Jogosítvány
-
ruleyB #4394 Sziasztok. Kaposváron tanulok, pénteken lesz a 2. forgalmi vizsgám. Én rájöttem arra, hogy tök mindegy mennyire vagy felkészült, ha a vizsgabiztos meg akar rántani, meg is teszi. A KRESZ vizsgán semmi probléma nem volt, 5 hibaponttal elsőre átmentem. A rutin nekem nagyon könnyen ment, már az 5. órán hibátlanul végigcsináltam a pályát. SImán meg is volt a vizsga. Na ezután elmentem egészségügyire. Minden tételt bevágtam, a kötözéseket tudtam, erre megbuktam "még egyszer rágjad át az anyagod" indokkal. 1 hétre rá ismét megbuktam, mivel a vizsgabiztos azt kérte, hogy a bal kézre csináljak egy kötést (alkartörés esetén,3 szögletű kendővel) én a jobbra csináltam. Harmadikra egy fiatal, kedves srác volt, simán átengedett 6 perc után közölte, hogy látszik, hogy felkészült vagyok. A forgalmi. Az első 20 óra után még elég bizonytalan voltam egyes szituációkban, vettem 6 + órát, így felkészülten vártam a vizsgát. A vizsgán egy nem is könnyű, nem is nehéz útvonalat kaptam csúcsforgalomban, ennek örültem is, ugyanis volt időm gondolkozni, persze vigyázni is kellett. A parkolás-fordulás nagyon simán megvolt, diadalittassan érkeztem vissza 40 perc vezetés után a felügyelet elé, már kezdtem mosolyogni, amikor a vizsgabiztos közölte, hogy a jármű kezelése szinte tökéletes, viszont sok helyen indokolatlanul lassan mentem, ezzel nem egyszer feltartottam a forgalmat (a vizsgán egyszer nem mentem 42 alá, de az 50-hez közel mentem végig, városon kívül 85-el haladtam,), illetve, na ezt hallgassátok, ROSSZUL ÁLLÍTOTTAM BE A VISSZAPILLANTÓT, AMI EGYES ESETEKBEN BALESETVESZÉLYES LEHET(!!!)Na legközelebb majd ő beállítja, ahogyan neki tetszik.A vizsgáztató szerint felkészült vagyok az önálló vezetésre, de nem ártana, ha erről mégjobban meggyőzném egy másik alkalommal. HÁT A K***** ANYJÁT AZT! Pénteken fogok újra vizsgázni, remélem, hogy egy normálisabb embert kapok, aki figyelemmel lesz arra, hogy nem először vagyok. De ha ugyan ezt a f********-ot kapom, akkor végig fogom parázni a vizsgát, sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy szórjam a pénzt a vizsgákra.