2671
-
nibron #2069 na ja, érdekes. ha pl. egy korongot lemosol, akkor a szélei felé mindig jobban le lesz mosva. ha ugyanezt egy négyszögletű lemezzel teszed, akkor a sarkoknál lesz a legjobban lemosva. amikor polírozol ugyanez történik. ha pl. fémet maratsz (pl. nyák lapot), akkor a lemez széleinél látszik legelőször a felmaródás, és úgy halad a közepe felé. ez egy fizikai jelenség, anno tanították, de már régen kiesett. elég csak tudni róla. fizikusok ismerik. ha levilágítasz valamit, ott sem lesz azonos mértékű a levilágítás, ráadásul változik a fényrészecskék beesési szöge. ha viszont több pontból világítanak le, akkor szellemképet kapunk. homogén fény meg nem csinálna semmit. egy korong előállítása pedig ezekből a folyamatokból áll. a mosás irdatlan sokszor. ezeknek a tényezőknek összességében lesz jelentősége. a technológiák fejlesztői azért ismerik ezeket a dolgokat, és próbálják kiküszöbölni, de nem lehet teljesen. namost ne úgy tessék elképzelni, hogy a középrész és a szél között van 1micron eltérés, mert nincs annyi.:) annyira pici az eltérés, hogy optikailag bemérhetetlen (hangsúlyozom, hogy ez nem hiba), de ez már betesz a követelményeknek. az elmúlt 20 évben sokat fejlődött a gyártási technológia, de ezzel együtt csökkent a csíkszélesség, ezáltal az alkatrészek brutálisan összementek. így míg régen 10nm eltérés okozott észrevehető különbséget, ma már 1-2pm-ről beszélhetünk.
a múltkor belefutottam a youtube-on egy videóba (igazából egy cikket olvastam és abban volt linkelve), ami bemutatja az aktuális top korongok előállítását. nagyon szép animációkkal volt megoldva. ami nagyon tetszett az, hogy már egyáltalán nem nyúlnak mechanikusan a korongokhoz, mindent folyadék intéz. ami azért is érdekes, mert nagyon sok kosz keletkezik a gyártás során, főleg a többrétegű lapkáknál. és ezeket nagyon nehéz lemosni, mivel ragaszkodnak (olyan mintha nm-ként kellene egy apróra darált celluxréteget lemosni). csak itt fémekről és különféle gyantákról van szó.
egyébként ha már megemlítettem: a nyák gyártás is ilyen. a tábla közepén lévő panelekben szinte nem találni hibát, nem úgy mint a széleken. ezért is panelizálják a finomabb rajzolatú paneleket középre, míg a durvák mehetnek a szélre.
Utoljára szerkesztette: nibron, 2024.01.29. 13:22:35 -
bunny #2068 Ja, hát kb. akkor ugyanaz mondjuk csak én rövidebben :D De érdekes amit írsz, pl. nem tudtam, hogy az ostyán elhelyezkedés befolyásolja a minőséget, ez nekem nem tűnik logikusnak, ettől még nyilván lehetséges. -
#2067
"minden a max.on van. véleményem szerint teljesen feleslegesen. nincs akkora különbség a látványban ami indokolttá tenné."
Hát igen, a pénz sem boldogít... csak ha van. Részemről befejeztem - repülj S3 Trio-val, én maradok az RTX4090 mellett... -
nibron #2066 szerintem 74.*% volt azon a képen (annyit láttam). az már 18gb. és csak azért mert minden a max.on van. véleményem szerint teljesen feleslegesen. nincs akkora különbség a látványban ami indokolttá tenné. csak hát vannak a földön maximalisták. nincs rosszabb mint egy kompromisszumokra alkalmatlan maximalista beállítottságú mérnök. találkoztam pár ilyennel a pályafutásom alatt, elég gyorsan kirugdosták őket, mert a hatékonyságuk a béka feneke alatt van.
