• Gregorius
    #1751
    Hát gyakorlatilag azt, hogy Gábor felmondta a szerződést, merthogy hónapokat késtek a második motorral, mert még a szezon előtti edzésekre ígérték, de nem hogy az éles edzésekre, de végül ugye a futamokra sem érkezett meg a motor, csak akkor, amikor Gábor úgy döntött, hogy felmondja a szerződést. Ráadásul állítólag az istálló nem volt hajlandó tárgyalni velük semmiről, beleértve a reklám tevékenységet is, ami körül az a félreértés volt. Az egyetlen alkalom, amikor az istálló előállt az ötleteivel, az a futam napja volt. És ebből lett elege Gábornak többek között, hogy mindig úgy küldték ki motorozni élesben, hogy előtte állították bele az ideget, hogy hol mit módosítanak a szerződésekben. Dióhájban. Állítólag most ott tartanak, hogy van A terv és B terv, amik között szerepel a Superbike is.