• sovatalevi
    #19933
    Ujabb baleset Nagykenden!

    A 13-as országúton (E60-as nemzetközi útszakaszon), a Maros megyei Nagykend település határában újabb közúti baleset történt pénteken. Két teherautó ütközött össze, mindkét jármű sofőrje enyhébb sérüléssel megúszta - írja a marosvasarhelyi.info.

    A baleset okozója egy Prahova megyei férfi volt, aki az útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel haladva, kisodródott a balra forduló kanyarban, és áthaladt a szemközti sávra, ahol nekiütközött egy másik teherautónak.

    A balesetet követően, a forgalom 3 órán át szünetelt az érintett útszakaszon, ugyanis a közúti adminisztrátor nem volt hajlandó tejlesíteni a kötelezettségeit a törvénynek megfelelően, így a maradványok eltakarítása, és az úttest felszabadítása a forgalom előtt is csúszott.

    A Maros megyei Rendőrség közleményében az áll, a baleset helyszínéül szolgáló szakaszt végül a hatóságiak közbenjárásával sikerült megnyitni a járművek előtt.

    Mint ismert, egy héttel ezelőtt súlyos közúti baleset történt ugyancsak ebben a zónában, ekkor öt személy vesztette életét, közöttük két kisgyerek is.