a chipgyártáskor nem az a cél, hogy minden egyes altípus gyártását külön-külön megtervezik, meg mindent felépítenek a gyártáshoz (pl. logisztikát,gyártósorokat). alapvetően egyetlen technológiát fejlesztenek mindenből, és ez az egy technológia alá rendelik be a különböző altípusok előállítását. pl. tipikusan a cpu-knál. ezekben a chipekbe tesztelés után utólag írják be a teljes konfigot, hogy a végeredmény éppen melyik típus legyen. a mai fejlesztési átfutási idők olyan rövidek, hogy lehetetlenség lenne több milliárd félvezetőt tartalmazó lapokat egyesével megtervezni. úgyhogy azoknál a lapkáknál ahol a különböző típusoknak nagyjából ugyanaz lenne a maszkja, ott csak a top alkatrészt tervezik meg. a gyártás ugyanez. egy típust olcsóbb gyártani, ráadásul a selejt is sokkal kevesebb. rengeteg pénzről van szó. amikor tanultam a chipgyártást 386 és 486-osok voltak éppen gyártásban. úgy lehetett a korongok gyártását jellemezni, hogy középen helyezkednek el a leggyorsabb procik (80mhz), kicsit kijjebb a 66-osok, aztán kijjebb az 50 és 40 és így tovább. a korong legszélén pedig a 8mhz-esek (volt ilyen is, pl. pénztárgépekben használták). most is ugyanez van. legbelül vannak a legjobb lapkák, míg kifelé haladva a nem annyira jók. de itt nem hibás vagy hibátlan lapkáról beszélünk, hanem különböző minőségűekről. ekkor ha egy lapka nem felel meg a legszigorúbb követelménynek, veszik a következőt. előbb-utóbb valamelyik típusnak megfelel. ami változott az évek során az, hogy ma már sokkal finomabban bánnak a korongokkal, tehát elég sokat fejlődött a gyártási technológia. pl. régen a lapka egyben a félvezetők méretét mechanikai polírozással állították be, ma már folyadék van erre a célra. és csak ebből hatalmasat csökkent a selejtek száma.
pl. az intel családonként és tokozásonként tervezi meg a lapkákat. így i9, i7, i5, stb. gyártósort kell csak felállítani. és mondjuk pont itt volt olyan lapka a kezemben ami i7-es volt gyártásilag, de a végeredmény i5 volt. ebből is az látszik, hogy a lapkagyártóknak mennyire minimlizálni kell a gyártási erőforrásokat (naná, hisz ez a profit része).
ezeket az össznépi gyártásokat alkalmazzák a cpu-knál, gpu-knál, mcu-knál, memóriáknál és egyéb vezérlőknél is. pl. láttam chipset-et is így gyártani.
a lapkagyártók többsége nem rendelésre dolgozik, hanem mennyiségre. megtervezik, hogy most 8bites processzort fogunk gyártani. a rendelésállományban van belőle mondjuk 10e. nem ezt a mennyiséget gyártják le, hanem egy jóval nagyobb előkalkulációs mennyiséget. mondjuk 100e db-t. akkor rögtön van további 9db 10e-es rendelésre legyártott mennyiség. miután legyártották a 8bitest, átállítják a gyártósort 16bites procira és gyártanak szintén 100e-t úgy, hogy erre sincs ekkora megrendelés. azután jöhet a 32bites, majd a 64-es, és így tovább. a lényeg az, hogy amikor egy rendelés befut, azt raktárról ki tudjuk elégíteni. így lehet elérni azt, hogy a profitot maximalizáljuk, mert rengeteg időt, pénzt, miegymást meg lehet azzal takarítani, ha nem kell a sorokat állandóan átallítgatni. a raktározás nagyságrendekkel olcsóbb.
na itt elfordulhat olyan szitu, hogy befut egy jókora rendelés mondjuk az i3-as cpu-ra, de nincs annyi lapka készleten. de ha összevonjuk az i5 és i7-el, akkor már van. ilyenkor a gyártó döntést hoz, hogy vagy beállítja a gépet, hogy további lapkákat állítson elő, míg el nem éri a rendelés + raktárkészlet mértékét, vagy a meglévő lapkákat tokozza be. ebben az esetben azt is figyelembe kell venni, hogy míg a tokozás megy mint a karikacsapás, addig az új lapkák előállítása és tesztelése bizony hosszabb folyamat, főleg a gyártósor éppen mással van leterhelve (márpedig mással lesz, mivel nem áll). ilyenkor a rendelés teljesítésének határideje kitolódik, ami egyben azt is jelenti, hogy a gyártónak olcsóbban kell adnia az alkatrészeket. ezért a jó döntés szinte minden esetben a raktárkészlet felhasználása lesz. gyors lesz a szállítás, így nem kell engedményeket adni.
