#403
"Annak a valószínűsége, hogy véletlenszerűen az összetevő atomokból kialakuljon egy fehérje molekula, csak úgy önmagától: 1 a 10950-ből. Ez azt jelenti, hogy az egyes után 950 nullát kellene írnunk. És e, számunkra gyakorlatilag felfoghatatlanul nagy számból, mindössze egyetlen esetben alakulnak ki egy fehérje molekula.
Meg kell jegyezni, hogy a matematikusok az 1 a 1050-ből valószínűséget nullának tekintik. Tehát egy fehérje molekula önmagától való kialakulása kapcsán sokkal helyesebb a "valószínűség" fogalmat lecseréljük a "valószínűtlenség" fogalmára. Vagyis nem azt mondjuk, hogy megtörténhetett, hanem bizonyosan meg sem történt.
Feltételezhetjük persze azt is, hogy a végtelen Univerzumban épp itt a Földön realizálódott ez a végtelenül kicsi esély. De mit mondjunk akkor, ha egy sejt működéséhez legalább 250 különféle fehérje molekulára van szükség?"
1. Demagóg szöveg. A matematikában nem mondják 1/10^950-re, hogy 0. 1/végtelenre mondják, de az a 10^950-től még pont végtelen messze van.
2. Vedd hozzá, hogy mennyi csillag és bolygó van a világegyetemben, és osztd le. Lehet, hogy ez az egyetlen hely, de az is lehet, hogy minden második naprendszerben van élet, csak képtelenség utazni a csillagok közt.
3. Honnan tudod, hogy ez nem öngerjesztő dolog? Hogy az első aminosav kialakulása után nem töredéknyi idő alatt alakult ki a többi? Lehet, sőt valószínű, hogy olyen környezetben, ami akkor itt volt, kötelezően kialakulnak az aminosavak.
4. És akkor mi van, ha valószínűtlen? Kialakult, nem? A lottó ötös eltalásának valószínűsége rettentő kevés. De 5 szám kihúzúsának a valószínűsége minden héten 1. Honnan tudod, hogy pont ezek az aminosavak kellenek az élethez? Itt ezekből lett élet. Máshol meg lehet, hogy másból.
5. Ezt a szöveget pont ugyanígy már olvastam. Legalább forrást jelölhetnél. Akkor legalább tudnánk, hogy pontosan melyik uninteligens tervezettséges idiótától származik.