• dez
    #407
    "Nem tudom, hogy pontosan mire gondoltak, de a kisülés szerkezetéről van szó. Az ellenállás valszeg csak az erősségét befolyásolja."

    Az épp elég: így nem helyes a megállapítás, hogy semmi kapcsolat nem fedezhető fel a pszichés állapot, és a kisülések között.

    "Lehet, hogy ezzel kapcsolatban igazad van, de ettől még az aurához semmi köze ennek"

    Szerintem sem. Bár épp tegnap volt az NG-n egy szkeptikus beállítottságú műsor, ahol többek között, egy másik téma kapcsán bemutattak egy műszerféleséget, ami egy ujj koronakisülését fényképezte, majd egy képernyőn egy egész test stilizált rajza köré volt téve az így kapott kép. Ennek még így önmagában semmi értelme nem lett volna, csakhogy, amikor valaki belehelyezte az ujját, és megszúrta magát egy helyen (arcán), a körvonalban a megszúrt pontnak megfelelő helyen, jól láthatóan "kihagyott" a kisülés: mintha az ujj köré leképződött volna az egész test "valamije". Persze ez az aura létét nem bizonyítja, vagy hogy az a bizonyos valami az aura lenne.

    Utána egy szkeptikus tudóscsoport egy saját szerkezettel demonstrálta, hogy itt egy egyszerű fizikai folyamatról van szó, és hogy akár élettelen tárgyaknak is gerjeszthetnek ilyen kisülést. Csak épp ezzel még nem magyarázták meg a fenti esetbeli kihagyást.

    "és nem használható betegségek diagnosztizálására (legalábbis nem jobban, mint a bőr ellenállás mérés)."

    Léteznek módszerek, amik a bőrellenállás változásokból jópár dologra tudnak következtetni. Egyes országokban ezek a klinikai gyakorlatban is használatosak, mint (elő-)diagnosztikai mód, de pl. Magyarországon hivatalosan nem elismertek az effélék - itt marad (nem túl hatékony és érzékeny módszerként) a szemrevételezés és kikérdezés (mint előzetes diagnosztika).

    "Ez a jelenségek 80-90 százalékára igaz. Egyébként a korona kisülés szerintem régebb óta ismert, mint az aura fotózás."

    Helyes megfogalmazás: "...mint a Kirlian-fotográfia", mivel ez nem "aura-fotózás". Olyan nincs, hogy közvetlen aura-fotózás. Van egy "aura-fotózás"-nak nevezett eljárás, de az egy közvetett dolog: egyszerű bőrellenállás-mérés után ráfényképeznek az illető sima fotójára egy a bőrellenállás-mérés alapján, egy program által megjelenített mű-aurát. (Ez így önmagában nevetséges lenne, csakhogy az így megjelenített "aura", még ha csak jelképes is, szépen megmutat néhány dolgot. Bár ettől itt még itt nincs túl sok misztikum.)

    "A cikkben is benne van, hogy a tárgylemez szigetelő anyag, vagyis megmarad rajta a töltés. Az ilyen kísérleteket tehát úgy kellene elvégezni, hogy a tárgylemezt is cserélik. Nem tudom, hogy így is próbálták-e."

    Próbálták, és úgy már (állítólag) nem volt ott a hiányzó rész... :) Így ez a része a dolognak felejtős.