• IoIa
    #506
    Nagyon kedves vagy, hogy itt ismeretterjesztő fizikatörténetet mesélgetsz ovis szinten (gondolom, a tudásod legjavát adod), csak nem értem, hogy miért nekem írtad válaszként.
    Csak emlékeztetőül: villamosmérnök (is) vagyok, mellesleg matek versenyeket nyertem. Szerintem vegyél vissza a lendületből... Bár a többieknek magyarázzad csak nyugodtan :))

    "190 cm, és 100 kilogramm. Ez is tisztességes 2 dimenzió." - a tömeg mióta dimenzió?

    "A trükköt megcsinálom még egyszer, és lesz egy statikus terem, hosszúság×szélesség×magasság, melyet ha fejlődésében személek, akkor hozzáadom negyediknek az időt, és máris van a markomban NÉGY dimenzió." - látod, itt nem értünk egyet. Az időt én nem tartom dimenziónak. Ilyen alapon (kisarkítva) azt az almát is hozzávehetném, amit most épp eszem. +1 dimenzió?
    Az idő segédfogalom, amivel pillanatnyi állapotokat tudunk meghatározni/észlelni/kiszámítani, így egy változást/folyamatot ki tudunk fejezni úgy, hogy egy referenciaváltozáshoz viszonyítjuk/hasonlítjuk.
    Jól írtad, egy egyenes egydimenziós. De míg az egyenesen oda-vissza lehet haladni, addig az idő csak egyirányúként tekinthető. Épp ezért nem is lehet dimenzió. Az más kérdés, hogy a tudatunkkal el tudjuk képzelni akár a visszafelé irányulást is, de a tudatunkkal bármilyen képtelenséget is el tudunk képzelni, tehát ez nem bizonyíték a kétirányúságra (arról nem is beszélve, hogy az élet tele van irreverzibilis folyamatokkal). Az idő, mint nagyon hasznos segédfogalom a mindennapi életet és a tudományos munkát is segíti, nem nélkülözhető, de ne akarjunk tőle többet, mint ami. És persze ne tévesszen meg bennünket az sem, hogy egy grafikonon lehet időtengely is. De mivel egy grafikonon, aminek van időtengelye is, a másik tengelyén bármi lehet, pl: darabszám, hőmérséklet, súly, stb, és azok sem dimenziók...
    Apropo idő: ha igaz lenne a határozatlansági reláció, akkor az időt sem tudnánk számításokhoz normálisan használni, hiszen a kiszámított érték és a valóság soha nem stimmelne (és ne jöjjön senki a statisztikus dolgokkal, mert az csak magyarázkodás).

    "Hogy a négyből hogy lett öt, majd hat, majd hét, majd nyolc, ..., majd 11, ezt megtudjuk a következő esti meséből.
    Amelyet, ha akarod, elmondhatsz te is." - én biztos, hogy nem akarom, mert nem fogadom el a háromnál több dimenziót. Ez nem azt jelenti, hogy nem tanultam róla, de már akkor sem fogadtam el.
    Szerintem az alapvető probléma az, hogy az emberi képzelet mentes bármilyen fizikai törvényszerűségtől, és emiatt az emberek hajlamosak arra, hogy tényszerűnek vegyenek olyasmit, ami csak a képzelet szüleménye. Számtalan példát lehetne sorolni, ami csak kitaláció volt, de mégis az emberek nagy része elhitte/elhiszi.
    Tudom, hogy különösen a részecskék vizsgálatánál, illetve ezek leírásánál új fogalmakat vezetnek be. Úgy, mint a matekban, az egyszerűbb számítás érdekében egy új változót. De ez nem azt jelenti, hogy az új változó fizikailag is létezik, csak azt, hogy könnyebben ki tudtam valamit számítani.
    Ezekkel a +dimenziókkal is ez lehet a helyzet. Fizikailag nem létezik, csak a könnyebb számítás érdekében úgy teszünk, mint ha lenne. De egy többismeretlenes egyenletmegoldásnál sem számoljuk bele az esetlegesen felvett új változókat az ismeretlenek számába.