FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Szponzor ezért fizet, nem azért, hogy jobb kedve legyen az egyik pilótának.
Mindezek ellenére, egészen addig nem részesítették hátrányban Grojeant ameddig nem tartotta fel Kimit.
Gro hálás lehet a csapatnak, hogy így kiáll és jó ha tudná hol a helye ezek után. Úgy tûnik még azért ez nem megy neki még annyira az "I'm faster than Kimi" és a "My radio dosen't work." után.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Vettelnek pedig két felé kellett figyelnie, és eldöntenie, hogy most Grojean vagy Kimi a veszélyesebb, és melyiket kövesse le.
Amúgy ha elõkelõbb helyeken értek volna be, ami ugye egyben nagyobb pontkülönbséget is jelent én már akkor sem csodálkoztam volna a TOn hisz egyértelmûen Kimire épít az egész csapat, a tavalyi után szvsz nem nagyon bíznak Groban.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Mindenesetre logikusnak tûnik, hogy a kedvezményezett pilótát próbálják elõnyben részesíteni a verseny végén elõállt a helyzetben, ahogyan történt is. Aztán hogy mindez tudatos döntés volt vagy véletlen elhatározás azt rád bízom, hogy mennyit nézel ki a csapatból. 😄
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Ok, hogy a Lotus hosszú etapon jó, de ebben az esetben Grojean-nál nem volt alkalmazható, hisz Vettel úgyis arra reagál, amit õ csinál, hiszen õ van közvetlen mögötte. Ha kintmarad addig mint Kimi maradt, akkor a vettel is tovább marad. Lehet nem olyan sokáig, hanem 5 körrel elõbb bejön. Viszont akkor friss gumin csak nagyobb elõnyre tesz szer, és mire Grojean is kiáll már nem lesz behozható a hátrány. Kimivel azért volt megjátszható, mert nem volt elõtte közvetlen Vettel.
Hogyha Kimi és Grojean is ugyanazt a taktikát kapja, akkor mégcsak esély sem lett volna arra, hogy támadja Vettelt valaki. Hiszen, akkor mindhárman ugyanazt futják.
Kimi-t a 45. körben kellett volna kihozni, mert a következõ 3 körben több mint másfél másodpercet dobott el, ..de igazság szerint nem volt számolható hogy Vettel ilyen jól tartja majd magát az egyre melegedõ pályán. 18 kört volt kint Vettel, és az utolsó elõtti körben futotta versenyének legjobb körét 17 körös közepesen ami csak 4 tizeddel volt lassabb mint Kimi 7 körös lágy gumin futott legjobb köre..
Sztem egyszerûen nagyon jó volt Vettel tempója...nem hibáztak nagyot a Lotus-nál, kicsit késõn hozták ki Kimi-t, de a minnél nagyobb tempókülönbségre játszottak....ezért kergették be Grosjean-nal korán Vettel-t.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Másrészt ez nem egyszemélyes taktika volt. Mert azzal, hogy Grojean kijött, mindkét pilótájuknak volt esélye.
Mert Vettel, vagy Grojean-ra koncentrál, és akkor ki kell jönnie neki is. Ugye ha nem jött volna, Grojean simán megelõzi, mert gyorsabb a friss gumikon.
Mivel Grojean annyira közel volt, hogy reális volt az esély, hogy megelõzheti így is, csak 1 körön, ezért logikus húzás volt.
Mindemellett esélyt adtak Kimi-nek is, hogy õ pedig az eltolt kiállással próbáljon Vettel elé végni. Pontosabban, a végén majd a friss gumikon tudja támadni.
Vettel egyszerre az egyik taktikára tudott reagálni. A nagyobb veszélyt Grojean jelentette, ugyanis vele ott egy boxutcás elõzésrõl beszélünk. Esély nincs védekezni.
Kimi taktikájában az volt a könnyebbség, hogy neki, hacsak a használt gumikon nem megy ûridõt, ígyis-úgyis a pályán kell majd megelõznie Vettelt, ahol van lehetõség védekezni.
Köszönjük az evidenciákat de pont nem errõl volt szó.
Semmi mást nem szolgált, csak hogy szabad út nyíljon Kimi elõtt de az utolsó kiállásával pontosabban annak késlekedésével az õ gyõzelmi esélyei is elúsztak.
Nem hiába örült annyira Vettel, ezt nagyon benézte a Lotus.
Arról ne is beszéljünk, hogy a csapatnál már csak Kiminek van esélye a vb címre. Csapat vb szempontból meg mindegy, melyik pilóta van elõrébb.
A lotus is azon van, hogy ha Kimi nem is nyer vb címet, a szponzorok értékelik, ha az egyik pilóta ott van a top 3-ban év végén.
Az is érdekes húzás volt, hogy a harmadik szabadedzésre visszaálltak vele a régi, silverstone-i nagy fejlesztés elõtti csomaghoz és azzal is versenyzett végül míg Kimi a Grosjean által Silverstoneban hajtott, új, szûkebb karosszériéval és elemekkel. Nyilván õ a kísérleti nyúl.
