Jogosítvány
  • DJ Skyline
    #5511
    ezt én sem szeretem, és egy olyan helyen másztak rám ahol a madár se jár. :D faterral mentünk egy kört, este volt már, a környék nyugis már ilyenkor, legalábbis ami a mellékutcákat éritni. befordulok az egyikbe mert amúgy is nekem lett volna elsőbbségem, megyek úgy 30-40-es tempó mellett, ember meg szinte leszedi a lökhárítót az autóról annyira rámmászott aztán megelőzött a kb másfél sávos úton, de nem sokra ment mert lassíthatott, ugyanis vége lett az útnak, és befordult egy másik utcába. szóval ezt nem értem néha, hogy látja az ember hogy piros, tudja hogy kanyar jön, de csak azért is belemászik a kipufogóba, aztán megelőz 300-zal, annak ellenére hogy majd lassítania kell. aztán meg ha hirtelen kell fékeznem akkor meg én leszek a "hibás" hogy miért fékezgetek. nem hogy inkább lemaradna, 60 helyett menne ő is 40-nel és szépen kultúráltan elautózgatunk az utca végéig, ameddig kb 30 méter volt akkor mikor megelőzött.