Gitározás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Fehercsoki
#35025
Na hát ettõl a történettõl se fognak az emberek jobban szeretni😄😄

Galy
#35024
irány a konditerem!
#35023
az úgy volt, hogy amnesztiát kértem egy régi cset kitiltásom miatt, amit már akkor is igazságtalannak éreztem, ok nélkül tiltottak ki.
Aztán elkezdtek piszkálni meg bántani a moderátorok meg a rezidens hülye haverjaik. Piszkáltak az emóságom miatt, meg hogy szerintük deviáns buzi vagyok, aztán rámfogták, hogy hazudozok is, meg hogy alregjeim is vannak. Én mondtam, hogy egy alregem sincs, csak ezt használom. Aztán kitiltottak.
Gondolom az volt az indok amit rámfogtak, hogy alregjeim vannak.

Biztos én vagyok a hibás ha már ennyien bántanak.

Kb két héttel ezelõtt meg olyan volt, hogy megyek az utcán a barátommal a gimi elõtt, elmentünk egy 4-5 fõs társaság elõtt, az egyik gyerek meg beszólt nekem, bántotta az ahogy kinézek..
én meg visszaszóltam, hogy semmi köze nincs hozzá, erre elkapta a kezem hátulról és teljesen kicsavarta, közben a barátom meg meg se mukkant, nem szólt semmit. Azok a hülyék meg ott szidtak, a kezem meg kurvára fájt már, ott ordítottam hogy segítsenek, de az emberek csak simán elmentek mellettünk.
És addig nem engedett el a gyerek amíg bocsánatot nem kértem tõlük térdepelve miközben hátra csavarta a hülye barom a kezemet.
És ekkor sem csináltam semmit, gyakorlatilag csak annyi bûnöm van hogy életben vagyok.. és ez úgy látszik mindenkit iritál, még itt a moderátorokat is, miközben tõlük várná az ember az igazságszolgáltatást, közben meg gaz-szolgáltatás folyik. <#banplz>

sanzik
#35022
én elhiszem... <#wink>
szerintem nem kell annyira aggódni,nincs veled baj,bár én csak ebbõl a topicból "ismerlek" (nem tudom miért voltál kitiltva) ,de csak azért mert nem abban a sorban állsz mint a többiek azért ne érezd magad rosszul soha... mondjanak akármit... <#wave>
#35021
nem vagyok meleg, mert volt már barátnõm, és most is van egy lány akivel néha összejárok, tehát nem vagyok meleg.. és már voltam csajjal, biztos nem vagyok meleg

#35020
Én arra gondoltam, hogy ilyen effekt procikat lehet vele jól vezérelni, amiket az erõsítõ effekt loopjába lehet kötni..
G-major stb.. Arra tökéletes..
van is egy eladó effekt procim..azt is adom elfele most..
egy csomó dologtól szabadulok meg amire nincs szükségem
az effekt pedál parkomat is felszámolom.. nagy részét
eladok kb 8 fölöslegessé vált pedált és ott vagyok, hogy megvan a pod hd ára amit már megvettem..
plusz még eladok ezt azt amire már nincs szükségem, és máris van egy csomó fölös pénzem
de jó lesz.. majd a barátaimmal elköltöm

Hecker007
#35019
meg ugye van amihez készült midis vezérlõ, bognerekhez, engl-ekhez biztos hogy van, de szerintem akad máshoz is, meg ugye mesa triaxis, vagy marshall jmp:1, illetve hasonlók vezérelhetõk vele, G-Lab csinál is ilyen cuccokat, meg biztos hogy van más is, én õket ismerem

#35018
Ez tök jó lenne, de ezzel csak olyan dolgokat tudsz vezérelni, amik midi-s hangbankokból dolgoznak, szintiket, digitális zongorákat, dobgépeket, slampereket, stb. Gitár erõsítõk nem nagyon használnak midit, legalábbis nem a gitárhang kreálás résznél, max loopolásnál, vagy dobmintáknál.
V43 1105
#35017
Te ha felnõsz meleg leszel, ja nem már most is az vagy <#hehe>

ASUS P8Z68-V PRO || Intel i7 2600k @ 4.8Ghz || Corsair Vengeance LP 8GB 1600mhz || XFX HD7970 Black Edition || Cooler Master HAF 932 || Noctua NH-D14 || DELL U2311h

Hecker007
#35016
személyeskedsz csak annyi, nem kéne, én se nézem jó szemmel és mások sem, meg egy fórumon nem is kéne fõleg olyannal nem akit nem is ismersz csak a fórumon keresztül...

