7955
Jogosítvány
  • shad0w
    #4395
    tény, ha akarnak simán megbuktatnak, bármi van. az viszont furcsa, h olyat nem nagyon hallani - én legalábbis nem szoktam - h valaki azt mondja, "sajnos ezt valóban elrontottam", "tényleg elfelejtettem használni a tükröket", stb, pedig számtalanszor előfordul, h valaki úgy vezet, h észre sem veszi h mennyit hibázik közben (hiszen baleset akkor éppen nem lesz belőle), amire a vizsgabiztos odafigyel, mivel ez a feladata.
  • ruleyB
    #4394
    Sziasztok. Kaposváron tanulok, pénteken lesz a 2. forgalmi vizsgám. Én rájöttem arra, hogy tök mindegy mennyire vagy felkészült, ha a vizsgabiztos meg akar rántani, meg is teszi. A KRESZ vizsgán semmi probléma nem volt, 5 hibaponttal elsőre átmentem. A rutin nekem nagyon könnyen ment, már az 5. órán hibátlanul végigcsináltam a pályát. SImán meg is volt a vizsga. Na ezután elmentem egészségügyire. Minden tételt bevágtam, a kötözéseket tudtam, erre megbuktam "még egyszer rágjad át az anyagod" indokkal. 1 hétre rá ismét megbuktam, mivel a vizsgabiztos azt kérte, hogy a bal kézre csináljak egy kötést (alkartörés esetén,3 szögletű kendővel) én a jobbra csináltam. Harmadikra egy fiatal, kedves srác volt, simán átengedett 6 perc után közölte, hogy látszik, hogy felkészült vagyok. A forgalmi. Az első 20 óra után még elég bizonytalan voltam egyes szituációkban, vettem 6 + órát, így felkészülten vártam a vizsgát. A vizsgán egy nem is könnyű, nem is nehéz útvonalat kaptam csúcsforgalomban, ennek örültem is, ugyanis volt időm gondolkozni, persze vigyázni is kellett. A parkolás-fordulás nagyon simán megvolt, diadalittassan érkeztem vissza 40 perc vezetés után a felügyelet elé, már kezdtem mosolyogni, amikor a vizsgabiztos közölte, hogy a jármű kezelése szinte tökéletes, viszont sok helyen indokolatlanul lassan mentem, ezzel nem egyszer feltartottam a forgalmat (a vizsgán egyszer nem mentem 42 alá, de az 50-hez közel mentem végig, városon kívül 85-el haladtam,), illetve, na ezt hallgassátok, ROSSZUL ÁLLÍTOTTAM BE A VISSZAPILLANTÓT, AMI EGYES ESETEKBEN BALESETVESZÉLYES LEHET(!!!)Na legközelebb majd ő beállítja, ahogyan neki tetszik.A vizsgáztató szerint felkészült vagyok az önálló vezetésre, de nem ártana, ha erről mégjobban meggyőzném egy másik alkalommal. HÁT A K***** ANYJÁT AZT! Pénteken fogok újra vizsgázni, remélem, hogy egy normálisabb embert kapok, aki figyelemmel lesz arra, hogy nem először vagyok. De ha ugyan ezt a f********-ot kapom, akkor végig fogom parázni a vizsgát, sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy szórjam a pénzt a vizsgákra.
  • Laceeka213
    #4393
    köszönöm szépen a válaszokat
  • Morphin
    #4392
    szarügy...én kutyámat nemrég ütötték el vélhetően...de túlélte...kivették a lépét és ugyanolyan mint előtte (hála istennek)
    azért jók vagyunk...jogsi totyik és mostanában csak balesetekről meg azok hárításárol van szó XDDDD
  • ladarevolution
    #4391
    kutyás storim nekem is volt, csak én el is ütöttem :(

    Egy kis falucskán haladtám át épp egy kanyargós szakaszon volt egy kis egyenes rész (a sok kanyar miatt 30-as tábla) és a padkától egy 30-40 centire méteres sövény végig az út mellett. Egyszercsak egy kutya kiugrott a sövényből kb 1 méterre elöttem, megállni esélyem nem volt, kikerülni sem.
    Nyomtam egy satut, mind a 4 kerék blokkolt, koppanás a lökhárító jobb sarkán, jobb első kerék kicsit megugrik, hallottam ahogy végigkopog a padlólemezen középen, közbe megállt az autó hátranézek, és annyit látok h az autó alól középen fut ki mint akit kergetnek és elfutatott a francba...
    Valszeg szegény nem élte túl annak ellenére h elég jól tudott még futni...

    Szal van olyan szitu mikor tehetetlen az ember, egyszerűen nincs rá idő h akármit is csináljon.
  • Morphin
    #4390
    hát figy, nekem 18 éves fejjel egy sedan G astrám van 1,7 diesel és sajnos nincs benne ABS és a fékek sem tul WRC-sek XDD...ilyen szituácio pedig egy volt ami hasonlit...
    szal enyhe köd, erdei út 70-80 (sajna kinnt hagyták a 40es táblát XD)a látási viszonyok nem voltak nagyon szarok, köd lámpával kicsit lehetett enyhíteni a helyzeten...épp egy hosszú kanyar elejéhez érkeztem amikoris láttam h jönnek szembe(esélytelen átvágni)és hirtelen előttem volt egy kuvasz méretű "szakadt" kutya, nyílván azt sem tudta hol van, a lényeg a lényeg h nekem (akkor kb. 2 honapos jogsival) volt annyi "lélekjelenlétem" h ha nemis satu de annyira nyomtam a féket h nem blokkolt és kb 10 centivel mentem el a kutya mellett...a patkára sem mentem le...nemkell mondanom h remegett a lábam még fél óráig...(hugom meg anyósülésen jajveszékelt...)
    tudom nem nagy szám vagyis "csak" egy kutya, de eltudom képzelni h egy kevésbé jo reakcioidővel rendelkező nő simán beszáll a fák közé
    kitudja hány ilyen történik nap mint nap...én egyeseknél korlátoznám a kocsi "megvételének" szabadon megválaszthatóságát (de jol megfogalmaztam...)na jo tudnék mondani pesti létemre ezer példát ami megesik velem nap mint nap, de sajnos ez már-már általános dolog minden pesti autos életében...
    jó8,hnap töri írásbeli
  • Bandi 18
    #4389
    Mind1 mit választ ha nincs mögötte elég km. A lehetőségekhez mérten sokat kell vezetni és akkor meglesz a megfelelő rutin és talán mindne helyzetben jól reagálsz. (megjegyzés: mögöttem sincs sok km )
  • ladarevolution
    #4388
    Az emberek többsége az 1.-re tette fel a kezét.

    A valóságban az emberek 90% a 4.-est teszi.

    Jelen helyzetben pedig a helyes is ez, ABS nélküli autóban nem lehet úgy fékezni h "éppen" ne csússzanak meg a kerekek, ha az ember ilyennel kísérletezik azzal sok értékes fékerőt pazarolhat el ha egy kicsit jobban nyomta volna, ezzel fékutat is veszt.
    Másrészt amiért felhoztam ezt a példát a legtöbb ember ilyet nem tud végrehajtani mert ösztönössen is minnél elöbb meg akar álni az akadály elött. Tehát amint lehet satut nyom. És addig el nem engedi amíg meg nem állt.
    Meg amúgy is a felvázolt helyzetben nem számít az autó írányíthatatlansága, mivel csak elöttünk van hely, szóval nem kell kormányozni.
  • Bandi 18
    #4387
    Jelentem meg tud állni hirtelen egy kamion 40-ről 0-ra :D volt benne részem majd összesz@rtam magam szerencse hogy tartottam a követési távot (és a mögöttem lévők is) de a mikor megálltam olyan közel kerültem hozzá hogy toltani kellett mert nem tudtam kifordulni mögüle. Magyarázat a sofőrtől letiltott a fék és mindne kerék blokkolt mind a póton mind a kamionon.
  • shad0w
    #4386
    az aktualitását tekintve gondolom a "maximális fékerővel fékezem"-re érkezett a legtöbb. mellesleg egy kamion nem szokott csak úgy hirtelen megállni. de leghamarabb nyilván az 1-es pontban foglaltak betartásával tudsz megállni, viszont akkor van esély rá, h aki mögötted jön belédszáll, ezért gondolom, h talán a 3as pont ami ezek közül a legéletképesebb, feltéve, ha ilyenkor még biztonságosan meg lehet állni. a 2es pontban foglalt féknyomkodásnak pedig legfeljebb "vizes fékezéskor" lenne értelme.
  • ladarevolution
    #4385
    Az emberekről:
    Mikor voltam vezetéstechnikai előadáson (ez az elmélezi részén volt) és az oktató kivetített egy ábrát egy 2 sávos autópályáról ahol a "mi" a belső sávban haladtunk, a jobbra mellettünk levő sávban feltorlódott egybefüggő sor volt, a bal oldalon szalagkorlát. A szituáció az volt h elöttünk egy 40-50 méterrel hirtelen megállt egy kamion.
    Kérdés a halgatóknak: Ön mit tenne ha tudja h nincs ABS az autójában?
    1. éppen annyira kezdek fékezni amíg a kerekek nem blokkolnak
    2. a fék nyomkodásával hol lassítok, hol irányban tartom az autót
    3. a fékezés elején kevésbé nyomom a pedált, a kamionhoz közeledve egyre nagyobb erőt fejtek ki a pedálra
    4. amint érzékelem a kamion hirtelen fékezését a maximális fékerővel fékezem

