Amiga vs PC
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#416
Azért Steve Jobs is hozzáadott az Apple-hez. Pl. a faterja garázsát, ahol az Apple I.-es kiteket bedobozolták $5K v. $6K -ért. Egyébklént Wozniak a HW vonalon volt penge, Jobs meg SW vonalon. A fáma szerint már teanéger korában programozgatta a faterja HP számológépét. Egyébként az Apple elsõ nagy vállsága idején valamikor 86-ban (a PC klón áradat beindulásakor), amikor kiszavazták az igazgató tanácsból, akkor nyilatkozta, hogy "Rájöttem arra, hogy az embereknek nem jó, hanem olcsó számítógép kell."
#415
Hogy eltûnt ez a Winkle gyerek.
#414
Hmmm... Lehet, hogy hülyülök? Hát az nem kizárt. Bocs!
...És tényleg! Ráadásul pont ebben a topicban! KIRÁLY! Én se leszek már hülyébb!

#413
Install scriptekre gondoltam, meg olyan hivatkozasokra, mint pl. "DH0:C" - "C:" helyett.
#412
- Xbox-ot karácsonyra -
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy sokak által várva várt
játékkonzolját, az Xbox-ot november nyolcadikán kezdi el forgalmazni az
amerikai és japán piacokon.
Az idõpont feltehetõen egybeesik a nagy karácsonyi bevásárlási láz kezdetével,
bár figyelemreméltó, hogy például Angliában, ahol szintén lenne kereslet a Sony
által gyártott Playstation versenytársának szánt Xbox-ra, csupán 2002 elején
kezdik el a forgalmazást. A Microsoft azt is bejelentette, hogy megállapodott a
Segaval a japán cég egyes játékainak Xbox-os változatainak elkészítésérõl.
Az MS-konzolt tavaly októberben mutatták be Tokióban. A hírek szerint kiváló
háromdimenziós grafikával bír és lehetõvé teszi az interneten keresztüli
multiplayer csatákat, valamint képes e-mailek küldésére és fogadására.
Az átszámítva kb. 85ezer forintba kerülõ Xbox nagy elõnye (legalábbis a
Microsoft számára), hogy programnyelve a Windows-ra épül.
(jövõnézõ)
Na fasza lassan már a hûtõszekrényben, a telefonban, még a TV-ben is a winfos fog lefagyni.
Köszönöm én ebbõl nem kérek. Adjatok már valamit amibe belehányhatok !!!!!!!!!!!!!

#411
NNa most kaptam egy olyan levelet, hogy hirtelen felindulásomban inkább létrehoztam ezt a topicot.
Mindig tudtam hogy az emberi korlátoltság, már-már magát meghazudtolóan korlát nélküli. No de ez...

#410
a legjobb magyar xó erre:
xánalmas! ...ja így x-el nem jó:
Szánalmas! 8)
xánalmas! ...ja így x-el nem jó:
Szánalmas! 8)
#409
Helyben vagyunk... Tudod mit? Menj azt dúmozz tovább kiscsillag!
Ki nem állhatom az idióta pc-s gémereket! Mire veritek magatokat? Arra, hogy 1 gigaherccen, 32 megás GeForce2-vel nem képes akadásmentesen menni még egy avi sem? Hát akkor gratulálok!
Mellesleg, van fogalmad arról, milyen lemaradása van a pc-nek? Gondolj csak a multitask-ra meg a plug&pray-re. Még ezt sem tudták megoldani! Mióta is létezik ez nálunk? Ezen gondolkozz már!
Egyébként, nagyon sok barátom van, aki pc-t vett és EGYÁLTALÁN NINCS VELE MEGELÉGEDVE! Õket még nem fertõzte meg a nagy büdö multimédia. De téged, kedves agymosott barátom, úgy látom igen. És páran már gondolkodnak azon, hogy Amigát vesznek.
Amíg csak játszol, addig még valahogy el tudom fogadni, hogy meg vagy elégedve a szaroddal. Aztán majd egy kis trace, egy kis ez, egy kis az aztán rendszer(?) borul össze vissza. Van errõl pár jó sztorim.
Na ennyi. Ha nem tetszik akkor tudod hova menjél... Igen, oda.

#408
Inkább használom a ringyózos pc-t, mint egy C64-et utánzó Amiga-t (nagy különbség nincs). Szar lehet 2d-s játékokat használni. Van arról fogalmatok, milyen lemaradása van az Amiga-nak??? Ezen gondolkozzatok már. Lehet senki nem ült Pc elött. Megértem. Vegyétek a fárattságot, mert csak egy depressziós lesz belõletek. Ez gáz. KÉRDÉS: Miért terjedt el annyira a Pc??? Ez nem az emberek hibája. Aki Pc-t vett az meg is van vele elégedve. Játszottatok már hálózaton HALF-LIFE ot??????????????????????????????
Egy 2d osztott képernyõs dia film (akadás miatt) szar. AZ AMIGA NEM FOG SOHA OLYAN NÉPSZERÛ LENNI MINT 1 PC!!! SSSSSSSSSSSSSSSSSOOOOOOOOOOOOOOOOOOHHHHHHHHHHHHHHHHHHHAAAAAAAAAAAAAA

#407
Történ a minap, hogy egy barátommal akartunk hálóban nyomulni. Unreal Tournament. Na, mondom miért is ne?
- Van nullmodem kábeled?
- Hát persze (feleltem én naívan)
Fel is cuccolt hozzánk. Gép összedug, kábel elõvesz fiókból. És jött a meglepi. Szegénykémnek nem volt normál sorosportja. Csak a kicsi volt. Nagyot meg ugye minek? Hogy basznák szájba a jó rohadt kurva annyukat akik a világra hozták ezeket a szemeteket akik ezzel tetves mocskos szemét talicskával a világot hülyítik!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ki a fasz gondol ilyenekre? A soros port az soros port. Persze ugye az átalakítók. Na az nem volt. Ez itt az egyik legnagyobb baj... Dumálnak meg pofáznak itt a nagy kompatibilitásról, hogy még a legelsõ gagyival is kompatibilis aztán nem lehet két gépet összekötni mert egyiken ilyen, a másikon olyan csati. Pedig az én gépem sem olyan régi. Ez az eset kurvára felbaszott agyilag!!!
- Próbáljuk meg hálókártyával! (mondta a haverom)
OK! Miért ne? Neki volt egy fölös kártyája. El is mentünk érte. Egész délután csak szoptunk mint a torkosborz de sehogy sem látta egymást a két szemétláda. Jött a füles, hogy állítólag UTP-s kábellel nem megy. Kéne ugye coax. Az megint csak baszott lenni. Nemcsak kábel hanem pl aljzat a haverom kártyáján. Na itt kezdett kigyulladni a fejem! Újabban nem divat a szabvány vagy mi a fasz?! Ezért kezdem utálni a legjobban. Szinte már meg is szoktam, hogy elszáll miközben írogatok eztazt. De ez azért már mindennek a teteje! Elismerem: Mi voltunk a balfaszok. Azért nem jött össze. Majd megoldjuk.
Tehát a szabványok nagy ívben történõ leszarásáról ennyit. Aztán: A kibaszott nagy igénytelenség! Hogy amúgy egész fasza játékot miért nem képesek normálisan megírni? Történetesen az Unreal-re gondolok. Nem a Tournament. Jó hangulat, szép grafika és játszhatatlan! Igen! SZámomra az volt. Ha túl közel jön egy enemy és meg is küld egy rakétával belassul. Méghozzá K7-esen, GeForce2-vel. Ja és 128 MB RAM.
Kis kitérõ: Mi a nagy büdös lófaszért indítja újra a win a vinyó optimalizálást arra hivatkozva, hogy meghajtó tartalma megváltozott. Hozzá se nyúltam. Még a swap file is külön partíción van! Még egy: Mi a faszt keres az "A" meghajtón ha elindítom az optimalizálást?
Na. Nem jött össze a hálózati játék. Kártya kivesz, haver elmegy. Gép bekap, ott figyel a hálózatok ikon a Desktop-on. Miért? Nem is volt benne kártya? Áttúrom a hálózati beállításokat meg mindent. Sehol semmi. Próbaképpen felraktam valami tök alap hálókártyát. (Új harware hozzáadása) Újraindít. Nem mûködik. Még jó, hiszen nem is volt benne hálókártya. De most jön a slusszpoén! Eltávolítás, újraindítás, hálózatok ikon sehol. Erre varrjál gombot. Már megint ez a kurva Plug&Pray.
