pipaxy#417 Nem tudom, mi a helyzet most a szobahőmérsékletű szupravezetéssel. Másként meg körülményes és drága dolog lenne. Vagy lehet, hogy a szobahőmérsékleten szupravezető anyagok is drágák, stb. Viszont állítólag szén nanocsövet olcsón lehet majd gyártani.
Szobahőmérsékletű nincsen még, de van „magas” hőmérsékletű, amihez ügye csak a jóval olcsóbb folyékony nitrogén kell. Vezetékanyagnak úgy tudom még csak marginális mértékben alkalmazták, áramkorlátozók terén ugyanígy. Az velük a legnagyobb baj, hogy nagyon nehéz megfelelő érintkezőt szerelni a rideg kerámiára.
Milyen alapon vagy ebben olyan biztos?
Írtam, „gondlomom ez most, én”, ebből azért látszik, hogy abszolút nem vagyok meggyőződve róla.
Milyen alapon? Erről sokat lehetne írni. Tapasztalati tényeken. Vissza kell emlékezni olyan régre, amilyenre csak tudsz, és meg kell vizsgálni akkor milyen eszközök vettek körül bennünket, normál embereket. Amilyen messze én vissza tudok, akkor is voltak autók, a mostaniak annyiban különböznek tőlük, hogy telerakták elektronikával. Régen ha rossz volt a kocsi és ügyes voltál te magad is meg tudtad szerelni, most emiatt már nem. Akkor is volt Tv, most már plazmás is van, csak tudjak annyit kicsengetni. Most már van mobiltelefon, akkor is volt csak nem elterjedve. Számítógép ugyanúgy. Régen is gázzal fűtöttünk nagyobbrészt, mint most is. Végül is én nem látok olyan fene nagy változást, áttörést, forradalmat a mindennapok használt technikájában.
De írhatnék mondjuk a régi sci-fi regényekről is. Vegyük például az Űrodesszia 2001-et. Artur C. Clarke nem arról híres, hogy telerakná a regényeit mindenféle futurisztikus technikával. De még mennyire hogy nem! Inkább próbál valamelyest a realitás talaján megállni. (Én így tapasztaltam könyveit olvasva) Az akkor létező technika (1960), az akkori fejlődési ütemből extrapolált és így ő 2001 tájára tehette a Jupiterhez indított emberes küldetés időpontját. Ügye már rég elmúlt ez az időpont. És hogy is van? Vissza a Holdra 2020-ban?…
A 3. Űrodesszia végén a következő olvasható: Különös dolog történt velem: azt hittem, regényt írok, de lehet, hogy tévedtem. Mert vegyük sorra az alábbi eseményeket:
1. A 2010. Második űrodisszeiában a Leonov űrhajó a "Szaharov-meghajtást" alkalmazta.
2. Most, fél évszázaddal később (8. fejezet) az űrhajókat a muonkatalizálta "hideg fúziós" reakció látja el energiával, amelyet Luis Alvarez et al fedezett föl az 50-es években. (Lásd Alvarez önéletrajzát: Basic Books, NY, 1987).
3. A londoni Times 1987. augusztus 17-i száma szerint dr. Szaharov jelenleg "a muonkatalizálta… vagy »hideg« fúzión alapuló… nukleáris energia, előállításán dolgozik, amely egy az elektronhoz kapcsolódó, rövid életű elemi részecske tulajdonságait használja ki… A »hideg fúzió« hívei rámutatnak, hogy az összes kulcsreakció pontosan 900 Celsius-fokon működik a legjobban…"
Most aztán igazán kíváncsi vagyok, mit szól a Nobel-díjas Szaharov és Alvarez azokhoz a szerepekhez, amiket kiosztottam nekik.
Arthur C. Clarke, 1987. szeptember 30.
Írod: Eddig nem nyíltak meg új utak előttünk ilyen irányú felfedezésekkel? A számítógépek nem nyitnak új lehetőségeket? Vagy az elektronmikroszkóp? Vagy a nanocsövek? Vagy egy csomó minden, amit oldalakon keresztül lehetne sorolni?
Félreértesz, ezek mind úgy vannak ahogy mondod, de én nem „holmi” számítógépről, meg elektronmikroszkópról szóltam, mert evidens azoknak a létrehozása. Én olyan új utakról beszéltem, amelyet már le is írtam, bár picit más aspektusban. Idézem magamtól:
#303„Azt hiszem rosszul használtam ezt a „forradalmasító” szót.
Ez alatt olyan új elméletet értettem, aminek hatására az életben valamely eszközünk radikálisan megváltozik, jobbá válik. Például vezetékes távíróból lett szikratávíró az elektromágneses hullámok felfedezésével. Napjainkban pedig ügye már mindenki mobiltelefonál, a technika is felnőtt hozzá.
Akárhogy is fejlesztgethetünk pl. a rádióhullámok kapcsán, sosem léphetjük át a fénysebességet. Ahhoz hogy fénysebességen felül kommunikálni tudjunk, ahhoz valami új, „forradalmasító” elmélet kellene.
Ilyesféle elméletek ritkultak meg napjainkra véleményem szerint.”
Világos már az általam használt „új út” kifejezés mit is takar? Azt az utat amely például az UFO járművek technikájához kellene.