nagyjából így kell érteni azt, hogy a gyárak milyen alkatrészeket állítanak elő, mit tartalmaznak a tokok, stb. őket nem érdeklik a te személyes problémáid, csak a gazdaságosság érdekli őket, és mindent annak rendelnek alá. lehet, hogy egy sokkal jobb processzort kapsz mint amit vettél (bár ez manapság már elég ritka), de ez nem jelenti azt, hogy a gyártó "ráfázott", pont ellenkezőleg: így volt neki olcsóbban előállítani azt a processzort.
amire a gyártónak oda kell figyelni az, hogy egy alkatrész lehet jobb mint az adatlapján leírtak, de rosszabb semmi esetre sem. sajnos vannak ilyen gyártók, az egészen nagyok és ismertek között. a lista élén az amd. a legnagyobb adatlaphamisító, pl. még nem találtam olyan terméket tőlük ami megfelelt volna az adatlapjának. volt belőle kárunk is, be is pereltük őket, kurva sok pénzt el is nyertünk tőlük. és továbbra is folytatják. úgy néz ki az idén is be lesznek perelve. hadd szokják. már egy darab alkatrészt sem használunk tőlük.
Utoljára szerkesztette: nibron, 2024.01.29. 10:20:30 -
#2065
"Mert ha mondjuk olyan tesztet linkelnél, ahol a vram használat van és látszik, hogy kifut 16GB fölé"
- Azt hiszem, amit már posztoltam, az eléggé egyértelműen tükrözi, hogy 74,4% a VRAM használat! (24GByte VRAM-os kártyáról beszélünk.)
"Egyébként, csak úgy érdeklődésképp kiszámoltad már valaha, mennyi a 24-nek a 70%-a? "
- Bár komoly problémát okozott, de kiszámoltam: 16.8 - ami (számodra lehet, hogy meglepő módon, de) TÖBB, mint 16! (A 74.4%-ról már ne is beszéljünk...)
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.29. 09:22:59 -
bunny #2064 Igen, abból indult ki, hogy szerinted a 16GB kifuthat 4K-ban, a posztoban meg beraktál egy tesztet a kártyáról ahol erről szó nincs csak fps-ekről. Tényleg megpróbállak követni, de őszintén szólva nagyon nehéz. Mert ha mondjuk olyan tesztet linkelnél, ahol a vram használat van és látszik, hogy kifut 16GB fölé itt meg ott az releváns. Ezért kérdeztem, hogy mégis hogy jön a témához a teszt? Szerintem sehogy.
Egyébként, csak úgy érdeklődésképp kiszámoltad már valaha, mennyi a 24-nek a 70%-a? -
#2063
Úgy, hogy a 24GByte VRAM 70% -át használja - amiből kiindult az egész téma... Lehet, hogy a legdrágább és a legrosszabb ár-teljesítmény mutatóval rendelkező kártya - de kérlek mutass gyorsabbat, több VRAM-mal rendelkezőt!
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.29. 08:53:56 -
bunny #2062 OKé, de ez hogy jön a témához? :D Azt senki nem vitatta, hogy a 4090 a legerősebb kártya a piacon. Meg a legdrágább, és a legrosszabb ár-teljesítmény mutatóval rendelkező ;)
Utoljára szerkesztette: bunny, 2024.01.29. 08:50:01 -
#2061
ITT egy eléggé részletes leírás található a kártyáról. Szerintem nem rosszak az értékek! :-)
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.29. 08:00:33 -
bunny #2060 Az biztos nem fog előfordulni, hogy a hibás 4090-ből 4060 lesz, eleve más a chip rajta. Persze az előfordulhat, hogy azok számozása is csak szitázás és valójában belül tökugyanaz, de ezt én azért kétlem. Az szokott jellemző lenni, hogy családon belül vannak a hibásodás szerint típusok, most nem guglizom ki de ad-has példa ha mondjuk a 4060-4070 ugyanaz a proci, akkor ami jól sikerült az 4070 több cuda mag stb ami hibás de még elég a jó az 4060. Ez CPU-nál teljesen bevett szokás, ezért van aztán, hogy ha mázlid volt régen, kis mókolással nagyobbat csináltál belőle, mert valójában nem hibás csak egyszerűen nem kellett annyi nagyobb chip ezért a hibátlant is ugyanúgy lekorlátozták szoftveresen. De pl. a 4070 TiS super pont azért is sokat hoz, mert megkapta a 4080 procit és a 16GB VRAM miatt már a nagyobb memóriabuszt, szóval inkább butított 4080 mint okosított 4070. A 4070 super lett még látványos ugrás úgy tudom, a 4080 supernél talán már nincs ilyen nagy változás, de az ugye még nincs.
