jefferson83#47
Találtam a témával kapcsolatban egy blogbejegyzést amivel többé-kevésbé egyet tudok érteni, ebből szemezgettem egy pár gondolatot(hogy ne legyenek benne közszereplők és trágárság ) :
Az egyesület elnöke szerint "nagyon sok olyan feladat van, ami nagyobb részt kormányzati feladat lenne, de kevés lelkesedéssel, vagy alig végzi a kormányzat". Vona Gábor szerint ilyen feladat a "polgárvédelem, a nemzeti hagyományok ápolása, mint a hadisírgondozás", valamint "a magyar fiatalság lelki, szellemi, fizikai felkészítése egy olyan eshetőségre, amikor rendkívüli helyzetben szükség van az emberek mozgósítására".
Ez azért jól hangzik, nem? Szívesen nézném őket hadisírt gondozni nyáron, a tűző napon fekete egyenruhában. A hagyományt és a kultúrát Imre Király címerpajzsával díszített Fekete egyenruhában fogják védeni. Elképzelem, ahogy ebben az egyenruhában kisiskolásoknak magyarázzák Ady verseit kultúraóvás címén. Vagy esetleg a Csontváry Kosztka Tivadar képeit mutogatják a kíváncsiaknak, vázolván az expresszionizmus és a posztimpresszionizmus közti különbséget. Na ezt azért megnézném. Arra is kíváncsi vagyok, hogy az ő értékelésük szerint ki számít polgárnak? No csak azért, mert nem hiszem, hogy a négerek, a zsidók, a cigányok, a szlovák, román, német, szerb, horvát kissebségek annak számítanának az ő elgondolásuk szerint. Rájuk majd vigyáz a rendőrség, vagy a polgári védelem, külön! A vége tetszik a legjobban. Lelki, Fizikai, Szellemi felkészítés a rendkívüli helyzetekre. Mi számít rendkívüli helyzetnek? Ki dönti azt el? Vona Gábor? Ha nem tetszik neki egy ember képe, az rendkívüli helyzet? Akkor majd mozgósítja a gárdát, akit lelkileg már felkészített a „haza” védelmére. Majd jönnek a fiúk és kiverik a fogainkat, hogy bebizonyítsák a fizikai felkészültségüket. Onnantól kezdve, én és a hasonlóan gondolkodók jobb ha nem jártatjuk a pofánkat, mert jön a gárda és befogja! Egy kicsit talán eltúlzom, de direkt túlzom el! Magyar Gárda? Tegye föl a kezét aki ezt komolyan gondolja!Néhányan még ki is állnak mellettük, bőven elég ha nem határolódnak el tőlük, már az is nagy támogatás! Balga egy nemzet vagyunk mi! Szomorú vagyok. Szomorú mert elveszett a józan ész. Mindig azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet. és tessék! Kiábrándult vagyok. Nem tartozom sehová. Nincs alternatíva, senki nem hallgat meg. Ebben az országban senki nem hisz már a magyar jövőben, csak agonizálunk, és öljük egymást.
Nem baj, mert ha majd üt az óránk, fekete ruhás Imre Király címerével feldíszített alakok, szép rendben tarják majd a temetőt.