• Istencsászár
    #433
    McLaren: Tovább kell fejlődnünk


    Az elmúlt hónapok fejlesztéseinek köszönhetően Kimi Raikkönen Monacóban és Silverstone-ban is az élen tudott csatázni, ám a McLaren ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy további fejlődésre van szükségük ahhoz, hogy jobb legyen az MP4/21-es modell teljesítménye.

    "Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben sikerült fejlődést elérnünk, és beszéltünk a versenyzőinkkel is, akik már sokkal jobban érzik magukat az autóban, szóval ez mindenképpen pozitív" - mondta a szakember a Brit Nagydíj után.

    "Olyan kérdésekkel bombáznak, mintha semmit nem sikerült volna fejlődnünk az elmúlt versenyek óta. Mindenki arról beszél, hogy miként tudtuk elveszíteni a biztosnak tűnő második helyet" - folytatta Whitmarsh. "Nem erről van szó. Igenis sikerült fejlődést elérnünk, de tovább kell folytatnunk a munkát. Ha megnézzük, hol álltunk Spanyolországban, akkor jól láthatjuk, hogy rengeteget léptünk előre."

    Bár Raikkönennek esélye sem volt harcba szállni az élen autózó Alonsóval, sokáig úgy tűnt, megszerezheti a második helyet. Igen ám, de utolsó kiállása során, mikor tankolták autóját, üzemanyag ömlött a karosszériára, mely lángra kapott. Ez egy kis zavarodást okozott, mellyel éppen annyi időt vesztettek, hogy Schumachernek sikerült elhappolnia tőlük a második pozíciót.

    "Michael fantasztikus kört ment, míg mi nagyon lassúak voltunk. Természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy pontosan mi okozta a tüzet. Azt is kiszámoljuk, ezzel mennyi időt vesztettünk, és hogy ezen múlt-e a második hely sorsa."

    "Azonban Michael ezekben a körökben remekül autózott. Talán egy kicsit keményebben kellett volna hajtanunk, hogy nagyobb előnyre tegyünk szert, és akkor visszatérhettünk volna elé a második kiállást követően" - tette hozzá Whitmarsh.