• kukacos
    #95
    Annyira hogy így van, hogy például 1971-ben egy roppant vicces kisérletet végzett egy kutatócsoport: megvásároltak egy tucat repülőjegyet, és az amerikai haditengerészeti kutatóintézet pénzén körbeutazták a Földet úgy, hogy közben mellettük ücsörgött egy atomóra az egyik ülésbe szíjazva. Miután leszálltak, az atomóra Einsteinnel összhangban késett. Majd visszafelé repülve is megismételték ugyanezt a kísérletet, és újból az elmélettel egybevágó eredményeket kaptak. Na és miért pénzelte ezt a haditengerészet? Mert bizony a GPS műholdaknál roppant fontos a jelek időzítése, és a relativitáselmélet következményeinek figyelembe vétele nélkül képtelenek lennénk az órákat összehangolni, lehetetlenné téve az akkor még csak katonai célú, de ma általánosan használt pozícionálást. Magyarán egy roppant konkrét, gyakorlati esetben egyszerűen MUSZÁJ használnunk a relativitáselméletet, ráadásul pontosan úgy, ahogy azt az egyenletek leírják. Magyarán aki nem hiszi el a relativitáselmélet időre gyakorolt hatásának valóságosságát, az megérdemli a csörgősipkát. (Persze valaki hihet alternatív, de ugyanazt eredményező elvi magyarázatoknak is, mint pl. az éter-által okozott Lorenz-kontrakció, mint posztulátum, de a jelenség létezését nem tagadhatja.)

    Bővebben pár link:
    http://www.neh.gov/news/humanities/2005-03/elasticity.html
    http://en.wikipedia.org/wiki/Hafele-Keating_experiment