kukacos#126
Nagyjából jó az elemzésed, a jelzők nélkül (nem hiszem, hogy a primitívnek van értelme ebben a kontextusban). Valóban az a tapasztalat a történelemből, hogy az emberiség olyan, mint a kiskutya, és amíg bele nem nyomják az orrát, addig odakakil a szőnyegre. Nem tudom, mi a megoldás, és nehéz is előre jósolni. Tudományos felfedezések már párszor megmentették az emberiséget az éhhaláltól, és simán lehet, hogy az emberi test átalakításával jelentősen kibővül majd a bioszféránk. Márpedig ha tudunk élni szeméthegyek alján, radioaktív környezetben, szaprodás nélkül, akkor várhatóan átértékelődnek majd a tűréshatárok és az igények.
Az amerikai indiánok ugyanúgy irtották egymást és az őslakókat, mint az európaiak őket. Pocahontas jól mutat a Disney-filmben, de ha elolvasod a történetét, már nem olyan szép mese. Másik kedvenc mesém a szegény, elnyomott, gazdag kultúrával rendelkező új-zélandi őslakosok:
http://en.wikipedia.org/wiki/Maori
Akik alig hatvan évvel azelőtt, hogy szegényeket az európaiak másodsorba taszították volna a saját földjükön, pontosan ugyanolyan, vagy még kegyetlenebb irtóháborút folytattak a szomszédos szigetek ellen: