Elméletek, felfogások, filozófia
  • Zephyr Retiring
    #319
    A kezdeti lelkesedésem a kolléga irányába sajnos immár nekem is csökkenő tendenciát súrol.
    Sajnos ez történik másokkal is, ha túlzottan a tudomány megszállottjai lesznek. (lásd itt pl. katt)

    Részemről jobban szeretek hinni abban, hogy vannak még feltáratlan területek mind a tudományban, mind a filozófiában, ahol nem azért szerepel a metafizika és egyéb témakörök összessége, mert "bent maradt véletlenül" ebben a témakörben, hanem azért, mert azok maguk is a mai napig is a filozófia szerves részét alkotják.

    Úgy vélem, vannak dolgok, amit sok ember képtelen elfogadni, mert nem tud megmagyarázni, s így sokkal egyszerűbb rákenni valamire, hogy "áltudomány", mint az, hogy beismerjük: fogalmunk sincs erről, vagy arról. Sokan azt felejtik el, hogy mind emberek vagyunk, akik tévedhetnek, sőt tanulhatnak is még alkalomadtán. Vagy talán nem is felejtik el, inkább csak elzárkóznak a tanulás és/vagy a megértés elől. Mindehhez jön még az egyéni intelligenciánk korlátja, ami kinél magasabb, kinél meg kevesebb, így az is lehet. hogy hiába próbálod őket felvilágosítani arról, hogy ez a farmer kék és nem zöld, ha egyszer ők azt a farmert zöldnek látják, mert színtévesztők. Ők nem is képesek megtanulni, hogy mi a különbség kék és zöld között.

    Nem igazán szeretek kommunikálni olyan lelkekkel, akik azt képzelik magukról, hogy ők már mindent tudnak. Se perc alatt ki és megmagyaráznak mindent és nem tűrnek ellenvéleményt. Az, hogy egy dolognak többféle megközelítése és értelmezése is lehet, az részükről ki van zárva. Én jobban kedvelem, akik használják a "talán" vagy az "esetleg" kifejezéseket is mondandójuk kapcsán..

    A túlzott magabiztosság és bizonyosság szerintem egyenes út az őrülethez, hiszen ha valamire akár az "életedet is feltennéd" olyan biztos vagy benne, majd egy nap a tudomány tudományos alapon bebizonyítja, hogy mégse úgy, hanem így és az ellenkezője az igaz, akkor gáz van. Mert előtte még amaz volt a biztos
    Erre számtalan példa volt a múltban a tudomány kapcsán is, amikor még szentül hitték, hogy a Föld lapos. Aki másként gondolta máglyára vetették. Annyiféle variáció és lehetőség áll még előttünk a filozófia területén, hogy nincs is rá szó. Napjainkban kezd képet ölteni a több dimenzió lehetősége is itt a Földön. Mi van, ha az álmok is, és a halál is egy kapu egy másik, vagy egy harmadik dimenzióba?

    Mi van, ha minden amit most "tudunk" az álmokról, vagy a halálról, vagy épp a halál utáni létről, az mind nem is valós?
    Mi van, ha valóban létezik Teremtő csak nem vallási értelemben? Vagy vallásiban ugyan, csak rossz helyen kutatjuk?