Egyébként a 4090 és 24Gb vram ügyben ami még felmerült bennem, hogy amellett, hogy kell valami eye candy a csúcskártyára még akkor is ha értelmetlen, az se elképzelhetetlen, hogy egyszerűen mint több a feldolgozó szál benne azoknak az optimális működéshez több vram kell amiatt amit írták?! Csak eszmefuttatás, gőzöm nincs. -
#2059
- Az újratelepítést csak azért teszem meg, mert pont te írtad, hogy "ezért alapozok arra, hogy nálad van a bibi. ". Remélem egy alap win és MSFS meggyőző értékeket fog produkálni.
- Igazad van, valóban rosszul fogalmaztam! Tehát helyesbítek: A 16GByte VRAM 4K-s felbontáson nem biztos, hogy elég lesz.
- Nem fogok változtatni a beállításaimon - a mostanit bírja a gépem. Ha megelégednék a silányabb élménnyel, akkor nem RTX 4090-est használnék I9-13900KF mellett. Az pedig végképp szomorú lenne, ha az áramszámla miatt kellene aggódnom! (Mielőtt kritika érne: ~70-es nyugdíjas vagyok, nem jogász, fogorvos, nőgyógyász! Nincs autóm, nem dohányzok, nem iszok - csak repülök néha :-)))
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.29. 07:23:00 -
nibron #2058 szerintem felesleges ezért újratelepíteni. bírja a kártyád, akkor használd. senki sem fog ezért megkövezni.:) am azért sem kellene újratelepíteni, mert ez nem exact javítás lenne. ha exact módon szeretnél utánanézni, akkor a most meglévő konfigon a beállításokkal tudsz eredményt elérni.
nekem rögtön leesett, hogy azért használ(sz) ilyen sok ramot, mert mindent felhúztál. én is csináltam ilyeneket, de nem igazán teszteltem, mert túl irreális felhasználás. a dx12-el, meg a max. lod-al rengeteget fogyasztott a gépezet (viszont felfűtötte a szobát), nagyon durva lenne az üzemeltetése. az enyém high-ből ultra-ba hajló konfig dx11-el, és az éves fogyasztása így is meghaladja az évi 1500kwh-t. és ez csak ez az egy gép. az idén szinte még nem is használtam, de már 127kwh felett járok. lehet téged nem érdekel a villanyszámla, de a többséget igen, ezért olyan konfigot kell beállítgatni, ami kábé az arany középúton van. legyen szép, meg gyors, de ne juttasson koldusbotra. 1200-1500w-os tápegységeknél már erre is kell figyelni.
úgyhogy ha visszaveszel a konfigból, neked is 8-10gb körül lesz egy alapgéppel. a pmdg vagy fenix (alaposan kidolgozott rendszerek) meg hozzáad 1-2gb-ot. szerintem így "kellemes" eredményt kapunk.
azért ha visszanézed a #2018-as hsz-ed, ott kategórigusan közölted, hogy a 16gb nem lesz elég 4k-s felbontáson. erre indult be a nép, hogy de, elég lesz.
Utoljára szerkesztette: nibron, 2024.01.29. 06:11:57 -
nibron #2057 itt most belefutottunk egy technológiai "problémába". a mikrokontroller technikában már elég régóta használnak fixen lekötött memóriákat vagy éppen perifériákat. ezt azt eredményezi, hogy hiába használunk néhány kilobájt memóriát az alkalmazáshoz, sokkal több van benne, hogy egyetlen chippel át lehessen fedni a területeket.