Összegezve, miért is szar winpécésnek lenni:
- A kompatibilitás illúzió
- A legidiótább szabványokat találják ki, vagy olyanokat csinálnak (lopnak) amelyeket már rég elfeledtek
- Instabailitásban verhetetlen
- A nagy olcsóság átverés mert szinte havonta rá kell költeni
- A ráírt software-ek többsége használhatatlan, erõmû kell neki, instabil. Ezeket lehet kombinálni. (Ja, nem játékokra gondolok)
Tehát semmi nem igaz abból amivel ezeket reklámozzák. És a felhasználók többsége olyan hülye mint a segg. Ma reggel is itt volt két srác. (Apám ismerõsének a fiai) Leültettem õket Unrílezni, haggyanak engem békén. Leültem az Amiga elé megnézni, jött e levelem? (Nem...)
- Látom el vagy látva gépekkel. A másikban milyen processzor van? (Kérdezte az egyik az Amigára mutatva.)
- 68040/40.
- Aha... Az jó...
Azt a sötétséget kellett volna látni a szemében. Leírhatatlan.
Ez a gép nem elég, hogy szar, még a felhasználókat is a saját szintjére butítja.
Ok, ez többnyire windows jelenség. Van Linux is. Elõrebocsátom: A Linux-al semmi bajom!... De... Láttatok már igazi Linox-ost? Egytõl-egyik be van fordulva az összes. Meg vannak kattanva! Ismertem egy ilyet. Elõször Amiga Rulez! Aztán PC meg Linux Rulez! Még semmire nem volt olyan büszke mint a Linux-ára. Pár hónap múlva meg kiderült, ledobta. Mi került a gépre? Win98. Ami szerinte már kinõtte a win95 gyermekbetegségeit. Vess egy pillantást pár sorral feljebb! (hálókártya)
Az a baj, én ezeket már nem veszem be. A gyomrom felfordul. Azért szar winpécésnek lenni mert mindenhol csak akadályokba ütközöl, az üzletekben legtöbbször hülyének néznek (pedig õk többnyire sokkal hülyébbek mint amilyennek látszanak), sokat kell rákölteni (fél év és már vehettél volna egy MAC-et, hogy az Amigáról ne is beszéljek). Lehet, hogy Amigár kevesebb software van de azok minõsége többnyire kimagaslóan jó. Persze kivételek mindig vannak, mindkét oldalon. Pc-n soha semmi nem megy elsõre. SOHA! Mindig van valami apró buktató. Amigán azért nem így van. Valami nem megy? Kapj elõ egy SnoopDos-t és kész. Hardware gond? Gyerekek! Van ilyen Amigán? Nem látom, nem elérhetõ... (Amiga hardware-e gondoltam tehát tekintsünk el a winprinterektõl)
Mit mondhatnék még? A pcnek az a hátránya ami állitólag a nagy elõnye. Pl a hatalmas fejlesztés ami szintén átbaszás. Mer az a proci már a legújabb meg a... KErül kétszer annyiba és 7%-al gyorsabb. Na, ez megéri...
Aki meg nem ért egyet velem az bekaphatja a faszomat!
Feltéve, hogy kb 180 centi magas nõ az illetõ formás lábakkal, nagy, kõkemény mellekkel és õrjítõen formás fenékkel. Na persze õ is csak akkor, ha megengedem...
Kissé (nagyon) kuszára sikerült ez a beszólás de már elég álmos vagyok úgyhogy nézzétek el nekem, PLÍZ!
Baz'eg! Már vagy háromnegyed órája optimalizálja a vinyót. Én ezt már nem hiszem el! Csak 3.2-es a vinyó. Amigán elõbb megcsinálja a teljes 4.3-ast!
Ui: Mi ez a hülye Registry? Mi a faszra volt jó ez már megint, azon kívül, hogy betelik ha nem tartod karban azt borul a windows. A legtöbb user azt se tudja, van ilyen a winben. Az ilyeneknek magyarázhatom is, mi az a RamDisk. Nem képesek felfogni.
- De ha kikapcsolod, elveszik a tartalma, ugye?
- Persze! Azért RamDisk
- Hát akkor mi értelme van?
...A RAD-ot már bánom, hogy megemlítettem.
Most már tényleg abbahagyom. Nem akarom minden hülyeségemet rátok zúdítani azért mert ma rossz napom volt.
A M I G A R U L E Z F O R E V E R ! ! !

