• sonicXX
    #21
    Több dologban is tévednek egyesek. Az egyik ilyen hogy az MS-t oktalanul "zaklatják". Az MS-nek kismillió tetves stiklije volt a múltban, ami a monopol helyzetét erősítette. Nem állok neki felsorolni, mert nincs kedvem e-book-ot írni most. A másik tévedés, hogy a kiszabott bírságnak bármiféle jelentősége is lenne. Az MS a fennmaradó profitjának 1%-át teszi céltartalékba. A kiszabott bünti ennek az 1%-nak kb az 1%-át érintette. A harmadik tévedés, hogy a korai ellenőrzéssel kitolnának az MS-sel és/vagy a felesztőkkel. Ebben a korai szakaszban - és a következőkben - idejében tudják jelezni az aggályokat a cég felé, akinek megéri pénzben is idejekorán változtatni. A fejlesztőkkel és tervezőkkel pedig jóval kisebb kitolás, mint az, mikor a felépített rendszerben kell alapvető koncepcionális elemeket teljesen átvariálni. A végeredmény: kevesebb koncepcionális hiba, hatékonyabb kód, kevesebb gány, jobb OS. A nagyedik tévedés a fejlesztők minősítése. Az MS-nél élvonalbeli fejlesztők dolgoznak. Ugyanez a tervezőkről is tudott.
    A legjobb példa erre - a közutálattá vált - IE6 esete, ami pontosan azért lehetett sikeresebb - az általam a világ életben utált - Netscape-nél, mert azelőtt adták ki, mielőtt a W3C véglegesítette volna a böngésző szabványokat. Ezt úgy valósították meg, hogy realizálták, milyen lesz a végső változata az adott szabványnak - ehhez képest pedig érthetetlen szinten szabványkövetőnek mondható. Így korábban adták ki, és ezzel keresztülhúzták a Netscape-et. Persze, egy évvel később fejlesztői oldalról nézve ez már rémuralomnak volt minősíthető, de ez nem az IE6 fejlesztők és tervezők hibája, hanem azé a seggé, aki menesztette azt a csoportot. Az IE7-et és 8-at nagyrészt ugyanaz a csoport fejleszti most, és eléggé komoly ütemben haladnak, a böngésző minősége is szépen javulgat.