namost ugyanez van a grafikus vezérlőknél is. egy gpu rengeteg processzort tartalmaz, mindegyik használ fix területeket pl. a stackhez. így amikor van egy adott típusú gpu-nk, akkor adott méretű memóriát kell hozzá tervezni. vegyük alapul a 4090-est. ez a típus 24gb-ot kezel, és még az is elő van írva, hogy milyen technológiájú ram-okat kell alkalmazni. ez nagyon leegyszerűsíti a fizikai leképzést, ezért van az, hogy ha megnézzük több gyártó kártyáját, mindegyiken kábé ugyanazt látjuk ugyanott elhelyezve. sőt még a nyák lap huzalozása is nagyon hasonlít. azért mert ezt is előírja a gyártó (nvidia). nem kötelezően, de erősen ajánlva. ha egy 4090-eshez csak 12gb ram-ot tennénk be, akkor a gpu-ba bepakolt processzorok felét tudnánk használni (exhas). de csak akkor ha a gpu-t beállítjuk erre az értékre, különben el sem indul. a memóriafelhasználás sem szekvenciális, hanem szét van "dobálva" a teljes memóriatartományban. így ha 8gb-t van felhasználva a 24-ből, akkor is 24 lesz felhasználva, csak darabolva. ezzel a technikával rengeteg alkatrészt lehet megspórolni, plusz a felhasználás is sokkal egyszerűbb, pl. nincs szükség fragmentációra amivel rengeteg időt lehet nyerni. a gpu sem úgy működik mint cpu, hogy induláskor leteszteli, hogy mekkora memóriaterület áll rendelkezésére, és így szinte bármilyen konfigot elő lehet állítani. a gpu fix, többnyire 4szeres adatbusszal (a 24gb 4 részre van bontva már ami a chipeket illeti). ezért van az, hogy bármelyik chipet kivesszük vagy akár 1 biten elenged a forrasztás, a gpu már nem fog működni. a cpu memóriájánál ugyanez azt eredményezi, hogy kiesik a "hibás" blokk, de a többit használni tudja.
ezek miatt (fix architectúra) van az is, hogy amikor piacra kerül egy új chip, akkor ki kell hozzá adni az új drivert is. hiába történik csak annyi, hogy egy meglévő típushoz adnak ki egy altípust (pl. a 4090-hez, 4090S). ugyanaz a belső felépítés, a 4090-et ismerő drivernek tudnia kellene vezérelni a 4090S-t is. de a technológiai egyszerűsítések ezt ellehetetlenítik, így szoftverből kell megoldani a különbséget és ezért kell mindig új driver.
amit nem tudok, de biztos van rá megoldás a gyártónál, mivel nagyon sok pénzről van szó az, hogy ha egy legyártott 4090-es nem megy át a meo-n, akkor ha a hiba mondjuk a felső féltartományban van, akkor mondjuk csinálhatnak belőle gyárilag egy 12gb-s vagy 8gb-s gpu-t. mondjuk 4060-ast. -
#2056
Ami lényegesen csökkenti a VRAM igényt, az a DX11 használata. Ha távol maradsz a nagy repterektől és városoktól, szintén alacsonyabb VRAM használattal jár. Nem állítottam azt, hogy 16GByte használhatatlan - azt viszont fenntartom, hogy vannak olyan szituációk, beállítások, amikor a 16 GByte kevés. De most telepítek egy szűz wint és MSFS-t, megnézem mennyi lesz az annyi.
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.29. 05:22:24 -
bunny #2055 FS2020 alatt még sose néztem, de DCS alatt tudom, hogy a 8 kevés volt a 11 már elég, mert olyan 9-10 között zabált egy F-18 bármely térképen város felett amikor utoljára ez érdekelt (még a 1080ti időben). Én úgy tudom részleges tudásommal, hogy leginkább a textúrák zabálják a vramot is, valahol talán pont FS vagy XP-ben talán oda is van írva, hogy a textúra beállítás mennyi vram-hoz javasolt. Szóval röviden én se érzem, hogy a 16GB VRAM ne lenne elég BÁRMIRE, de ha megjön a kártya remélem a héten, majd megnézem mit mutat. AMD-ben amúgy a driver szépen mutatta a vram használatot is, nem tudom a win mennyire megbízható ebben. -
#2054
Köszönöm! Rakom is vissza a Tseng ET4000 kártyát - gondolom azzal sem lesz gond! Az RTX 4090-es kártyáimat eladnám, de sajnos ki az az őrült, aki megvenné őket, hiszen 24GByte VRAM nem kell semmihez! -
nibron #2053 talán ezért lehet kínában jó áron "gyárilag/original" "korlátozott" kártyákat kapni. -
nibron #2052 hű wazze, felfedeztél egy piaci rést.:) -
nibron #2051 jó kérdés, mert projektenként változhat. nem annyira egyszerű válaszolni rá. illetve egyszerűen válaszolni elég nehéz, mert technikai probléma.
