teddybear#128
Bevallom, nem vagyok hidrobiológus, tehát nem vagyok igazi szakértő sem. Ez a szöveget azonban már olvastam, az egyik mozgalmár nyomta a kezembe vagy tizennyolc éve. Súlyos pontatlanságok vannak benne és alapos csúsztatások is.
pl. "A vízlépcső elkészültével csak úgy lehetett volna a vízminőséget megvédeni, ha hatalmas üzemekben állandóan tisztították volna a folyó vizét. Ez tekintettel a napi szennyvíztermelésre, lehetetlen."
Azt hiszem, hogy mostanában kezdik megépíteni azokat a szennyvíztisztító telepeket sorban a Duna és a mellékfolyói mentén amit emlegetnek. Csak most az EU normáira hivatkoznak, és a települések szennyvíztisztítását emlegetik. Mert ez régebben hiányzott! (És még nincs kész! A pesti sincs!) Én láttam annak idején a Vág vizét, és tudod zavaros volt a szennytől.
"A teljes körű megítélést nehezíti az a tény, hogy a létesítmények 170 km hosszan helyezkednek el, alsó szakasz jellegű folyón, ezért a közvetett és közvetlen hatásterület is igen nagy."
Hát most nem számoltam utánna, de a Nagymarosra tervezett gáttól számolva a felső vége a 170 kilométernek azt hiszem már osztrák terület, vagy mégsem? Ha jól emlékszem; Budapest 0 km. -Hegyeshalom határátkelő közt a táv 178km. Bár lehet hogy tévedek, és a nyomvonal is más.
Az első szakaszban leírtak egy része teljesült is, de nem a baktériumos, okát már leírtam, keresd ki!
Második szakasz: alapvetően az előbb írtam le; ha összekoszolod a vizet mindent összekoszol utánna! Nem szükséges ismételned más szavakkal, értem én elsőre is....
Harmadik szakasz: nem értem hogy tud egy 9m-es (kilencméteres) gát 16 méteres duzzasztást okozni, ráadásul egy jóval magasabban fekvő területen?
Persze a víztározó működéséhez hely kell, de ez egy része eleve adott, a Duna ártere. Az a terület, ami amúgy sem használható úgy mint más területek.
Hát ha a vizet duzzasztjuk, akkor a vízszint megemelkedik. Egészen addig, amíg a terepszint a duzzasztott víz szintje alatt van. De ez azt is jelenti, nem a csökkenő talajvízszint lesz a fő probléma. Az emelkedni fog, nem csökkenni. A minősége meg csak akkor romlik, ha szennyezed.
Száz szónak is egy a vége Mi nem építettük meg amit terveztünk, a többiek meg igen. Pl. az osztrákoknak 13 erőműgátjuk van a Dunán. Ezeket ők is azidőtájt építették, ha jól tudom. És köszönik, megvannak. És jól megvannak. A Bécs alatti víztározó mellett egyenesen kiemelt üdülőterület hoztak létre. Nézd meg, ha arra jársz! érdemes...