A direkt Kimi kezére játszottak víziód pedig baromság. Akkor már eleve úgy csinálták volna, hogy Kimi a box után Grojean elé kerüljön, és ne keljen mögötte köröznie, áthámoznia magát rajta.
Grojean a futamonn ugyanúgy megkapta az esélyt a gyõzelemre, mint Kimi. A két pilótával két külön taktikát játszottak meg. Ennek oka, nem az volt valószínûleg, hogy a saját pilótáik egymással rivalizáljanak, hanem hogy hátha valamelyikkel vezetõ helyre tudnak kerülni.
Kimi jobban bánt a gumikkal, ezért hozták õt késõbb. (Mert ugye elég jó idõket ment még a használt szetten) Illetve nem is volt annyira közel Vettelhez, hogy az undercut-ot meg lehessen próbálni.
Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.
Megkapta az esélyt az elején azzal, hogy kinn tartották, élt is vele hisz az SC elõtt már ott loholt Vettel nyakán.
Aztán ugyanezt az esélyt vissza is vették tõle, hogy Kimit Vettel elé segítsék de ez nem jött be.
Persze, ha nem a bolyba érkezik vissza.
Az esélyt végig megkpata, kezdve a jobb taktikával, majd az SC után sem szóltak közbe, futhatta tovább a futamát. Sõt még õ akart TO-t a futam elején. 😄
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Remélem, az új gumik is kedvezni fognak a Lotusnak és megragadnak az élvonalban a szezon hátralevõ részében is, mindkét pilótájukkal de egyelõre nagy lutri az egész.
Ha Romain tudná hozni a jobbik énjét a hátralevõ idõben és Kimi megpattan a Red Bullhoz év végén, jövõre elõléphetne elsõszámú versenyzõvé. Nekem is szimpatikus a tavalyi szerencsétlenkedései ellenére is, látom benne a potenciált.
Egyszerûen ezt kívánja a csapat. Kimi harmadik a pontversenyben jelenleg, a hátránya 39 pont.....és lehet azt gondolni hogy semmi esélye nincs a végsõ gyõzelemre, de még ki tudja mi minden lehet, eltiltások..gumimizéria...meg kellett próbálni. Grosjean 116 ponttal lemaradva van a 8. helyen.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Grosjean abszolút nyerõben volt az SCig, 5 másodpercrõl egész 2re zárkózott és a késõbb elmondottak alapján sima 2 kiállásból megoldották volna.
A végén pedig egyértelmûen õ kapta a vesztes taktikát amiért irreálisan hamar kihozták az utolsóra, beáldozták, hogy megosszák Vettel figyelmét ezáltal esélyt adva Kiminek, de azt is sikerült elbaszni.
Régóta a személyes szponzora a csapat, idén is volt Red Bull rendezvényen, ez szerintem Kimin múlik. Ha nem megy akkor masszív csalódás, mert eldobja az esélyét, hogy még egy címet szerezzen.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Alapvetõen a Lotus leggyengébb pontja a stratégia futamok óta.
http://gaborszantai.co.uk/
Ha Gro a kedvezõbb pozíciójából adódóan tartani tudja Kimit 8-10 másodperc környékén és 2 kiállással bejönnek 1-2ben, talán nem lassították volna vissza bár ebben sem vagyok biztos mindenesetre az még kínosabb lett volna.
De így, hogy a kedvezményezett pilótával, azaz Kimivel se tudták normálisan kivitelezni annak ellenére, hogy beáldozták Romaint, csak a keserû szájíz maradt.
Az egykori Formula-1-es pilóta, a Sky televízió kommentátoraként dolgozó David Coulthard szerint a Ferrarinak nagyon gyorsan össze kell kapnia magát, mert ha az idei világbajnoki cím is kicsúszik a kezeik közül, akkor a csapat legjobb eleme, Fernando Alonso is könnyen odébbállhat.
Valaki megírhatná nekik, hogy ideje kirúgni a "A Formula.hu megrajzolta" ötletadóját.
Ross Brawn elmondása szerint a gumik felcserélésének betiltása nagy szerepet játszott abban, hogy a Mercedes ismét nem tudta vasárnapra átmenteni szombati erejét.
Tudomány, technika és gazdaság vegyes topic: http://sg.hu/forum/tema/1108932295
Per Aspera Ad Inferi.
\"akkor még bámultam a felnőtteket, azt hittem jó lesz majd, ha egyszer én is nagy leszek\"
Elég szar lehetett egy szituációban úgy autózni, hogy nem jó a rádió.
http://gaborszantai.co.uk/
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Csak azután volt csapatutasítás, hogy Grosjean-nak már nem volt esélye megelõzni Vettelet. Illetve nem dobtak be neki egy olyan taktikát, hogy Kimi biztosan elé kerüljön.

http://gaborszantai.co.uk/