#35015
most meg mit csináltam?
most te is piszkálni akarsz?

Mi szeretnék lenni ha felnövök?
Hmm, kómába akarok esni és ha békén hagynának az jó lenne

Fehercsoki
#35014
LoL és még te sírtál itt nemrég hogy mindenki utál?😄😄

Hecker007
#35013
szerintem ebbe inkább ne mennyünk bele, majd én tudom mire hogy van idõm...

#35012
<#idiota> de hülye vagy, ez elég szar kifogás, arra egy csomó idõd van hogy itt lógj a neten, és írkálj a gitár topikba, miközben nincs idõd gitározni.
Értem én.. attól félsz hogy rádmásznék mi? pedig kurvára nem

Hecker007
#35011
nem, nincs idõm sajnos a gitározásra

#35010
én mehetek hozzád lekvározni?

Hecker007
#35009
vagy midi csak a csatlakozó más, nem tudom igazából, nem is nagyon érdekel csak a végfokot használom belõle 😄 ha jön valaki jamelni akkor van használva az elõfoka

#35008
akkor ezek szerint a spiderek nem szabványos midi jelekkel kommunikálnak..vagy egyáltalán nem is midivel

Hecker007
#35007
az a baj hogy ezt nem tudod a spider cuccokkal használni, nekem az is furcsa hogy a POD-ok sem tudják vezérelni õket, csak a DT-ket ugye amiket aranyárban mérnek kb.

#35006
Én most adtam el egy ilyet:
behringer midi foot controller fcb1010
25 ezerért



10 bank van rajta, up-down léptetés a bankok között..
bankonként 10 midi kapcsoló, és két expression pedál..
minden kapcsoló és pedál szabadon programozható..
van még hozzá két jack relé kapcsoló kimenet is..

#35005
"De mégis, hatvanezer forint, egy csatornaváltó kapcsolóért..."
Hát ez az...
#35004
Fú, egy ilyennel már mióta szemezek, de nem merem megvenni. Nekem Spider Jam-em van, és ugyan a kézikönyvébe azt írják hogy lehet használni FBV Shortboard-al, de a gyártó netes oldalán meg nincs a támogatott erõsítõk között... Pedig lassan jó lenne dönteni, mert asszem ezeknek már leállították a gyártását, szóval már csak kimenõ darabok vannak. De mégis, hatvanezer forint, egy csatornaváltó kapcsolóért... Még ha multieffekt lenne, vagy 60-ért már gitárt is találok....
#35003
Elvileg egy Spider IV 15W-ot veszek pénteken.
Hecker007
#35002
Kérdés hogy mihez kell, mert ezt nem tudod mindegyik L6 erõsítõhöz használni, kisebb spiderekkel nem mûködik pl

#35001
Hát igen, de ha mégsem jó, akkor ott állok, ahol a part szakad...
Azért gondoltam, hogy ki lehetne mérni, mert RJ45-ös dugó van rajta, nem lehet egy nagy ördöngösség vezérelni.
AtomHeart
#35000
Egyebkent az fbv helyett tehetsz egy probat valamely mas gyarto ketgombos labkapcsolojaval, nemreg gshopon lattam talan egy hiwatt-ot 4,5k-ert...

YouTube csatornám: www.youtube.com/user/atomheart147/videos

AtomHeart
#34999
Es ez:



<#eplus2>

YouTube csatornám: www.youtube.com/user/atomheart147/videos

#34998
Egyébként tetszik <#hamm>
#34997
<#wow1><#csodalk><#eplus2><#banplz>
Hecker007
#34996
erre találták ki ezt:

de hát ugye ez meg még drágább 😞

#34995
Sziasztok!

