• Landren
    #1672
    Suchman Tamás: nem készülhet el időre a sávolyi versenypálya

    A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a felerészt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidőre megvalósuljon – jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek kedden.


    Itt még a vidámság az úr: Talmácsi Gábor az alapkőletételnél

    A gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjára szeptember 20-án kerülne sor az új Balatonringen.

    Suchman Tamás leszögezte, a magyar fél a feltételeket biztosította, kiemelten kezelte a beruházást, és teljesítette a vállalásait. Az ügynek prioritást adva, rendkívüli szigorral folytatták le a hatósági egyeztetéseket, így a pálya néhány héten belül megkaphatja az építési engedélyt – tette hozzá. Ehhez a befektető jelentős beruházása révén megépült Sávoly község csatornahálózata, és hamarosan megkötik a szerződést a tisztítómű megvalósítására is.

    A kormánybiztos beszámolója szerint a spanyol Sedesa vezette konzorcium a költségeket felerészt önerőből, felerészt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből kívánta állni, azonban az ehhez szükséges hitelkérelme a mai napig nem érkezett be.

    Márpedig enélkül nincs meg a fedezet a versenypálya szeptemberi határidőre tervezett megépítéséhez. A határidő betartásához nemcsak a hitelfelvétel ügyében kellett volna megtenni az első lépéseket, hanem a sávolyi helyszínen is, ami szintén nem történt meg.

    Suchman Tamás álláspontja szerint a gazdasági válság vezetett a beruházás elhalasztásához, amiről a spanyol fél ígérete szerint csütörtökön, közleményben ad majd tájékoztatást.