Talmácsi Gábor a tegnapi időmérőt is megnyerte, igaz csak nem hivatalosan, hiszen az Aspar csapat kedden, még saját maga mérte a versenyzői idejét.
A mai napon azonban a magyar motoros csapata már a többi istállóhoz hasonlóan a hivatalos időmérő rendszert használták.
Talma mindössze tizenhárom kört ment a jerezi pályán - a többi pilóta, aki a legjobb tízbe került legalább kétszer ennyit -, mégis ő végzett az élen 1.48.174 perces idővel, és így több mint két tizeddel megverte a második helyen végző cseh Lukas Peseket.
Egyébként Jerezben, ugyanilyen tesztelés során tavaly decemberben Talmácsi pályacsúcsot állított fel 1:46:844-es idővel, bár ettől most majdnem másfél másodperccel elmaradt, mégis biztató, hogy eddig mindkét edzésen az élen végzett.