• Istencsászár
    #192
    A Team Toth története során először, és első 250-es szezonjának második versenyén dobogóra állhatott. A díjkiosztóra várva Loca barátnőjének telefonja csörrent meg. A vonalban Max Biaggi, a volt MotoGP menő volt, aki elsőként akart gratulálni Locának.



    Max Biaggi:

    "Kérlek mond meg Robinak, hogy nagyon örülök az eredményének. Gratulálok az egész csapatnak. Ezt a futamot valójában ő nyerte meg!"

    Roberto Locatelli #15:

    "El sem tudom mondani, hogy milyen boldog vagyok. Tavaly már mindenki leírt engem és az egyetlen ember, aki bizalmat szavazott nekem és megszerezte nekem ezt a motort, az, Tóth Imre volt. Nagyon köszönöm neki, hogy bízott bennem! A második körben, az egyik kanyarban megcsúsztam és olyan hatalmas volt a szél, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy két pillanat alatt a kavicságyban találjam magam. Amikor visszaálltam, keményen elkezdtem húznia gázt. Egy életem, egy halálom. A csapatom folyamatosan táblázta a pozíciómat, ami minden körben még több erőt adott. A vége előtt egyszer bepróbáltam Barberát, de rögtön visszaelőzött és ezért úgy döntöttem, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok. A célra már én fordultam elsőnek és tudtam, hogy ezt már nem veheti tőlem el. Harmadik vagyok! Köszönöm a csapatomnak, Imrének, Manuelának, a barátnőmnek és mindenkinek! Természetesen otthon, a tévéképernyők előtt ülő magyar nézőknek is. Bravo Team Toth!! Köszönöm"

    Érdekességek:
    -A katari versenyen Locatelli, 2,03,393.as körével, a harmadik legjobb idõt futotta
    -A versenyhétvégén Loca Apriliája, a második idõmérõ edzésen volt a leggyorsabb, 266km/órával. Ez a harmadik legnagyobb végsebesség és csak a két full gyári Aprilia tudta megelõzni, 3km/órával.

    motogphirek.hu

    Még1szer Grat neki, ez felejtehetlen 7vége volt!