• Tinman #28983
    Az életem során 3x is ért hasonló atrocitás!

    Egyik esetben jó 15 éve egy kopasz Opelest előztem ki... még kis hülye voltam, mert mind a ketten gyorsan mentünk, de egy tökéletesen egyenes helyen én 140-el, ő meg 120-al, indexszel. Nem bírta elviselni, hogy kielőztem elkezdett tolni, nem is számítottam rá kielőzött, félkeresztbe állt az úton, majd kiszállt, picit lementem a füves padkára kikerültem, nem mutogattam neki (túl gyerek voltam még, ma már szétverném ott helyben) és padlógáz, sokáig kergetett végül egy nagyvárosba érve egy pirosnál feladta. Esküszöm nektek a teljesen szabályos -bár nagy sebességű- előzésen kívül SEMMIT nem tettem ellene, viszont szar autóval előztem ki (Lada 2105).

    A másik esetnél már tanúm is van. Majdnem u.a. az útszakaszon, jól belátható hely. 50-es ürge Renault Megane-al 70-el tötymörög, index ki, lassan előztem ki, én sem mentem gyorsabban 90-nél egy akkori céges szintén szar autóval (Opel Corsa Combo). Erre mikor mellé értem azonnal padlógázt nyomott, egészen 130-ig gyorsítottuk ki az autókat, amikor is kénytelen voltam visszasorolni, majd büntetőfékezgetni kezdett. Megint megpróbáltam előzni, megint nem jött össze, végül 3.-ra nagy nehezen sikerült, volt elég hely is... utána elkezdett mutogatni és újra elkezdett tötgymörögni. Nettó elmebeteg volt. Jah és nem, nem volt az adott szakaszon SEMMIFÉLE tábla, se útfelújítás, semmi...

    A 3. esetben városon belül voltunk piros lámpánál. Fülbevalós, nagy darab, fekete terepjárós vezető az egyik sávban, a másikban én szintén a céges ronccsal. Siettem, már rég egy 40km-el távolabbi városban kellett volna lennem, ezért mihelyst váltott a lámpa azonnal kilőttem, de az ürge is... nyomtam neki, az is nyomta. Ok, semmi gond, fékeztem, hadd menjen, nekem amúgy is megszűnt a sávom, vissza kellett volna mennem. Erre mit csinált a faszkalap? Teljesen ledöbbentem. Kb. 30 autós és 50 ember előtt a forgalom kellős közepén félkeresztbe állt, kiszállt, odajött, nem szólt semmit és az arcom felé kapott, el is érte, de nem volt vészes. Majd nem szólt semmit és elhajtott, közben bőszen figyelgette a tükröt, hogy mit reagálok. Nem reagáltam semmit, húztam a meló helyre tovább, pedig ott és akkor annyira felbaxta az idegeim, mint még előtte soha senki életemben... szét tudtam volna tépni, persze nem tettem.

    Tudjátok mit tudnék az ilyen emberekkel tenni? Be a zárt osztályra és egész nap eltudnám nézni, ahogy a napi 8 Xanaxtól a taknya nyála egybefolyik és néha 1-1 unatkozó kancigány ápoló durván seggbeqrja.

    Nekem az a nagy tanulság ezekből, hogy szarabb autóval sokan személyes sértésnek veszik, ha előzni próbálod őket, függetlenül attól, hogy ők mennyivel mennek. S80-al soha még csak hasonló sem történt, de az elődjével a 210-re képes Fiat-tal sem.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2015.08.09. 09:27:14