Jogosítvány
-
#5528
az 1. mondattal abszolút egyetértek :)
Én egy vidéki városban tanultam meg vezetni, és itt minden benne volt ami kellett :). Jobb oktatót kívánni se kívánhattam volna.
Ha útközben megláttunk egy tanulókocsit rögtön utánna kellett eredni, hogy megelőzzem. Ez párszor elég vicces helyzeteket okozott. "Miaz nemlátod?! Ott a célpont, vedd üldözőbe!".
Párszor mentünk igazi éjszakai vezetésre (23:00tól 01:00ig). (ahogy hallom ez ritkaságnak számít az oktatók körében)
Mentünk a legnagyobb esőbe is vezetni. (én alapból télen jártam szóval a csúszós út elég közel áll hozzám:D), a lefagyott útra ráeső eső elég jó dolgokat tud produkálni.
Volt olyan óra amikor csak a tesco parkolóba parkolgattam, a kövi órába pedig a párhuzamos parkolást csináltuk.
Távolsági vezetés is volt sokszor, jó volt ismeretlen helyeken vezetni (távolság: Jászberény - Szolnok (oda vissza, szolnokon meg ugye keringtünk párat), szóval nem nagy cucc, de több mint a semmi).
A legkülönbözőbb időintervallumokba mentem vezetni (szombatonként reggel 6kor volt az indulás), amikor beteg voltam akkor délelőtt mentem, a 2 órási műszakváltásos csúcsba mindig engem rakott be, + ugye délután + este)
A műszaki részét is jópárszor átvettük, + ami tényleg ritkaságnak számít az a kerékcsere! (még a rutin vizsga előtt megcsináltuk a kerékcserét (levettük és ugyanazt visszaraktuk).
Szóval a lehető legjobban felkészített az oktatóm. =) (ami egyedül kimaradt, az a villamos (Berényben nincs villamos) :/)
Am én egy Dízeles VW Polo-val tanultam, mostmár egy benzines Renault Clio 1.2-t vezetgetek. (az utóbbit természetesen faterom mellett szoktam meg :), aki közben felkészített az igazi vezetésre :))