#406
ssss:
Csak azert, mert pc-tulaj vagy, meg nem gyulol senki sem. Legalabbis itt nem. Remelem 😊)
Az ILYEN pcseket, mint az a pokemon, vagy mialof*sz sem szoktak gyulolni, olvasdd el, szenzacios a szovege 😊) A szomoru csak az benne, hogy o ezt komolyan gondolja...
Lay: A csapast tamogatom, bar mint simca is mondta, a helyi terminatorok is megadtak neki rendesen...

#405
Hogy a topic címére is reagáljak, azért, amit emiatt kapni fogsz... ;D
#404
Van egy kiraly topic az indexen, ami az XP-rol szol:
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9045980&w=0
Erdemes belefutni, ilyen okossagokat irnak /A jobbakat nem tudtam bekopizni, mert remegett a kezem a rohogestol 😊/:
"A gépigényrõl csak annyit, hogy igenis kell a fejlõdés...Most képzeljétek el, hogy még mindig a kis Trident videókártyával szaroznánk, és micsoda látványtól esnénk el."
"Minden mûxik video zene háló."
"az XP azt mondja a CD Copier-nél, hogy menjek az imsisoft.com-ra frissítésért, de valahogy nincs kedvem megvenni az új verziót x dollárért."
"Klasszikus esete annak aki a sajat ketbalkezessege helyett a lopott XP-t szidja."
"Tudna valaki olyan cd író progit mondani ami mûxik XP alatt?"
"Ezzel a lejátszás végre képtörés nélkül menne, de fejjel lefelé (!!) játsza le a movie-t."

#403
BSA Börtönnapló
1. hét
Hétfõ
Bevittek az elõzetesbe. Van itt néhány nagydarab, tetovált rab. Fõleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt Corel Draw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipõmet, ha igényt tartok rá. Talán nem lesz itt annyira rossz.
Kedd
Beszélgettem a cellatársaimmal. Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 évet is kaphat, de lehet, hogy 3 év múlva szabadon engedik mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 évet kaphat, de lehet, hogy 2 év múlva elengedik mert a nõ szabálytalanul közlekedett. Mondtam, hogy a másolt Corel Draw miatt 8 évet is kaphatok, de lehet, hogy leviszik 7 évre mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt.
Szerda
Ma kihallgattak a rendõrök. Azt mondták, bizonyítsam be az eredeti CD-vel, hogy a Corel az enyém volt. Mondtam, hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondták ne próbáljak trükközni, õk okos rendõrök, õmink to-vább-kép- zé-sen is votunkö (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg. Végem van.
Csütörtök
Kínozni kezdtek! Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára leszedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst!
Péntek
Tovább kínoznak! Arra kényszerítettek, hogy Windows 95-ot telepítsek! 3,5"-es diskekrõl!
2. hét
Hétfõ
Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek. Nem én vagyok a zárka elsõ lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop serial numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni... Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zárták el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért.
Kedd
Bejött az ügyvédem. Azt mondta, a szerzõi és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz elõérzetem van.
Szerda
Elkészült a szakértõi jelentés. Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértõ szerint a lopott könyvelõprogrammal akár a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani, hogy ezt nem tettem, leültetnek. Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg?
Csütörtök
Olvasgatom tovább a szakértõi jelentést. Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértõ odaírta mellé, hogy ha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértõ talált néhány bitet a winchesteremen, ami õt távolról a Windows Notepad utolsó néhány byte-jára emlékeztette. Azt írta, ez alapján biztos, hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztõnek minõsített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét.
Péntek
Kopogást hallottam a zárka falán. Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel bináris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexában kopogva beszélgetünk. Õ is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimálisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk. Dömötör lett a mailer daemon.

#402
Legközelebb meg kellene hívni Vargáné és tsa-t PC zúzásra tiszteletbeli résztvevõnek. Ismerõs a jelenség, mert nekünk is jó sok ilyen tápot hordtak vissza. Hamarosan itt a karácsony....
"Ég a PC ég,
Fel ne boot-oljék
Aki ringyózt látni akar
Vegyen fos pécééééét......" Yeahhhhhh..
"Ég a PC ég,
Fel ne boot-oljék
Aki ringyózt látni akar
Vegyen fos pécééééét......" Yeahhhhhh..
#401
Nem fonya, nagyon sok dologban NINCS igaza. Halvány gõze sincs az Amigáról, és megint írogat butaságokat. Ebbõl a levélbõl egyébként én inkább az ÖSZINTE sajnálatot érzem és ez az ami a legjobban megdöbbent. Úgy tûnik mûködik az agymosás... 😞
#400
ÖÖ így igaz, söröket a copyright-ért Laynak kéretik továbbítani, különsképp azért mert én utálom. Bár a legutóbbi party felé tartó Ingyenjárat fedélzetén életet mentett. 😊
Amúgy meg.. kérdeztelek ???
Amúgy meg.. kérdeztelek ???
#399
1ébként senkinek sem szúrt szemet a "pc-s winchester és monitor" ?
Az milyen szerintetek. Én még nem láttam pécés monitort 😊 Huhh

#398
2 hete elxállt a 12G-s wécés winyóm. 8(.. Nem HW offcoz, hanem filé rendxer(?) xinten. A remek winFOS -perxe- a SAJÁT javítówaréival (scandisk) felsült, és olyan xinten qrta xét a FAT táblát, hogy még a nortonDD is kifagyott rajta: illegalexceptionerror. Na ehhez is gratulálok. Azóta 3G ware foglal a winyón 12G helyet. Ez axtán a stabil fájlxixtem. Nem marad más hátra mint.......és közben nézni JIHAD-ot!
#397
mudbuddha: sportolhatsz vele (futkarozas a szarrarohadt alkatreszekkel a boltba es vissza), ingyenes pszichologiai teszt (a ringyoz felkonfiguralasa), nezheted amint a tobb giga warez helyet egy oprendszernek nevezett osszehackolt takolmany foglalja el... etcetc... JA! Es ugye ujabb es ujabb nicket regisztralhatsz vele az amiga.hu-n hatha elhiszik az Amigasok, hogy olyan sokan vagy. 😊)) Voltal mar orvosnal? 😊
#396
Na ez egy jó kérdés.
Állítólag az ára. Én már ezzel sem igazán értek egyet. Ha igazán felöltözteted akkor például már nem sokkal olcsóbb egy IMac-nél.

#395
neongod: egy "Miert szar winpcsnek lenni", meg "miert szar a winpc" cimu topic mi masrol szolhatna?
#394
Winnt, es 2k alatt mindig is, win98 alatt meg vmi elbaszott winfosos logikaval lehet megoldani, hogy ne keveredjenek a meghatjto "betuk". Nem oly regi chip magazinban az olvasok kerdeseire valaszolva olvastam vhol.
Szoval kiraly az a szar, nem kell hozza sok minden csak 1 kalapacs, es maris meg van oldva minden bajod.

#393
lay: Lnezesedet kerem, akkor korrigalok:
Szenzacios (TM) (C) by lay (R)
ez a "szenzacios" +mozdulas eleg erosen saura emlekztet, mindig amikor +hallom, akkor felsejlik elottem saju oromittas, elegedett pofikaja! 😉

#392
Winkle Fiam te normális vagy amúgy ????
Miben utánozza az AMIGA a C=64-et ???????
A kettõ ugyanis nem egészen ugyanaz ! No akkor esetleg kifejtenéd részletesebben is, hogy miben van elmaradva az AMIGA a pc-tûl ? Xal gamefejûûûûûûûûûû barátom láttál te már a halflife és más 3D gagyi giccsen kívül esetleg valami értelmes programot is, mondjuk LightWave ! Vagy ez már meghaladja szellemi képességeidet ? Ja bocs ezt már a beírásodból is tudnom kellett volna ! Ringyóz fejû barátom, látom a homloklebenyedbe már beégett a Winfos embléma és nem látsz az orrodnál tovább, szar lehet vakon gépelni, ja bocs azt ugye halflife közben nem kell. Láttál te már AMIGÁT egyáltalán merr én már dolgoztam winpöcén és nem vagyok tõle hasra esve ! Sõt most is van kb 2 méterre tõlem egy mégse azon gépelem ezt az anyázást neked. Igen Igen AMIGÁN gépelem neked kedves soraimat. Ja igen ha mégis esetleg játékra szottyanna kedvem akkor inkább leülök a 36K ba kerülõ 33 mhz-n ketyegõ PSX elé és vígan és fagyásmentesen játszok 3D-s gamékat. Mennyibe kerül egy pc ami psx szintû játékokat tud akadásmentesen ? Ja bocs olyan pc nincs ! Tehát ára sem lehet. Na inkább értelmesebb dolgokra fecsérelem a drága idõmet mint agymosott alakok kioktatasára, javaslom legközelebb elõbb nézz meg közelrõl egy AMIGÁT mielõtt szidalmazni kezded. Amúgy meg menj te a jó Q/&47789va anyukádba meg valami pöcés fórumba nyavajogni hülye lelkisérült degenerált állat ! Vagy onnan már kidobtak és ezért most itt akarsz bosszútr állni ?
No akkor már csak arra lennék kíváncsi milyen típusú géped is van egyáltalán ???? :-))
AMIGA RULEZ !!!!!!!!!!!!! Winkle Suxxxxxxxxxxxxx !!!!!!
Ja Kabbeeee !!!