különböző utakon, de lényegében a firmware-től kell elkérni a memóriát (a firmware az alapkezelő), és ezt többféleképpen is lehet. de számunkra most a lényeg, hogy legyen lefoglalva. ez kábé olyan mint a windows kernelben a foglalás. a firmware is tartalmaz kernelt, abban van az alapszintű memóriakezelés. tehát ha az mondom neki, hogy adj 1000byte memóriát, akkor az vagy sikerül vagy nem. ha sikerül az tiszta sor, de mi történik akkor amikor nem sikerül. egyrészt csak akkor nem fog sikerülni, ha nincs akkora egybefüggő terület amit kértem. ezek után már tőlem függ, hogy a továbbiakban mit csinálok. küldhetek hibaüzenetet, megpróbálom később végrehajtani, vagy egyszerűen csak átlépek rajta és kihagyom azt a feldolgozási folyamatot. de így elkapni ezt a hibát elég szakszerűtlen dolog, részben a kezelhetetlensége miatt. a kernelben mindig le lehet kérdezni, a teljes méretet/lefoglalást, az összes szabad helyet és a legnagyobb összefüggő szabad terület méretét is. tehát mielőtt elindítanék egy feldolgozást, nagyon javallott ellenőrizni, hogy lesz-e elegendő terület. Ha nem lesz, akkor ezen a ponton még több lehetőség lesz a hibamentes futáshoz. pl. egy feldolgozónk úgy van megírva, hogy ezt az ellenőrzést úgy végzi el, hogy melyik részletességgel lehet minimum megoldani a feladatot. ha kevés a memória, akkor egyszerűen leveszi a részletességet, de a feldolgozást el tudja végezni. magát az ellenőrzést kintebb haladva is el tudjuk végezni, akár a teljes frame-re mindenestűl. ezért megtehetjük, hogy feldolgozás folyamán "átparaméterezzük" az elkészült kockát. ha nagyon vészes a hiány, akkor akár ki is hagyhatunk kockákat.
azt is meg lehet tenni, hogy prioritással látjuk el az objektumokat, és hogyha nem tudunk elkészíteni egy kockát, akkor annak egyes részeit nem jelenítjük meg. erre pl. van kitűnő példa: fekete kitakarások jelennek meg a képben. az fsx és később a p3d-ben is láthattunk ilyeneket. erről a jelenségről azért azt is tudni kell, hogy nemcsak a memóriahiány okoz ilyen gondot, hanem pl. a háttértár lassúsága is. ha nem tudja időben betölteni az objektum adatait, nem is dolgozza fel, és így fekete lesz.
a kockák nem feldolgozásával így már szinte közvetlenül trükközünk az fps-el is. először csak mondjuk 3-ból csak 2 képet dolgozunk fel, de ez nem befolyásolja az fps-t. 3 képet fog megjeleníteni, de abból 2 ugyanazt tartalmazza. ezt még nem vesszük észre, de ha ezt a jelenséget felnagyítjuk, akkor látható lesz ugrándozás formájában. olyan mint amikor leesik az fps, de ekkor az fps ugyanannyi mint eredetileg volt, csak a képek tartalma nem változik.
és ezt most írhatnám elég sokáig, mert nagyon sok technika van ma már. ahogy haladunk előre az időben egyre kifinomultabb technikák állnak a rendelkezésünkre. tehát az, hogy mi történik egyes erőforrások "kimerülésekor", azt minden alkalmazásban a programozók tudása/hozzáállása dönti el. itt nem csak a memóriáról beszélünk, hanem az összes erőforrás jellegű komponensről (pl. a cpu nem az).
