-
#2445
Helyzetjelentés Kapuvárról: Ma már nem okoskodtak a rendőrök, a verseny nagyon látványos, ami számomra furcsa, hiszen nem ez az első tereprali futam amire kimentem. Úgy látszik itthon is kezd összeállni egy jó kis mezőny és mivel ez a futam 4 ország bajnokságának hivatalos fordulója, ezért a nevezők is többen vannak. Két kamion is versenyez ami megint csak izgalmas. A mai napon a helyiek borzolták tovább az idegeimet, mivel egy hatalmas rét közepén képesek két sorban mögém parkolni, mondván úgy se megyek sehova a végéig és akkor már ők is mennek. Mivel mi folyamatosan rohanunk egyik gyorsról a másikra onnan pedig a szerviz parkba ez elég idegesítő dolog. A puszta szerencsének köszönhetően tudtam kijárni az első gyorsról (épp akkor indult el két autó is így lett egy kis rés). A rendezők figyelhetnének erre, mert az érkező autók sokszor a pályára rákanyarodva és ott több tíz métert haladva találták meg a megfelelő helyet. Hozzátartozik, hogy GYMS megyében nagyon kevesen tudják mi az a rally, így rengeteg az óvatlan ember. Kicsit jobban fel kéne hívni a figyelmet a veszélyre mert páran a tudatlanság áldott állapotában iszonyat veszélyes dolgokat művelnek. Egyik anyuka kb 20 métert ment a pályán kisgyerekkel az anyósülésen úgy, hogy az első autó kb rá 20-30 másodpercre már el is száguldott azon a részen. Na néző téma lezárva. A lengyel versenyző nagyot hibázva az orrunk előtt oldalasan leesett egy patakmederbe, nem semmi látvány volt. Volt egy nagyon gödrös középtempós szakasz és pont úgy dobta meg az autókat, hogy a patak felé csúsztak. Elég kevesen élték túl kalandmentesen a mai 2. gyorsaságit, sokan eltévedtek, sok a kieső, de aki megy még, az is problémákkal küszködik. Kordáéknak defektjük volt, Szalayék megütötték az autót és beleragadtak a sárba, Fazekasék pedig nagyon késve érkeztek meg elénk. Mindent összevetve, aki Kapuvár környékén lakik mindenképpen látogasson ki, csak ne parkoljatok mögém!