#391
Hát lay, a médiageci se tudja?
😊))))
Szerintem tömören, kissé alpáriasan az egész azt jelenti, hogy picipuhafos újra megismételte az örökös hibát, amit mindig elkövet. Kiadott valamit, ami fantasztikus, csodálatos, csak éppen nem mûködik az a szarkupac. Azt mondjuk nem értem, hogy mi a faszért pont 2001. szeptember 8-a után nem mûködik. (Gondolom a belsõ óra miatt)

#390
okos srac ez a Winkle, meg a Godefroy is.
egyvalamit nem ertek csak.
miert szeret minden Amigas ennyire anyazni?
jon egy kis provokalo kocsog, aki latszik hogy csak azert irogat be minden faszsagot amit nem is gondol komolyan, hogy felbosszantson minket. Erre sorban jon a fel amiga community es beanyazik. csak az a kerdesem, hogy mi ertelme van ennek?
azt hiszitek hogy meg fogja erteni az ervelest? vagy azt hogy megremul es elfut? semmi ertelme nincs foglalkozni az ilyenekkel...
Ha senki sem reagalt volna a beszolasara, akkor azt latta volna, hogy ezeket nem lehet felbosszantani ilyen baromsagokkal es szepen elhuzott volna a sunyiba. de most ahogy elnezem sorba irogat az okostojas barataival az osszes topicba. :/

#389
Viszek én elég pusztítani valót a partyra. Kb. egy 14"-os monitordoboznyit... (Alaplap, hálócard, vinyó..)
Inkább add oda nekem, úgysincs most lábtartó-méregkiadó dobozkám az asztal alatt. 😊

#388
Nahh, 1-2 primitívebb PC-s primitív beszólására reagáltok, de beszéljünk már arról is egy kicsit, hogy AZ milyen végtelenül primitív, hogy Winfos-on (meg persze DOS-ban) nincs olyan, hogy partíciókra való hivatkozás a saját egyedi nevük által, csak C: meg D:, stb. Utóbbiakat meg bootkor oszja ki a rendszer, csak a C: lesz ugyanaz, és ha kiveszek/átrakok egy vinyót, akkor kapásból más lesz a sorrend. Azaz, a C:-n kívül máshová való hivatkozások azonnal borulnak, és velük az egész kóceráj. És hogy emiatt kell(ene) mindennek a C:-n lenni, programok, swapfile, tempdir, tempinternetdir, stb. (Legalábbis, ha nem akarjuk az idegbajt kockáztatni.) Arról most nem beszélve, hogy ha egyszer összeakad a nagy C:... (Emiatt nincs is értelme CD-n lévõ file-okhoz "shorcut"-okat csinálni sem. Persze, akinek van kedve, írhat mindegyikhez scriptet, ami bekéri az adott lemezt, az adott CD nevét is kézzel beírva a script-be.)
Szerintem ez a körülmény önmagában is kimeríti a rovat címét!!!

#387
"Microsoft Office Shortcut Bar
You are closing the Office Shortcut Bar. The Office Shortcut Bar will start again automatically when you start Windows. Do you want the Office Shortcut Bar to start automatically when you start Windows?"
Aki imadja az ilyen es ehhez hasonlo kerdesek tomeget, az vegyen PC-t basszameg!!! Hulye embereknek hulyeket kioktato hulye "op"rendszert!!!

#386
Ez ugyan nem XP alatt történt de azért elég érdekes volt. Egy barátomnak írtam CD-t, Nero-val. Bal oldalt a CD könyvtárszerkezete, jobb oldalt meg egy intézõ féle ganyé. Ott szépen kiválasztjuk ami kell és átdobjuk a másik ablakba. Nos. Egy könyvtárba össze volt gyûjtve minden, a jobb oldalon ez a könyvtár volt megnyitva. Közben szólt, hogy kéne még egy DVD lejátszó progi is. Az csak CD-n volt meg. A gépben akkor csak az író volt bent, olvasó nem. Beteszem a CD-t és windows alatt bemásolom a progit ugyanabba a könyvtárba amelyik a Neroban már meg volt nyitva. KÉSZ!!! Nem bírta ki. A Program szabálytalan mûveletet hajtott végre... Jó mi?
Ez viszont XP-vel történt. Bebootol az szerencsétlen. Megnyitom a sajtgépet... És pillanatok alatt kidobta az ablakot. Semmi Swap! Ez pozitív. Megnyitottam hát még pár könyvtárat. 3-ig jutottam, ott iszonyatos szveppelésbe kezdett. A géphez hozzá se lehetett nyúlni. Nagy nehezen kinyögte, hogy tele van ám a lemez. Mégse vagy Lemez karbantartása. Hát mégse. Legalább 4 percig semmit sem lehetett vele csinálni. Én azért próbáltam, de még egy ablakot se lehetett arrébb rakni. SEMMIT! Már nem tudom miért, vagy hogyan, de valahogy rákattintottam a hangerõszabályzóra. Miután magához tért (?), az egész képernyõt teleszarta hangerõszabályzókkal. Kirakott vagy 30-40 darabot, az biztos. És nem lehetett õket bezárni. Ráadásul mindent takartak, az ablakokat is. Ctrl+Alt+Del. Nyugodtan nyomogathattam az End Task-ot, szart az a fejemre...

#385
Érdekes, maskor meg az a marketingrizsa, hogy a winhez nem kell érteni. Eldönthetnék már, hogy melyik baromságot terjesztik 😊
#384
Igazabol nem is nagyon van masrol szo
#383
Bocsika, de nem tudnál új helyzetjelentést adni az Amigádról? Merthogy szívügyem az 500 is és kíváncsi vagyok az ezzel kapcsolatos dolgokra😊
#382
Thenkjú...
#381
TheZenyka: na meg is van: http://www.programmersheaven.com/zone20/cat268/3437.htm.
Innen le lehet tolteni egy zip file-t, ami egy iff kepet tartalmaz. A kepe levo kabel meg a hangot is atviszi a tv-be. Sok sikert.
Trinitron

#380
TheZsenyka: az is elegendo, ha olyan tv-t szerzel, aminek a scart bemenete tudja fogadni az rgb jelet. Megprobalok elobanyaszni valami linket egy kabelleirasrol.
Trinitron
Trinitron
#374
Izé... beszereztem egyet, csakhogy ez 1084, nem 1084S. Van jelentős különbség?
Szerezz be egy Commodore 1084S video monitort.
Én kettöt is beszereztem, egyiken a TV-t és videót nézek.Minősége kifogástalan.

#372
Nagyon köszi Pilóta, van modulator-om
. Most valami VGA moncsit vadászok hozzá.

Lelkem odvában megdöglött a bagoly!
#370
Jaaaa... és ez PnP módon lett kiosztva... penge kis PnP...
#369
Íme, a nagy PC és az Ő IRQ hiánya:
IRQ 0 System timer OK
IRQ 1 Standard 101/102-Key or Microsoft Natural PS/2 Keyboard OK
IRQ 3 Microsoft ACPI-Compliant System OK
IRQ 3 NVIDIA Quadro2 Pro OK
IRQ 3 VIA Rev 5 or later USB Universal Host Controller OK

IRQ 3 Adaptec AHA-2940/2940W PCI SCSI Controller OK
IRQ 3 SupraExpress 56i Pro OK
IRQ 3 Creative SB Live! Value (WDM) OK
IRQ 3 HPT370 UDMA/ATA100 RAID Controller OK
IRQ 4 Communications Port (COM1) OK
IRQ 6 Standard floppy disk controller OK
IRQ 8 System CMOS/real time clock OK
IRQ 13 Numeric data processor OK
IRQ 14 Primary IDE Channel OK
IRQ 15 Secondary IDE Channel OK
Az alapban fogott IRQ-kat ne vegyétek számításba... FPU, RTC, ETC...(ez utóbbi nem rendszereszköz) 😊

#368
Lassan bedőlök az ágyamba, végigolvastam a teljes(!) Amiga versus PC topicot ... jaj nekem...
Igazán tartalmas volt...
. Szeretném megállapítani, hogy részemről teljes hajósüllyedést jelenthetek be... ez utóbbi mondat jelentésével magam sem vagyok tisztában... fáradt vagyok...
Nagyon furcsának találom azt, hogy míg 10 évvel ezelőtt az embernek bőven volt ideje megismernie egy rendszert, kitanulni szakmai fortélyokat, specializálódni egy területre, ma ez másként van. Pillanatról pillanatra jönnek az újdonságok. Az ember vagy eltalálja a jövő trendjét és rágyúr, vagy később kapcsol és utánasiet. Nekem ez a mai stílus nehezen követhető. Amúgy szoftverfejlesztő vagyok - nem nagystílű, de ebből élek - és herótom van abból, hogy folyamatosan újabb és újabb elvárásoknak kell megfelelni. Lehet hogy életképtelen vagyok, mittomén. Ja, izé... ez most még mindíg kapcsolódik az Amiga vs. PC-hez... (Amúgy mit izgultok? A PC az Personal Computer - ki hitte volna - és az Amiga is személyi számítógép...
) Szóval én is azt gondolom, mint egyes más hozzászólók, hogy a szoftveroldali fejlesztések manapság kapkodóak, elsietettek. Nézz meg egy oprendszert! Gyorsan kiadják, aztán havonta kiadnak valami "peccset" hozzá... Sőt... manapság már az oprendszer felröppen egy support site-ra és lerántja az új cuccost... Tudjátok mi van? Az utóbbi évek nagyon nagy durranásnak a Windows vonalon az XP-ben felbukkanó "Send error report"-ot találom. Lehet hogy más oprendszerek is ismerik ezt, talán már jóval régebben tartalmazzák, de hát én már csak ilyen windows beteg vagyok. Nézzetek meg egy játékot... szétpeccselik az agyadat, mert a fejlesztőcsapat kénytelen átadni a cuccot a kiadó által megszabott időre. Nem tudod megcsinálni időre öreg? Egy darab szar vagy. Menj a rákba, nem kellesz... Gyűlölet. Tököm tele van. Dolgozni ezután is PC/Win alatt fogok, de tudjátok mit? Az "új" Amiga szerzeményemmel fogom tölteni a szabadidőmet. Talán még a programozásába is beletanulok. Le van rettyintve a PC.
Senki nem meséli be nekem, hogy a (amúgy tényleg kurva állatul penge) GeForce2 már kevés lesz az új Quake-hez és az Unreal2-höz... A tököm a kevés... A programozók szarnak a világra... Ha a fejlesztés során az összeömlesztett kódhegy és médiahegy már nagyon fogja a gépét, belevág pár száz megával nagyobb szart és folytatja a fejlesztést. Ez az igazság. Kapják be...

