Jogosítvány
  • ZTM
    #7401
    Na ma reggel találkoztam azzal az oktatóval akihez tervezem hogy megyek tanulni, kérdeztem tőle néhány dolgot.(a szokásost)
    Aztán mikor kérdeztem hogy hogy zajlanak a vizsgák azt mondta:16,5 évesen kezdem rá 2,5-3 hónapra már a jogsi a kezemben lesz!
    Én erre a mondatsorra húztam a számat is a vállamat is, de nem szóltam, megköszöntem az infot és go suliba.
    Elmeséltem a dolgot a heveroknak, aztán jött egy 1 évvel idősebb csákó(én nemismertem nem is érdekelt de volt aki ismerte a hevrok közül), aztán egyik haverom elkérte tőle a jogosítványát, én nem néztem meg de azt mondták a kiállításkor még nem volt 17 éves az illető sőt 16 éves és 7-8 hónapos volt.Ez végképp megdöbbentett itt valami nincs rendben, de nem szóltam rá semmit mert akkor én leszek a hülye, bár mondtam mi a jogszabály de mind az oktatóra hivatkozott(persze nem mind ugyan arra):/
    Az oktató aki ezt mondta úgymond magánválalkozó, ő egymaga van az iskolában, ő tanít elméletet és gyakorlatot is.
    Namost nemtom lehet hogy vannak ilyen gyors jogsik de azért ez már durva:S