• Landren
    #1801
    Talmácsi Gábor elmondta, sohasem adná már a MotoGP-nél lejjebb

    A MotoGP-ben történt bemutatkozása óta először tartott Magyarországon sajtótájékoztatót Talmácsi Gábor, a Scot Racing Team versenyzője. A csapat tulajdonosa sajnálja, hogy nem előbb kötötték meg a szerződést, míg Stefano Favaro, Talma menedzsere elmondta, mintegy tizenkét órán át tárgyaltak múlt hét csütörtökön a szerződés megkötése előtt. Talmácsi pedig, miután ráérzett a legerősebb kategória ízére, már nem is adná ennél lejjebb a továbbiakban.


    Cirano Mularoni a csapat tulajdonosa sajnálta, hogy nem 2006-ban kötötték meg a szerződést a magyar versenyzővel, pedig már akkor is a klub kötelékébe tartozott. Talma a sajtótájékoztatón elmondta: nagyon jól érzi magát a bőrében, valóra vált az álma, és most már sohasem adná lejjebb a MotoGP-nél. Akkor azonban több szerződésük is volt másokkal.

    Stefano Favaro, Talmácsi Gábor menedzsere elmondta, hogy csütörtökön 12 órán át tárgyalt Talmácsi a MotoGP-ben való indulásáról, sokszor úgy érezte, hogy nem sikerülhet a megállapodás, azonban nem adták fel. Bár biztos volt benne, hogy Talmácsi az idén motorra ül, arra nem számított, hogy a legmagasabb kategóriában. Inkább a superbike-vb-indulásban bíztak.

    „Néhány héttel ezelőtt még nem számítottunk rá, hogy ilyen lehetőség adódik Gábor előtt, a mugellói Grand Prix után kezdtük el a tárgyalásokat a Scot Racinggel. Múlt hét csütörtökön, reggel kilenckor kezdtük el a tárgyalásokat a pénteki indulásról, s ezek este kilencig tartottak. Ez alatt a tizenkét óra alatt többet tanultam, mint az elmúlt nyolc évben” – mondta Favaro magyarul az összegyűlt újságíróknak.

    A Scot Racing Teamnél elégedettek Talmácsival, nem számítottak ilyen jó kezdésre. Igaz, Talmácsi az utolsó helyen végzett, ám borzasztóan nehéz a 125, illetve 250 kcm-ről áttérni a MotoGP-re. Más versenyzők, akik a 250-ből mentek át, hét-nyolc másodperccel maradtak le a legjobbaktól, Talma azonban csupán öt másodpercen belüli hátrányt szedett össze.

    Talmácsi Gábor az újságírókkal megosztotta első MotoGP-s élményeit, elmondása szerint úgy érezte magát, mintha űrhajóban vagy torpedón ülne. A verseny előtt mindössze 15 percet tudott konzultálni az igen bonyolult gép működéséről a szakemberekkel.

    „Az első három-négy körben még nem is mertem teljes gázt adni, félelmetesnek éreztem a motor erejét. Körről körre egyre jobban éreztem magam, baráti kapcsolatba kerültem a járművel. Egészen más kategória a MotoGP, egy-egy verseny után hosszabb megbeszélésekre, értekezletekre van szükség, sokkal nehezebb a feladata a versenyzőnek. Nem akarom lebecsülni korábbi eredményeimet, de sohasem térnék vissza a 250-es vagy a 125-ös versenysorozatba, mert annyira jól éreztem magam a MotoGP-ben” – nyilatkozta Talma.

    A folytatásról csak annyit mondott Talmácsi, hogy nem tűzött még ki célt maga elé, hogy hol végezzen az idén, azonban biztos benne, hogy szerez még kellemes meglepetéseket a szurkolóknak.