Ironka#134
Mi abban a fejlődés és hogy max párszáz ember kísérletképpen vegetál, a Naprendszer viszonylag 'barátságosabb' pontjain? Szted nem őrülnének meg a kényszerösszezárás, a totálisan mesterséges környezet, az elszigeteltség hosszú évTIZEDEI alatt? Ráadásul földi gravitációhoz hasonlót csak forgó hengerek palástján lehet elérni. Mert ha te komolyan veszed a kolonizálást bizony embereket kell kipaterolni egy életre odaki. Erre ki vállalkozna? Ki az, aki nem a Földön akar élni? Evolúciós örökségünk nem merül ki a két ügyes kezünkben és fejlett analitikus agyunkban, a génjeink ugyanúgy meghatározzák szociális-társas igényeinket, motivációinkat (és korlátainkat). Még ha a születésük óta kondicionálnánk őket (ami újabb morális kérdéseket vet föl), akkor se lesz képes egy életet leélni az űrben, vagy inkább, ami fontosabb, h nem akar, még ha fizikailag képes is lenne. És akkor jön a zendülés, az összezárás miatti feszültségek, ami hazavágja az egész kísérletet. Az ember nem az űrbe való (genetikai korlátai vannak) és még jó ideig nem lesz olyan technológia, ami mesterségesen kiválthatja az igényeinket (mesterséges grav. stb). Ráadásul a Mars terraformálása sztem eleve halott ötlet, a földi grav. durván kétötöde, a magnetoszféra és a lemeztektonika hiánya miatt. Ekkora a gravitációnál nem lehet tartós önellátó kolóniát létrehozni, ehhez 'mutánsok' kellenek.
Igazából már ma ellehetne kezdeni a kísérletet, elég lenne fogni egy atomtengeralattjárót, megtömni emberekkel azt mehet a tengerfenékre úgy 30 évre, néha kapnának ellátmányt. Kíváncsi lennék meddig bírnák... pedig ez egész barátságos környezet a világűrhöz képest.
Akkor már inkább a túlnépesedés és a gyerekjegy, százszor jobb élet az ennél. Az emberiség talán megtanulja, hogy nem mehet az expanzió a végtelenségig, vannak korlátok.