Nincs valakinek véletlenül egy Line6 FBV2 lábkapcsolója? Jó lenne kimérni, hogy mit kapcsolgat, gondolom nem lehet egy nagy tudomány. Valahogy nincs kedvem kiadni érte 9.900 Ft-ot.
Különben sem nagyon értem, hogy ezt hogy találták ki. Van rajta két gomb, az egyik felfelé, a másik lefelé kapcsolgatja a csatornákat. De mi van akkor, ha tiszta hang után szeretnék egybõl a metal csatornára kapcsolni? Kétszer megnyomni elég izgalmas egy dal közben 😊
#34994
=(

#34993
Nem olyan egyszerû ez..
Nekem az oldotta meg a problémát hogy elvágtam azt a hülye szabadon lévõ réz drótot.

Valószínûleg összeköttetésben lehet a GND vel,
vagy ha nem akkor is fémes kapcsolatot hoz létre a számítógép és a POD között..
tehát ebben az esetben ezen is megjelenhet a föld hurok, és vele együtt az audio zaj is.

V43 1105
#34992
Mikor bannolnak megint ? <#eplus2>

ASUS P8Z68-V PRO || Intel i7 2600k @ 4.8Ghz || Corsair Vengeance LP 8GB 1600mhz || XFX HD7970 Black Edition || Cooler Master HAF 932 || Noctua NH-D14 || DELL U2311h

Hecker007
#34991
jah értem, jólvan már megvan hogy mûködik 😄

itt pl azt írják hogy az a plusz vezeték shield az nem szolgál semmire, tehát hogyha a tápot elvágod fekete, meg piros vezeték az is megoldja a problémát a többi meg elvileg árnyékolás ami a zöld és fehér körül van

#34990

amit mostanában olvstam az usb rõl

Táp ellátás: ( nem minden usb kütyü veszi igénybe)
Piros = +5 V dc
Fekete = 0 V vagyis GND

Adatforgalom:
Zöld
Fehér

Ha a zöldet és a fehéret nem bántod, probléma nélkül megy az adatforgalom, még akkor is ha az összes kábelt elvágod, csak ezt a kettõt hagyod meg.

Hecker007
#34989
ilyet nem lehet, muszáj szinkronizálnia az adatokat, ez a kábel szétvagdosás meg nekem elég érdekes ugyanis hogy a fenébe van adatforgalom hogyha nincs GND?
ugye digitális jelek mennek az mindegy hogy felfutó vagy lefutó élvezérelt módon, de a 0 szint (föld) az ehhez kell, tudtommal, vagy világosítsatok fel ha nem így van

#34988
podnál hogy a fenébe kell azt csinálni, hogy mikor bekapcsolom az editet, mindig elkezdi fogadni, áttölteni a preseteket..
és ezt le akarom állítani mert sokáig tart.
Csak akkor csinálja ezt ha én ezt akarom.

#34987
Megoldottam az USB zaj problémát.

Namost ha olyat tapasztal valaki, hogy a számítógéphez USB-n hozzáköt egy saját táppal rendelkezõ audio eszközt, és ha némi alapzajt, sistergést, vagy búgást hall, akkor a következõt kell tenni.
Line6 pod tulajdonosok akik kapcsoló üzemû tápot használó számítógéppel rendelkeznek (kb 99%) azoknak minden esetben végre kell hajtani a föld hurok leválasztását az USB kábelrõl.

A zaj akkor jelentkezik ha az USB be van dugva, két saját táppal rendelkezõ elektromos eszköz össze köttetésben van egymással USB kábelem.

Szóval a következõt kell tenni.

POD esetében.
Veszel egy 500 Ft os nyomtatókábelt (de akármilyen USB kábel esetén mûködik)
A podhoz a nyomtató kábel kell.
Éles késsel óvatosan leblankolod, azaz lehámozod a kábelen valahol a mûanyag szigetelést úgy 1-2 cm hosszan.

Aztán azon a részen a mûanyag alatt van egy ilyen vékony aluminium fólia szerûség rásodorva az erekre.
Azt le kell szedni.
Ha ez megvan, látni fogsz 4 féle színû kis cérnát.. eret, elég vékonyak.

Zöld, Fehér, Piros, Fekete. + 1 szigeteletlen réz sodrony cérna

Eddig mikor megcsináltam, visszadugtam a podba. Még mindig zümmögött alapból.

