-
#2607
Egyébként ahogy olvastam, a Rally Rádióra, illetve pontosabban Kőváryra is volt bőven panasz, a célceremóniánál állítólag össze-vissza beszélt, meg csigazabálózott. Aztán a cseh himnuszt is elszúrták. Meg volt bunyó is talán Orfűnél, amelyben Turi Tomi is benne volt (egy részeg csávónak adott vagy két sallert, mert nekiment a szerelőjének). A részeg nézők miatt volt több ilyen incidens is. Továbbá ingyenes parkolás 500 forintért, meg a közeli büfében irreális árak, ilyesmiket olvastam.
Maga a verseny viszont azt írják, színvonalas volt, a nagymenő külföldiek odatették magukat. Bár sok versenyző arra panaszkodott állítólag, hogy túl gyorsak a szakaszok (pl. ITT interjúk), meg sok emiatt a lassító is. Aztán a pálya szélén farönköket is helyeztek el, amiatt buktak is többen.
Egy horvát srác véleménye egy fórumról:
3 days of fantastic rallying have finished
Amit sikerült külföldiből találni, ott (fórumokon, meg az ircseries.com-on) inkább magával a versennyel foglalkoznak tárgyilagosan, és dicsérik a futamot.
Nem tudom, hogy ez a negatív visszhang mennyire túlzott, mennyire nem, a duen fórumon, mint már említettem is, elég részletes beszámolók vannak, hogy mi miért volt rossz.
Végülis azt nem bánnám, ha a külföldi visszhang inkább jó lenne, és jönnének jövőre is, mert idén - bár terveztük - sajnos nem jutottunk el, hiszen közel félezer kilométer csak oda az út.
Nem lehettem tehát ott, így ezeket az információkat csak innen-onnan összeszedtem, remélem, azért annyira nem volt rossz ez az egész, hogy rossz hírünk menjen miatta.