    Na szerintetek melyikre jött a legtöbb szavazat?

    Nem árulom el rögtön, mondjátok meg Ti is mit csinálnátok, ha ma nem nézitek meg sokan akkor holnap 12-kor megmondom a választ.
  • shad0w
    #4384
    nem mondom, h egyszerű, de messze nem is képtelenség. érdekes h én kétszer voltam hasonló esetben (egyszer szakadó esőben, akkor ráadásul abs nélküli autóval) és mindkétszer volt annyi lélekjelenlétem h felengedtem a féket és kormányoztam. szerencsém volt mert egyik esetben a szembejövő sávba rántottam a kormányt, ahol jöhettek volna szembe, de nem jöttek. nem akartam saját példával jönni mert akkor jön h fényezem magam, meg nem mindenki olyan nagykirály mint én, pedig én sem vagyok az, teljesen átlagos képességű sofőr vagyok, talán a reflekszeim minimálisan jobbak mint az átlag semmi több, mégis meg tudtam oldani a helyzetet. a teljesség kedvéért egyszer egy régi swifttel (...) egyszer pedig egy azért "komolyabb" autóval egy vw poloval. nyilván szerencsém is volt, de ennél h taposod a féket és bután nézel miközben mész neki annak ami előtted van még ez a megoldás is jobb.
  • Morphin
    #4383
    arra akart rávilágítani h nem olyan egyszerű véghez vinni azt amit te leírtál...én teljesen értem, nemtom te miért nem XDD
  • shad0w
    #4382
    nem egészen értem. semmi baj nincs azzal amit írtál, hiszen semmiben nem mond ellent annak amit még én írtam korábban. nagyrészt nem is arról írsz amiről anno én tettem. én sehol nem írtam arról h milyen elütni egy embert, vagy bármi mást, sem arról h az milyen hatással van a söfőrre. én és a többiek is végig arról beszéltünk, h hogyan lehetett volna elkerülni a balesetet, vagy h egyáltalán el lehetett-e volna. egyébként az abs témában is azt írtad le amit anno én is.
    biztos, h mindezt nekem akartad címezni? ha igen akkor sztem olvasd át mégegyszer a korábbi beszélgetést :)
  • Kicsizoli
    #4381
    Gondolom még nem volt semmilyen baleseted csak azért mondod, ha valaki ezt átéli hogy elüt egy embert, egyszerűen nem bírod felengedni a féket és ezt nagyon jól tudja mindeki, sajnos volt benne részem ilyen esetben 2 hétig nemmentem utcára sem, de még kenyérért se a boltba. iszonyatossan megrázó tud lenni , nem kívánok senkinek hogy történjen vele valaki

    Bár pár ismerősöm próbált lelket "verni" belém de ők se tudják elképzelni.

    Talán ezért is találták fel az ABS t, mert nem csak az álatúl száguldozoknak van "szüksége rá " hanem a normálisan közlekedő autósnak a "hülye gyalogosokkal " szemben

    Nem irj olyant amit még nem tapasztaltál meg

    Bocsi az okításért
  • Morphin
    #4380
    Legjobb vidéken jogsizni :P:PPP pesten mindig bevisznek a jobb-kezes dzsungelbe...vidéken mi van vazzeee. haver Vácon tanult, namost tudni kell h Vácon azthiszem 5 v 6 darab jobbkezes van máshol minden egyértelmű. Bezzeg ha bejön pestre...azt sem tudja mivan.Ezért mondjuk sajnálom :(
  • Morphin
    #4379
    Én nem adtam neki lofaszt se...kicsit voltak átlátszóak a bukásaim...(1 rutin+1 forgalmi)rutinon azért mert "állítólag" nem néztem eleget hátra...forgalmi meg egy nagyon vitatható helyzet(nem húzódtam át abba a sávba ahonnan kanyarodni kell, leszögezem a sarkon szabálytalanul állt egy kocsi...tehát esélytelen volt), persze az van amit a vizsgabiztos mond.Szal én nem köszönök neki semmit,kivéve h nem kellett betartanom a kresz-t XDD meg nem szolt ha kicsit adtam a gépnek. Vmelyik nap koptattam a gumit pest utcáin és azon gondolkoztam mi maradt meg abbol amit az oktatom tanított nekem. SEMMI (na jó talán a kuplunggal valo megtartás mondjuk enyhe emelkedőn,kézi nélkül) de más semmi. sőt szerintem amit oktatnak ez a teljes mértékű defenzív vezetés nagyon rossz. de hát a városi 50es tábla mellett nincs mit tenni ha szabályosan akarnak haladni a jogsizók... mind1 azért örülök h megvan, és nem tartozom a hétvégi sofőrök csoportjába.
  • HiPPoNaX
    #4378
    Az oktato munkajat megfizeted oradij formajaban, a vizsgabiztost pedig nem biztos, hogy szerencses lenne lefizetni, mert ha becsuletes tipus, akkor maris nyakig ulsz a szoszban. Persze nyilvan, ha megvan a forgalmi vizsgad is es nagyon elegedett voltal az oktatoddal, akkor vehetsz neki egy uveg italt, doboz bonbont vagy valami hasonlot, de azt szigoruan csak utolag.
  • Horse sense
    #4377
    Kecskeméten:P
  • Bandi 18
    #4376
    Hát nem tudom hol vizsgázol de hogy a vizsgabiztosnak pénzt adni? minek?
    Be kell fizetni csekken a vizsgadíjat ennyi az meg hogy az órákért mikor fizetsz az oktatónak azt első nap szokták megbeszélni.
  • Horse sense
    #4375
    most kezdtem el a rutint és arra lenék kiváncsi, hogy illik ilyenkor pénzt adni az oktatónak?
    és később majd a vizsgabiztosnak?
    Ha igen, melyiknek mennyit, mikor?
  • [HUN]FaTaL
    #4374
    feloldó tábla, kereszteződés, lakott terület végét jelző tábla
  • Horse sense
    #4373
    Megvolt az első rutin órám
    Még a héten megyek 2-szer és a jövő héten már élesben
  • Bandi 18
    #4372
    Mondjuk egy általános feloldó tábla vagy egy kereszteződés
  • Laceeka213
    #4371
    hali! valaki segítsen már nekem... ha pl megyünk egy faluban és a falu közepén ki van rakva egy sebességet korlátozó tábla (legyen 30-as) azt mik oldják fel ? köszi előre is
  • Horse sense
    #4370
    1 óra múlva megyek rutinra.
    Majd meglátjuk milyen.
  • maffioso
    #4369
    szerintetek ez a 21 éves dolog autokra hogy lesz?bevezeteik?és ha igen akkor mikor?
  • Tufa
    #4368
    Nembiztos hogy egy 6-7éves gyerek tudja még a kreszt :)
    Szerintem nemsok olyan profi sofőr van aki 1mp alatt észleli az elé kilépő gyalogost, fékez majd még arra figyel hogy ne blokkoljanak a kerekek.
    És arra mégcsak nem is gondoltunk hogy esetleg a csodálatos kátyús magyar utakon, esős időben mennyivel nőhet a féktáv.
  • shad0w
    #4367
