-
#40
ez mindent elmond:
WRC feeling
Inkább nem írnám most ide azokat a szavakat, amelyek kíséretében remegő lábakkal kiszálltam Szabó Gergőék WRCjéből, miközben Gergő rutinos mosollyal mászott ki a bal1-ből.
Nem nagyon gondoltam volna, hogy bármikor is sor fog rá kerülni, hogy egy igazi WRC navigátorülésében utazhatok néhány kilométert, sosem tudtam igazán elképzelni, hogy megy egy ilyen: gondoltam, hogy brutális, de nem tudtam mennyire. Most már legalább sejtem…
A Club Nokia játéka jóvoltából kaptam egy lehetőséget, hogy beüljek a 2003 évi rally.hu közönségdíjas mellé. A számomra nagy eseményre az Eger Rally előtti teszten, csütörtökön került sor. Hogy az előtte este 11-kor elfogyasztott vadpörköltnek, vagy az izgalomnak betudható, nem tudom, de nem nagyon sikerült a teszt előtti éjszakán aludnom. :o)
Az esemény megszervezésében Kerék Balázs volt nagyon kedvesen segítségemre. A teszt dél körül kezdődött, számunkra már az is érdekes volt, hogy akkor láthattuk először a sárga BOMBA! színekbe öltöztetett Octavia-t. Gergő „lábon” hozta az autót, egy kézifékessel fordult be mellénk, ami valamennyire előre jelezte mit várhatunk a délutántól.
Amikor megérkezett, beszélgetett-beszélgettünk néhány percet, majd Geri megemlítette, hogy még hidegek a fékek és a gumik, és először néhány bemelegítő kört fog tenni a lezárt szakaszon. Majd egyszer csak rám mutatott, és nekem szegezte a kérdést „Akkor beülsz?” „Be!”. Azt hittem előtte lesz néhány kilométer, amikor barátkozhatok kívülről az autóval, így a meglepetéstől szóhoz sem jutottam, már kötöttek is be. És ami akkor következett…
Először valóban csak a gumikat melegítettük, számomra már az is elképesztő volt: a folyamatosan négy kerékkel csúszó autóban reménytelenül hánykolódtam a navigátor ülésben :o) Gergő stílusát amúgy sem kell bemutatni, de amíg hidegek voltak a gumik, addig az ő bevallása szerint is nagyon csúszott az autó, a hátulja állandóan előzésbe kezdett, ami a melegedéssel, és némi fékerő elosztó csavargatással alább hagyott.
A tempó még nem volt annyira brutális, de nagyon tetszett, hogy egy tized másodpercre sem kellett megijednem, mert Gergő végig 100%osan uralta az autót, bár ekkor még sejtettem, hogy távol lehetünk a végsebességtől. Amúgy jó előre kitaláltam, hogy mit fogok majd figyelni az autóban - elvégre ilyen lehetőség nem sokszor adódik – de teljesen elvesztettem a fonalat az első 2-3 km után :o). A civil autós számára elképzelhetetlen sebességen és gyorsuláson túl semmi másra nem tudtam figyelni, csak arra, hogy az autó mennyire nem érzi meg, hogy bemegyünk egy „levág”-ba, vagy nem megyünk be. Persze mindig bementünk!!!
Amikor az egyik brutális kanyarvétel után nem tudtam magamban tartani elégedettségem, Gergő mosolyogva közölte: „Most már KEZD bemelegedni az autó”. Én azt hittem ez már a vég. Viszont jött az info: akkor a következő körre már bekapcsoljuk az ALS-t! És innen elszabadultak az események. Az szakasz elején a rajtnál gyorsultunk egy durvát, de a többit már nem tudom felidézni. Amikor az autóból kiszálltam, csak akkor raktam össze: semmi mást nem néztem az autóban csak az utat, egy tizedmásodpercre sem néztem le. És itt kell megállapítsam, hogy minden tiszteletem a navigátoroké, mert az ülésbe préselve ilyen sebességnél egy 15km-es gyorson számomra VÉGIGMENNI is lehetetlennek tűnik rosszullét nélkül, ők még az itinert is olvassák, amit egyszerűen nem értem hogy csinálnak.
Az ultrabrutális utazás végén vigyorogva kikászálódtam a Skoda üléséből, Gergő elmondta, hogy kb. 70%ot autózott a verseny tempóhoz képest, amikor a leggyorsabban mentünk. No comment.
Nagy-nagy köszönet Kerék Balázsnak, Szabó Gergőnek, és a Nokiának.
link: Club Nokia