Jogosítvány
-
Cvd #6027 A magyar KRESZ-ben pontosan benne van hogy az ilyen esetekben km/órában kell értelmezni a számokat. Elég gyenge védekezés lenne ezért hogy a táblán csak szám van de mértékegység nincs. Főleg hogy a maximális sebesség MO-n 130km/óránál semmiféleképpen sem lehet magasabb, tehát ha valaki m/s-ban akarja értelmezni a táblán a számot, akkor is túlcsúszott a dolgon. Még akkor sem védhetné meg ezt az álláspontot ha a táblán valami csoda folytán fixen az szerepelne hogy a megengedett legnagyobb sebesség ott 252km/óra.
Az öves dolog is kamu, nem úgy szól a törvény hogy be kell kapcsolni valahogy és kész, hanem ha van öv, akkor azzal kell az ülésben az utazót rögzíteni. Ha maga mögött csatolja be akkor nyilvánvalóan nem rögzítette magát. Itt a teljesen egyértelmű idevágó pont:
" 48. § (5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve."