.
  • SötétBarom
    #57718
    "A Bravo és az 500-as az olaszok szerint egyelőre sokkal jobban fogy, mint ahogy korábban gondolták.

    Egy amerikai befektetőknek tartott bemutatón hangzottak el a legfrissebb számok, amelyek még akkor is egész jól hangzanak, ha nyilvánvaló, hogy eleve önhozsannázásra szánt válogatásról van szó. Amint kiderült, a Bravóból már most többet rendeltek, mint amennyi a tervekben szerepelt: a Fiatnál 70 ezer példány eladására számítottak az idén, ami az autó viszonylag magas ára és a csonka év mellett reális elképzelésnek tűnt. Ebből a mennyiségből már vagy 60 ezret leszállítottak, és állítólag további 19 ezer megrendelés vár a teljesítésre. Ami azt illeti, ez nem rossz eredmény így, jó három hónappal az év vége előtt: lehetséges, hogy már az idén megünnepelhetik a 100 ezredik Bravo elkészültét. Az 500-as szinte még piacon sincs, ennek ellenére a jól eltalált forma már most eladta a 2007-re tervezett 60 ezer példányt, sőt, már most jó 75 ezer megrendelés érkezett az új kisautóra."

    TC