Én beszéltem...
(Biztosan sokan megkérdik: De minek?
)

#367
Ja! Érdemes megnézni hogy milyen állat cuccot találtam Amiga-ra! Genetic Species
A link: http://www.freeweb.hu/amigapower/
Jó jó, ez nyílván valóan nem az én (egyenlőre) szerény Amiga 500-amhoz valóak hanem inkább Amiga 1200 feltuningolt vashoz vagy még agresszorabb holmihoz, de azért nem gondoltam hogy ilyen szupi cuccok is vannak még...
Feltétlen nézzétek meg!

#366
Jaaa... Saughassy... a helyzet az, hogy a begyűjtött infok szerint lehetne Amiga-ra átlőni proggokat, van hozzá progg is ami elvégzi, kábelt tudnék kreálni, de mivel nincs WorkBench-em, nem tudom beindítani a műveletet 

#365
Köszi a bíztatást minden illetékes arcnak!
Ha hiszitek, ha nem, máris szerváltam hozzá pár érdekesnek tűnő holmit. Van például RocHard kieg kártyám ami tele van ramokkal, van rajta két IDE csatorna (vagy ez két ide port? még nem jöttem rá) meg SCSI vezérlő. A co-proc nincsen benne, de szerintem egyenlőre nem is érdekes.
Balszerencse hegyek:
Sikerült RGB kábelt szerválnom, SCART befigyelt a TV-be, hát semmi... haver nagy monitor/tv szervizes, aszongya lökjem rá a teletextre... röhögtem, erre frankón adja a képet
. Arcom majd leszakadt... sajnos txt alatt lassan ugyan de fut a kép... mind1, új próbálkozás:
Másik műszaki zseni haverom épített egy FEM23Dsub/15FEMDsub átalakítót valami AND kapus IC őrülettel... nagy örvendés, ráraktam az első moncsit ami a kezembe akadt... szívás... monitoros haver röktön nyomja: Mondtam volna ha megkérdezel, hogy a moncsik nem nagyon viszik a 30KHz-et... próbáld valami régebbi moncsival vagy RGB moncsival... - arcom megint padlón ... 😊
Végül is egy modulatorral ideiglenesen meglőttem a cuccost...
A helyzet az, hogy picit leesett az arcom, mert bedobtam egy DEMO-t és nem nagyon akartam elhinni hogy amit látok azt egy 1986-os masina kreálja. Pörgő kockák, elmosás effektnek tűnő dolgok, fullscreen áttetsző cuccok repkednek mittomén. Elég pozitív élmény volt.
Pár gammát (játékot, na
) átnyálazva rájöttem hogy jelenlegi szerény játékkészletemből a platform játékok tetszenek a legjobban. Volt egy két nagyon gagyi cucc, de volt olyan is ami tetszett! Egyébként már adtam is fel csomó helyen hírdetést hogy Viper 520 ill. 530 (ritka) kártyát keresek... Honann tudom mi ez? Utóbbi 5 napban keményen vadásztam minden info után az Amiga-ról... Izé... Lehet hogy veszek egy 1200-ast is 😊 Nem vicc.
Csomó érdekes leírás:
http://hard-ware.de/amiga
Penge magyar site:
http://www.freeweb.hu/amigapower/
(de sok más jót is láttam, csak ez nagyon megfogott)
Szóval vannak fejlemények 😊