kukacos#471
Tulajdonképpen nem mondasz nekem ellent, de jóval messzebbre merészkedsz, mint amennyit én a jelen tudásunk szerint tennék.
Én csak annyit írtam, hogy a matematika a biológiai felépítésünk következménye. Te azt írod (és persze sokan mások gondolják így), hogy a világegyetem matematikai, az agyunk a világegyetemben kell alkalmazkodjon, tehát elsajátította a matematikát, és ennek következménye, hogy matematikai formában megértjük a világot. Ez magában foglalja az én állításomat, de pár fontos lépésben továbbmegy. Egyrészt implicite felteszi, hogy a világegyetem egyenlő azzal, amit az agyunk képes észlelni. Másrészt felteszi a világegyetem elsődleges matematizáltságát, és kizárja az azon kívül létezőket és esetleg megismerhetőket. Harmadrészt kizárja az agy visszahatását a világegyetemre, magyarán a valóságot <I>a priori </I> létezőnek fogadja el, ezzel oksági viszonyt tételez fel az általunk kitalált matematika és a világ minősége között, pedig lehetséges ok és okozat nélküli "tyúk és tojás" megközelítés is. Szerintem ezek a kérdések egyáltalán nem tisztázottak, és mivel nagy részük predikció nélküli filozófiai elgondolás vagy alapállás, nem is feltétlen tisztázhatóak.
Én úgy gondolom, hogy biztosan csak az én állításomat fogadhatjuk el (a matek azért olyan, mert az agyunk ilyen), de még annyira sem mennék el, hogy például civilizációk közötti univerzális nyelvnek tekintsem.
Nyitva hagynám a lehetőséget olyan paradigmaváltások előtt, amelyek megkérdőjelezhetik a matematika kizárólagos szerepét. Pl. gondoljunk a történelmi háttérre: Arisztotelész nem ugyanazt tartotta tudományos következménynek, mint mi. Másrészt rengeteg, korábban filozófiainak tűnő kérdésről kiderült, hogy tárgyalható és predikciókat adó elméletek tartoznak hozzá. Például a középkorban értelmetlennek tűnt az a kérdés, hogy miből vannak a csillagok. A felsorolt alternatívákhoz is el tudok képzelni olyan tapasztalattal tárgyalható eseményeket (kísérleteket), ahol eldönthetővé válnak az egyes állítások igazságtartalmai.