értem hogy lerobbant, hanem úgy hogy nem felel már meg a megnövekedett igényeknek)
Már nem tudnak évi 30-40%-os növekedést ígérni a magántõkéseknek csak 6-12%-ot ezért nem tolonganak a tõzsdén annyira a részvényeikért a befektetõk. (azért még mindig nagyon jó befektetésnek számítanak) Elemben a google meg társai sokkal keresettebb befektetés jelenleg és ezen szeretnének változtatni.
© ocsieu2008. 07. 18.. 22:04||#29
Profitmaximalizálás a cél, semmi más!!! Ilyen egyszerû... A szolgáltatóknak az a bajuk, hogy a Google, Youtube, ... olyan sikeres, amilyen... És hogy nekik ebbõl nem jut extraprofit... Egyszerûen "szakmát tévesztettek", és szeretnék, ha õk és cégeik is olyan sikeresek lennének, mint pl a Google, és alapítói... Csakhát ezzel a problémával a Google, Youtube felé kellene fordulni, nem az azt használó userek felé... Ehez viszont nincs merszük... Éshát a userek a Google mögött állnának (logikusan, és érthetõen), így egy ilyen produkció jócskán rontaná a reklamáló szolgáltatók image-t..., tõzsdei árfolyamot... Szóval az állítólagos sz*rból mégnagyobbat csinálnának, azt meg ugye senki nem szeretné...
© asdasdasd2008. 07. 18.. 17:50||#28
"A távközlési vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik az államok, a tartalomszolgáltatók és nem utolsósorban a felhasználók részérõl, hogy folyamatosan fejlesszék hálózataikat, de eközben a költségeket csak õk viselik és az internethozzáférési díjak csökkenése miatt a bevételeik is egyre kisebbek."

Ezt hívják versenynek.
© asdasdasd2008. 07. 18.. 17:49||#27
"Eddig nagyon keményen dolgoztunk azon.." = Kihúztunk egy adag kábelt, és azóta dõl a pénz.

"Ez a modell azonban elavult és a kereseti lehetõségek sincsenek igazságosan elosztva" = a kommunizmusban mindet egyenlõen elosztanak

"Ráadásul valakinek ki kell fizetnie a számlákat" = amit Hawaii-n költöttem

© Zoleeca2008. 07. 18.. 14:52||#26
Hát ez az! Az autós (internetezõ) fizet azért hogy használja az autópályát (hálózatot). Most nehogy már azért is fizessen az autópálya fenntartójának, hogy a TESCOba Muhajröcsögérõl Marika néni felzötyögött és nem 5 ezerért hanem csak 2 ezerért vásárolt és így "haszonra" tett szert! Ja és persze a TESCO is fizessen mert neki is volt haszna. Lófaszt.
© MrImy2008. 07. 18.. 11:24||#25
Ez röhej!

Emlékszünk régebben az internetszolgáltatók felmondtak szerzõdéseket a túl nagy adatforgalom miatt?
Ez azért van, mert a szolgáltató megvesz egy pl. 1TB adatforgalmat - NA HONNAN??? - a távközlési cégektõl, nem kis pénzért. Ezután megpróbál túladni a dolgon azaz feldarabolja az elõfizetõk között, elvégeznek számításokat, hogy vélhetõen mennyit fognak csak elhasználni ebbõl az elõfizetõk és így határozzák meg a havidíjakat.

Szóval már most is megkapják a pénzüket!!! (BT, DT stb stb)

Na akkor miért is lehet erre szükség? Miért kellene a másik oldalról is fizetgetni? Lássuk Most kitolnak nagy számlákat a nagyoknak aztán mindenki örül. Késõbb elkezdik mindenkivel fizettetni így bevezetõdik egyfajta cenzúra, mivel nonprofit szervezetek nem nagyon fogják tudni kifizetni az üzembentartási költségeket.

© Lame2008. 07. 18.. 10:19||#24
Persze. Nekik az lenne a jo, ha 0 forgalom lenne a halozaton, viszont mindenki szepen fizetne a hozzaferesert, nem?
lol.
© Ghoosty2008. 07. 18.. 10:17||#23
Cat: Ahogy lentebb is írták, a tartalom szolgáltató ugyanúgy fizet jelenleg is az internet eléréséért, mint ahogy bárki más. Tehát õk is beszálnak a költségekbe. Annyi történt, hogy a korlátlanul árult csomagokat egyre inkább kihasználják, így már nem éri meg annyira nekik. Gyakorlatilag nem történi más, mint díjat akarnak emelni, csak elég nagy a verseny ezért aki elõször lép az bukik, így államilag támogatott kartellbe akarnak tömörülni, hogy emelhessenek díjat veszély nélkül.

Ha nem elég a pénz, akkor nem kell fejleszteni. Majd lesz akinek megéri és az fejleszt. Csak hát ugye aki drágán tud fejleszteni, az elõbb utóbb bukik.

Az elõfizetési díjak miért csökkennek? Ez nem valami államilag szábályozott dolog. Egyszerûen sokan vannak a piacon így nem adhatják akármennyiért a szolgáltatást, mert lesz aki olcsóbb, így õk kiszorulnak a magas díjakkal. De a díjaknak fedezniük kell a fejlesztést is. Aki meg ilyen áron nem képes erre az bukik. Jelenleg a nagyoknak szarul néz ki a jövõ, ezért próbálnak valamit tenni. Mivel az átlagos elõfizetõk vannak többen ezért a tartalomszolgáltatókat próbálják támadni, mindezt úgy beállítva, hogy minnél nagyobb réteget megnyerjenek maguknak.

Az is megoldás lenne, hogy bevezetnék a forgalom alapú számlázást, de aki ezt elõször megteszi, az bukik. Ráadásul az emberek elég spórolósak, szóval igényelni fogják az egyszerû fash mentese honlapokat reklámok nélkül, ugyanis a reklámot innentõl õk fizetik.
© Cat2008. 07. 18.. 09:23||#22
"az autópályát építõ cégnek joga lenne forgalom után pénzt szedni?"

Lehet hogy számodra újdonság, de most is van autópályadíj, azaz most is pénzt szednek a használatért. Attól, hogy egyszer felépült, továbbra is karban kell tartani, és 10-15 év múlva gyakorlatilag teljesen fel kell újítani. Ekkor ismét az állam építse fel minden adófizetõ pénzébõl, vagy a használókéból újjuljon meg folyamatosan? Én egyértelmûen az utóbbira szavazok...

"Lassan eljutunk oda az elméleted szerint, hogy a net havidíj csak feljogosít a használatára..."
Én inkább úgy látom, hogy a netforgalom folyamatosan nõ, azaz a hálózatokat folyamatosan bõvíteni kell, de az elõfizetési díjak folyamatosan csökkennek, azaz egyre kevesebb pénzbõl kell fenntartani a rendszert. Az optikai szálak végpontját közelebb kell vinni az otthonokhoz, ami a telekomcégek részérõl több milliárd eurós költségeket igényel, és ezt valakinek meg kell fizetnie. Namost vagy megfizeted te, például a forgalomarányosan fizetett internetkapcsolat árában (micsoda szitokszó...), vagy MELLÉD beszállnak a legnagyobb sávszélességet elnyelõ szolgáltatások, mint a videómegosztók, tévétársaságok stb. Azaz végeredményben szerintem az internetelõfizetõknek sem lenne rossz, ha több lábon állna a rendszer.