összefoglalva a kérdésedre a válasz:
a legegyszerűbb esetben elszáll (ez ma már ultraciki, de az fsx idejében ez volt míg nem fixálták).
nem hajt végre egyes funkciókat (pl. nem számolja ki az árnyékot,fényeket,fákat,házakat,stb).
egyes funkciókat kevesebb erőforrással számol (fény,árnyék, vagy akár a részletesség pl. fáknál házaknál). pl. poligoncsökkentés.
egyes objektumokkal nem számol. nem jelenik meg pár fa, ház, stb. esetleg egy mező (pl. fekete lesz, vagy a default textúrát használja).
trükközik a kockaszámokkal (egy kocka nem elkészítésével rengeteg időt és erőforrást lehet nyerni).
elveszti az fps-t (itt is rengeteg időt, erőforrást nyerünk).
nem azt a felbontást és nem azt részletességet használja amit beállítottál. ehhez kapcsolódóan fejlesztenek talán a legtöbbet.
ezzel az utolsó ponttal lehet azt egyre jobban megcsinálni, hogy minél jobban szét lehessen húzni az elfogadható felhasználást. pl. a mi pókunk bezony 18gb-át sem átall felhasználni egy egyszerűbb folyamathoz, míg más 4gb-ás kártyával futtatja.
szóval van esély, hogy semmi sem történik. vagy szakadozni fog. vagy a kép fele hiányzik (nincs nap, felhő, árnyék, fény, stb.). vagy átmegy low grafikába. vagy szaggat mint állat. vagy elszáll, esetleg szó nélkül kilép.
asszem így nagyon röviden leírva, talán érthető. -
#2050
:-) -
#2049
HA konkrétumokról és alátámasztott bizonyítékokról beszélünk, akkor eddig te vagy az egyetlen akinél ennyi. sokan mások viszont azt mutatják amit írtam. ezért alapozok arra, hogy nálad van a bibi. Használd egészséggel a Trio S3-asod - hiszen VRAM nem kell! :-) -
#2048
Na igen ezt én is megnézném. Lefűrészelem a 4090 egy részét azt meglátjuk :D -
nibron #2047 eddig te vagy az egyetlen akinél ennyi. sokan mások viszont azt mutatják amit írtam. ezért alapozok arra, hogy nálad van a bibi. am rohadtul leszarom, akkor érdekelne csak ha nálam lenne ennyi. akkor viszont a tapasztalatom miatt rögtön tennék ellene. mérnökök ugye így gondolkodnak?
miért kellene tudnom, hogy milyen kártyád van? mihelyst olvasom azonnal ki is dobom a memóriámból, mert számomra érdektelen. csak addig foglalkozom vele míg fennáll a probléma. ugyanúgy ahogyan az orvosok is teszik (gondolom tapasztaltad, hogy mindig el kell mondani ugyanazt). kell a hely ezer más fontosabb dolognak. a mérnökök is rendelkeznek szelektív memóriával. másrészt nem tudom, hogy a palit4090-ben mennyi a memória. nem volt még a kezemben palit cucc, és amennyire ismerem magam nem is lesz, nem az én kategóriám. annyira nem érdekel, hogy utána sem nézek. minek? szintén csak a tapasztalat/rutin alapján vettem a 24gb-ot.
ezért van az, hogy ha valakivel információt osztok meg, akkor az tartalmazzon is némi infót (ezért lett volna jobb a task manager, mert azt mérnökök tervezték, így tartalmazza a szükséges infókat). -
#2046
Ha tud valaki adni egy linket, hogyan lehet a VRAM-ot lekorlátozni, szívesen kipróbálom! (RAM chip kiforrasztás nem ér! :-)) -
#2045
https://www.quora.com/What-happens-if-you-dont-have-enough-RAM-or-VRAM-to-play-a-game - és részemről befejeztem. -
#2044
Igen, persze nyilván így működik a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom. Én nem azt mondom hogy nem kell minél több vram, csupán egyszer szeretném megtudni mi áll emögött.
Ha pl. a proci gyenge azt látod abból hogy nincs meg az fps. Ha a ram kevés akadozik a betöltés, lassú az egész. De a kevés vram nekem igazából megfoghatatlan.
Lehet azzal is több fps lenne, nem tudom. Én úgy gondolom hogy a rendszer annyit foglal le amennyi van azt hajrá, lehet a textúrák betöltése gyorsabb , akadásmentesebb játék közben ha több van. De mivel 10gb is jó volt ezért én úgy gondolom kicsit túl van lihegve ez a dolog.
