• Jeff Gordon
    #563
    A Williams elégedett az eddigi fejlődéssel

    A Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről, ugyanis véleménye szerint a Toyota erőforrással ellátott átmeneti versenygép hozta a várt eredményeket a téli tesztek első három állomásán.

    Az idei tesztek az elmúlt héten befejeződtek. A csapatok most karácsonyi szünidejüket töltik, ám a háttérben egy pillanatra sem áll meg a munka. A többiekhez hasonlóan a Williams istálló is értékelte idei téli tesztprogramját, melyről a vezetőség csak pozitívumokat tudott mondani.




    "Már szeptemberben megkezdtük az FW28B kódszámot viselő versenygépünk tesztelését, mely az FW27A továbbfejlesztése. Az átmeneti autót már a Toyota új V8-as erőforrása hajtja, illetve helyet kapott benne vadonatúj váltóművűnk, mely a korábbinál gyorsabb átkapcsolást tesz lehetővé" - mondta a szakember. "Ez a csomag közel 6500 kilométert, és három teljes versenyszimulációt futott, mely 2007-es felkészülési programunk része volt."

    "A megbízhatóságra helyeztük a legfőbb hangsúlyt, illetve arra, hogy megismerkedjünk, és hozzászokjunk a Bridgestone új abroncsaihoz, mely nem okozott számunkra különösebb nehézséget. Egyenletesen és megbízhatóan teljesítettek a gumik, és sikerült megtalálni azokat a beállításokat, melyekkel maximalizálni tudjuk teljesítményüket."