Mi lesz belőle?
  • Kata
    #246
    Egyszer unokabátyámmal jöttünk fel Bp-re M7-esen, este volt, szemerkélő eső, és egy vadonatúj Merci szabott el mellettünk, a csávó telefonált benne. Ahogy elénk került, hirtelen visszavágott a mi sávunkba, megpördült kétszer (mi blokkfék), majd a palánkon átcsapódott, és vagy 4-5-ször megpördült még a mezőn, mire fejjel lefelé megállt (akkor még nem volt vadvédő kerítés az autópályák mellett). Megálltunk - én nem mertem kiszállni, nagyon megijedtem - unokabátyám visszament, kisegítette az alig 20 éves taknyot a kocsijából, akinek semmi baja nem lett csodával határos módon. (Murphy törvénye újfent beigazolódott: a hülyéket az Isten is védi.) Autómentőt hívtunk neki, mentőt nem kért. A kocsija elmondása szerint két hónapos volt. A többszázezres mobilja is összetört. Mondjuk legalább be volt kötve, ennyi esze volt. Talán pont ez mentette meg.