teddybear#114
1. Csak akkor, ha szennyezett víz folyik bele. Magától nem szennyeződik.
2. A talajvízszint nem csökkent volna, inkább emelkedett volna a víztárolóban levő víz nyomása miatt. Csökkenni a dunántúli bauxit-, és a barnaszénbányák miatt csökkent, de amióta abbahagyták a mélyművelésű bányák vizének kiszivattyúzását, attól sem kell tartani.
3. Lásd az előző hozzászólásomat! Egyébként ez már a C-variáns megépítése utáni helyzet, nem az eredeti tervek szerinti.
4. Inkább kiegyenlítené a vízhozamot. Tavasszal feltöltenék a tárolót, az év többi részében meg lassan kiengednék.
Te valószinűleg az egyik pilisi hegytetőte építeni kívánt hatalmas betontárolóra gondolsz. A végső tervekben az egész nem szerepelt. A mozgalmárok ennek ellenére kész tényként beszéltek róla.
5. Hát úgy is meg lehetett volna csinálni, de akár betonnal is leönthették volna az egész hegyoldalt, de nem ez volt a terv. Mindenesetre ez már szőrszálhasogatás, hisz semmisem épült meg belőle.
6. Mondom, hogy az adatokra nem emlékszem, de ez tiszta energia lett volna, és az osztrákoknak ezzel fizettük volna ki az építésre felvett kölcsönt. (Ha jól emlékszem, ez kb. 8-9 milliárd shilling volt, világpiaci áron) A kölcsönt így is vissza kellett fizetni, a szén-, és atomerőművek energiatermeléséből. Hogy az mennyire tisza energia, azt hiszem Neked sem kell részleteznem.
Ami pedig a zöldeket illeti. Általában nem tekintem őket alaposan felkészült szakértőknek, inkább csak nagyon idegesítő dilettánsoknak. Túl sokszor beszélnek összevissza, és még többször cirkuszolnak nyilvánvalóan üzleti célokból. pl. Pakson a francia Greenpeace-aktivisták.
Ugyanakkor a környezetet tényleg óvni kéne, de a Duna egész folyása már régen nem természetes állapotú. Mesterséges környezetet építettünk, gátakkal szorítottuk össze. Ez az erőműgát lett volna rajta tudomásom szerint a 42. vagy a 43. És ha tényleg jól építették volna meg haszna lett volna belőle mindekinek, így viszont sok sok ember pénzét verték el a semmiért. (A kilencvenes évek elején az infláció még a hivatalos jelentések szerint is több mint évi 50% volt!)