• BenceYCE
    #1871
    Ha értette volna a dolgát reggel nem viszi ki a buszt a garázsból. Ha meg szarik a műszaki állapotára, legalább vezessen úgy, hogy bármire felkészült. Megfogadtam, hogy mindent papír szerint csinálok, pedig ezért kikezdhetnek a cégnél. Igazából leszarom, mert van hova mennem. De szeretem ezt csinálni. Biztos szeretni fogom az újat is. De szánalmas, hogy az év végi csoportértekezleten azt a kolegát magasztalják az egekig aki minden hulladékkal, még akár talicskával is képes utast szállítani pedig mindig más busszal van, mert neki van a legkevesebb menetkimaradása múűszaki okból. A másik meg kap egy leharcolt szekeret amit nem tud megcsináltatni, mert minden beírásra csak láttamot tesznek, vagy pecsétet, hogy "javítva, rendben", és 2.5x annyi menetkimaradást csinál mint a 2. helyezett. Egyrész semmi köze a busz műszaki állapotához azért mert nyáron felforralja a vizet. A vízpumpáját hónapokig nem cserélték ki, mert nincs raktáron. Azért nincs mert a pénz kellett az éhes zsebekbe. A szerelő meg aki ha egyáltalán megteszi, kimossa a hűtőbordák közül a szutykot. Persze a 6 általánosával azt is csak úgy ahogy a józan paraszti eszével elgondolja. Szépen elhajtogatja a hűtőbordákat a gőzborotva vízsugarával. Azért ez az ember, mert ezt tudjuk csak megfizetni, mert valakinek éhes a zsebe. Na egy ilyen busszal élj túl egy napot. A kolléga leadta a busz, már nincs a nevén. Most megkaptam én. De qrvára leszarom, hogy hány órát állok félre műszaki hibával és hogy év végén mennyi "jól megérdemelt" (?) prémiummegvonást kapok, mert másnak éhes a zsebe. Szóval a históriák a gumikról igazak. Ahogy az is, hogy 1.5 hónapja nincs tükör a garázsban, mert éhesek a zsebek. De ez nem újkeletű dolog. Augusztusban is 1.5-2 hónapig törött tükrökkel jártunk. Az utasokon és a dolgozókon spórolnak ezzel. Idén nyáron már nem is locsoltam a végállomáson a busz hűtőjét ha felforrt. Én nem. Azért nem, hogy a középvezetőség és onnan fölfele több pénzt tudjanak hazavinni. Nemrég belinkelt vki egy cikket a Veke-s srác interjújáról. Megfogott a citromleves rész. Na így működik ez mindenhol. A ruházatot egy valláskárosult idegentől vesszük méregdrágán. Természetesen Ő is valakinek a valakije a bkv-n belül.