nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
  • salsoul
    #5414
    Nem tudom ezt meg érteni nem akarod vagy?
    Én egy segg hülye ember vagyok és értem...
    Elsőre megértettem mikor ez tanította több írás is, és kétség nélkül igazat adtam neki.

    Itt az egyik. Talán neked is segít belátni, hogy nem maga az ember középszerű, korcs, hybrid ettől, hanem az a MUNKA lesz az amit végez.

    "Nem a sok kéz, de az ügyes kéz festi az évrajzi képet, készíti az órát, erőművet sat. De még kapálni s kivált kaszálni se tud száz ügyetlen kéz annyit s úgy, mint ötven gyakorlott. S ebbűl az következik: hogy a munkafelosztás, mint ki-ki tudja már, emeli az emberi fő tehetségit lehető legmagasb tökéletességre. Természetes, hogy az, ki mindég eggyel foglalatos, azt ügyesebben tudja vinni, mint az, ki húsz tárgyban munkás. Ha húsz embert képzelünk, hol mindegyik mindennap félcipőt varrni, félívnyit leírni, két beretvát élesítni, egy táncleckét adni, félóráig vashámorban dolgozni, két beteg után látni s több effélét tudna, képzelhetni-e józanon azt, hogy ezen húsz ember, ily módon annyit s oly tökéletesen tudjon végbevinni, mintha egyike óraműves, másika hámoros, táncmester sat. lenne kirekesztőleg? S ezen progresszió szoros tudományi igazsággal még nagyobb osztalékra vitethetik, mint minden manufaktúrában vitetik is – s ezek tökéletessége a munka lehető legnagyobb felosztásán alapul. Azon ideális árkádiai életmód, hogy minden a háznál készüljön, nem századunkra illő többé, s az, ki mindenhez tud egy kicsinyt, jól közönségesen semmihez sem ért.

    A háztartás igen kicsinyben országláshoz hasonlítható. Ha az elsőben a vadásznak főzni, kocsisnak fagyaltat készítni, szakácsnak nyargalni, cukrásznak vasalni, szobatisztítónak beretválni sat. kellene, mily következést lehetne várni? S mindennek sarkalatja, a morale pondus, mily hasztalanul volna rakva? S országlásban nagyobb-kisebb mértékben szinte mindég így vesz el a nemzet legfőbb ereje. S vizsgálja szeme s esze szerint ki-ki őszintén ezt vitatásomban, igazam van-e vagy sem.

    Mennyivel számosb jó és tökéletes építőmester, fegyvergyártó, ács, tímár, asztalos sat. van egy országban, annál rövidebb idő alatt s így kevésb időveszteséggel fognak erős építvények, jó fegyverek s bútorok sat. előállíttatni, s azon mestereknek öszveleg ügyessége vagy inkább azon lelki mennyiség, mely mindezen tárgyak körül úgyszólván a teremtő erő, határozza el egy nemzetnek a többiek közt ebbéli feljebb vagy alantabb létét. A gazdák kisebb vagy mélyebb tudománya mérlege az ország földművelési erejének. A vezérek több, kevésb józan tanultsága s ügyessége pedig a nemzet támadó vagy védő erejének skálája. Végre a kormányozó, birtokosak s így lefelé minden lakos, a magok álláspontjokra alkalmas tulajdonok könnyebb vagy nehezebb súlya, az egész valódi erejének vagy várható kifejlődhetésének staterája,* szóval: a közintelligentia – értelmesség – azon jel, melynél fogvást a bölcs a nemzeteket mázsálja. S az mennél nagyobb, annál kevesebbet szorul másokra, s így annál függetlenebb, szabadabb s erősb a nemzet."
    (Széchenyi István: Hitel - részlet)