nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
  • salsoul
    #7274
    Azt hiszem úgy találkozok vele mint ahogy a legjobb barátaimmal is találkoztam. Ővelük az élet hozott össze minden vágy és érdek nélkül. És az is tart össze. Nem hiszem, hogy én magam kereséssel találnék ilyen barátot. Kizárt. Havert igen. Barátot nem. Igazat biztosan nem.

    A legtöbb amit az ember tehet, hogy nyitott és "eljárja az esőtáncot".
    Utánna már nem rajta áll a dolog. Én ebből szempontból igen szerencsés természet vagyok: bizalmam van az isteni gondviselésben.

    A szabad ember részt illetően én Szókratész álláspontján vagyok miszerint:
    "Nem vagyok sem a gyomor, sem az alvás, sem a nemi vágy rabja, az szerinted nem attól van, hogy ismerek valamit, ami kellemesebb ezeknél, ami nemcsak a szükség kielégítésének a pillanatában tölt el örömmel, hanem még azzal a reménnyel is kecsegtet, hogy örök hasznot hajt."