Utána elvágtam a fekete kis cérnát, ez a GND kábel, azaz a föld, a +5 V dc forrás földje, azaz a 0.
Visszadugtam, de még mindig zümmögött.
Utána fel akartam vágni az ereimet elkeseredésemben, már elõ is vettem a pengémet, de aztán eszembe jutott mi lenne ha a szigeteletlen kis réz drótot vágnám el. Arról nem írt semmit az internet, az adatok meg a fehér és zöld drótokban mennek, tehát elvileg nem lesz semmi baj az adatforgalommal ha még ezt is elvágom.
Szóval elvágtam a kis réz drótot, visszadugtam az USB kábelt a podomba..
és... Síri csend lett úrrá a kis szobámban.
Feltekerem a mastert a podon csutkára.. csak a gitár zajos szedõját hallani.
Hangerõ gitáron leteker.. és teljes csend.

Szóval ez a megoldás.
De ha ti is megcsináljátok ezt a dolgot, elõször próbáljátok ki úgy , hogy ne vágjátok el a fekete drótot, hanem elõször a szigeteletlen kis rézvezetéket, lehet hogy csak az a ludas.

Zajmentes életet mindenkinek. Mert megérdemled.
És jár is neked.
puszi

V43 1105
#34986
<#bohoc>

ASUS P8Z68-V PRO || Intel i7 2600k @ 4.8Ghz || Corsair Vengeance LP 8GB 1600mhz || XFX HD7970 Black Edition || Cooler Master HAF 932 || Noctua NH-D14 || DELL U2311h

Hecker007
#34985
különben meg ebben a topikban én úgy érzem hogy rendesen moderálok, tehát nincs szükség külsõ beavatkozásra úgymond.

Fehercsoki
#34984
Igen plusz a moderátorok teljes mértékben szubjektíven ítélnek, ha nem tetszik nekik az egyébként teljesen normális véleményed, akkor kapod rögtön az 1 hónap kitiltást...

#34983
Halvány gözöm sincs hogy milyen vagy, de én ezt az egész moderálás szarságot sem értem. Tõlem mindenki azt ír amit akar, max ha nem tetszik nem olvasom el.Azt meg, hogy ki milyen ember egy fórumon keresztül megítélni az egy rossz vicc....

PS3 ID: MagTher GamerTag: Arwenke

#34982
szerintetek én rossz vagyok? van alapja annak, hogy ennyien utálnak engem az sgén?.. olyanok akiket nem is ismerek innen, nem is beszéltem velük..

#34981
mi lett ezzel a topikkal amíg büntiben voltam?
Mindenki megutált gitározni?

izé..
vettem egy usb hosszabító kábelt, a napokban, és nemsokára felkoncolom, hogy átalakítsam, és azon keresztül fogom csatlakoztatni a podomat, hogy teljesen kiszûrjek minden féle apró zajt a rendszerbõl..

gondolom sokakat fog érdekelni, hogyan, mert bármi zajos lehet, amit a gitárral és a számítógéppel kötsz össze..akár milyen effekt vagy multi is legyen.

#34980
nem, nincs semmi

Hecker007
#34979
kocsishoz vagy ambrushoz semmi közöd ugye?

#34978
Az utóbbi egy hónapban megint megbüntettek..
gyûlölök minden moderátort aki engem megbüntet..
és ráadásul ok nélkül, mert most sem tettem semmit..
(nem bántottam senkit, nem piszkáltam senkit, nem beszélek csúnyán, nem vagyok deviáns sem)
azt hiszik rólam, hogy valami büdös buzi emo vagyok és ez miatt piszkálnak
úgy tûnik ennek soha sem lesz vége, legalább ha lenne valaki aki mellém állna
ilyen esetekben ha valaki szólna értem pár szót, mert tökre védtelen vagyok és ez így tök igazságtalan, hogy agyon büntetgetnek engem és én nem tehetek semmit ellene, sõt, ha fel merek szólalni, hogy ez igazságtalan, még kapok büntetést
Azthiszem át fogok költözni nemsokára egy normálisabb forumra..csak nem tudom hova menjek.

xy21
#34977
okés köszi!

#34976
Alap esetben ha nem írsz E mögé semmit akkor az dúr, de blues legtöbbször molban hagnem használatos. De sokszor keverik dúr és mol pentaton skálákat a számon belül illetve blues skálát is.

PS3 ID: MagTher GamerTag: Arwenke