    megnéztem még párszor a videót (amin amúgy csak most tűnt fel, h egyáltalán mit keres a kiscsávó az út közepén, nem látok ott kijelölt átkelőhelyet, meg körül sem néz, de ez most mindegy) és én továbbra is elkerülhetőnek érzem. rengeteget csúszik az autó, ennyi idő alatt bele lehet kormányozni. de részemről nem pattogok tovább az álláspontomon mert én így érzem, lehet más meg máshogy nem fogjuk egymást meggyőzni. abban viszont egyetérthetünk h ha lehet mindenki tartsa be a sebességkorlátozásokat, többnyire nem viccből/szopatásból vannak :)
  • DJ BP
    #4366
    50km/h-val 14 métert teszel meg mp-ként
  • DJ BP
    #4365
    de ez az egész a valóságban kb. 1 mp-ig tart, észleléstől kezdve...
    Mész 50-nel kocsisor mellett, 10 méterre kilép valaki (az csak két autó hossz), nem tudsz mérlegelni
  • shad0w
    #4364
    így van, ezt a balesetet egy abs-es kocsial még egy hétvégi sofőr is elkerülte volna, anélkülivel pedig bárki aki ha baj van nem ész nélkül tapossa a féket, hanem van annyi lélekjelenléte h hagyja h a kerék újra tapadjon és tudjon manőverezni.
    viszont csak a félreértések elkerülése végett leírom, h azzal tökéletesen egyetértek h ha betartotta volna a sebességkorlátozást akkor sokkal könnyebben elkerülhető lett volna a baleset, valamint még ha el is üti, az áldozatnak akkor is sokkal nagyobb az esélye a túlélésre. én csupán arra akartam kilyukadni, h a söfőr azon kívül, h szabálytalankodott még balfasz is volt.
  • [HUN]FaTaL
    #4363
    ha már blokkolt a kerék legalább egy pillanatra engedte volna fel a pedált, esetleg elránthatta volna valamerre...
  • Bandi 18
    #4362
    Igazad van és nem okoskodásból mondom de pont 1 hete történt hogy egy kapualjból az idióta mercis kivágott elém ott fékezni is kár lett volna átrántottam a másik sávba így úsztam meg szerencse hogy a szembe jövő autó még messze volt.
  • Tufa
    #4361
    hiába lassítasz blokkolás nélkül, ha 10méterre elötted kiugrik egy gyerek és te 45el mész 30 helyett, már kisebb lesz az esélye hogy túlélje
  • shad0w
    #4360
    ez mondjuk arra is tökéletes példa, h ha a sofőr nem hülye módon satuzik, hanem lassít és kormányoz simán elkerülhető lett volna a baleset.
  • Tufa
    #4359
    Érdemes megnézni. Nem csak a féktáv miatt van korlátozás tábla. Érdemes végignézni a Think! sorozatokat, van igazság alapja...
  • [HUN]FaTaL
    #4358
    A korlát nem (csak) a féktáv miatt van, először is nagyobb lett a forgalom így több a baleset ezért lett 60 helyett ötven, no meg bele van kalkulálva a +20kmh gyorshajtás is. Másrészről pedig a károsanyag kibocsátás is kisebb így (állítják a szakik)
  • Zsolti9014
    #4357
    nem hosszú ez, értem is és igazad is van.
    de a végéhez annyit, hogy mivel a kresz mindenkire vonatkozik, így azt sem kalkulálhatják bele, hogy régi ill. mai autóra más sebességkorlátok legyenek, tehát ha egy egységeset kell csinálni, az olyan kell h legyen, hogy a régi is teljesíthesse (mármint pl. a féktáv stimmeljen). de egyébként maximálisan igazad van.
  • vftsforever
    #4356
    Beleolvastam kicsit a témába. Egy rokonom most rakta le a jogosítványt. Mi haverokkal nagyon soakt kocsikázunk, lada határba és rendes autók rendes utakon. Az se titok, hogy elég gyorsan szoktunk menno, de ez nem azt jelenti, hogy 200al a városba csúcsforgalomba, csak elég haladósan ahol biztonságosnak érezzük. Na, ez az X rokonom aki nő, lerakta a jogosítványt és eléggé gázul vezet, nem érzi az autót. Én veszélyesebbnek találom őt, mint magunkat, mivel mi vészhelyzetbe azér tudunk reagláni, ő nagy valószínűséggel satu, az autó nem kanyarodik vagy kormányt elrántaná és satu aztán tető:S Szal nem mindig a fiatalokkal van a baj. A másik amit nem értek, azok a sebességhatárok. Egy 25éves kereklámpásra még jó az az 50, de egy mai autóval a fele sincs a féktáv. Na bocsi a hosszú hsz-ért, cask el akartam mondani valahol már régóta a véleményemet:)