Utoljára szerkesztette: PhantomAss, 2024.01.28. 11:00:33 -
#2043
Nem lesz gond a 16-os kártyával. Azért eszik nálad olyan sok vram-ot a játék, mert megteheti van miből kajáljon. Ez nem jelenti azt, hogy a 16 nem elég. -
#2042
Nem tudom - és nem is akarom megtudni. De ha nem kellene VRAM, akkor nem is raknák rá a gyártók a kártyákra - ha pedig rárakják, az olyan, mint a filmekben a falra tett és mutatott pisztoly: használni is fogják! :-) Gondolom elkezdi használni az alaplapi RAM-ot - ami pedig fényévekre van a DDR6X sebességétől...
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.28. 10:52:20 -
#2041
OK, nem vitatkozom veled. Gondolom ha töltenék fel új képet, úgy a felhők túl szivárványszínűek lennének! :-) Mindegy is - ha valaki 16GByte-os kártyát vesz és gondok lesznek vele, úgy bátran forduljon hozzád! :-)
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.28. 10:52:56 -
#2040
Jó, de a kérdés az hogy milyen problémát okoz ha elfogy?
Mert azt sokszor hallottam már hogy kevés a vram de soha senki nek tudta konkrétan megmondani hogy mennyi a kevés és milyen problémát okoz ha betelik.
Utoljára szerkesztette: PhantomAss, 2024.01.28. 10:50:42 -
nibron #2039 még mindig távol vannak a felhők:). gyönyörűen kikerülik a gépet. közelebb kell hozni őket. sokkal közelebb.
am egy 7700K-s gtx1070 8gb-os kártyával én is csináltam 50fps+-t, külső nézetből (ami többnyire jóval több mint a belső). még repültem is vele.:)
egyébként egy-két képből megmondani, hogy jó-e vagy sem, kábé olyan mint pl. személyre szabott öltönyt vásárolni a neten. -
#2038
A kártyám egy Palit RTX 4090-es - mint azt már írtam. A gép egy DC-3 -as; szerintem eléggé ismert! :-) Nyugodtan fogd fel hibás értékként - a Te dolgod. A tények viszont makacs dolgok. -
nibron #2037 ja volt, de gépelhetem még1szer, mert sg megette.
500%-on is elég elmosódott de így már látom, hogy 75% körül van. nemtom mekkora a kártyád, így elég nehéz viszonyítani:). azonkívül nem ismerem ezt a gépet, próbáld meg inkább valamelyik kisebb ismertebb gyári géppel, újraindítással. viszont ha azt vesszük, hogy 24gb van a karin, akkor ez olyan 18gb-nak lenne megfelelő. igazából a legegyszerűbb módon a task manager-ben is megnézheted, ebből a szempontból az is jó, és ott legalább számszerűen van kiírva. szóval 2 dolog lehet: vagy ez a grafikon nem jó, vagy a szimben vagy akörnyékén van vmi elbva. ráadásul ezen a képen még felhő sincs. részemről eddig az msfs-t 3db 4k-s monitorral teszteltem (am szintén lhbp-n szoktam elsőre, csak nálam a 13r a preferált a közeli és távoli objektumok egyidejűsége miatt), és a lefoglalás mértéke még csak meg sem közelítette ezt az értéket (a home builderezés miatt rendszeresen tesztelnem kell).
sok konfigot láttam/csináltam, egyik sem volt ilyen, még sli-el sem.
úgyhogy ezt az értéket úgy fogom fel mint hibás értéket. -
#2036
Ha nem lenne probléma a kevés VRAM, akkor miért is nem lenne elég 64kbyte??:-)) Nyilván van értelme a mennél több VRAM-nak.
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.28. 10:27:54 -
#2035
Így már megfelel? :-) 45 fps
Utoljára szerkesztette: Vizipok56, 2024.01.28. 10:22:47 -
#2034
Ez a 'mennyi gpu memóriát használ' téma érdekes kérdés, rendre előjön évek óta. Miből látom azt ha elfogy a gpu memóriája, mik a tünetei?
Egyrészt sok helyen olvastam hogy a gpu annyi memóriát használ amennyi van neki, ha 10 gb akkor annyit, ha 24 akkor annyit, másrészt én vr-hoz használtam a 10gb-os 3080-ast (4320*2160) és nem éreztem hogy gond lenne. Illetve visszakanyarodva az első kérdéshez, mit kellett volna tapasztalnom? Fagyás, crash, laggolás, alacsonaybb fps? -
#2033
A 16Gbyte-ra van valami (érdemi) válaszod? -
nibron #2032 lássuk be elég cseles a kép. ezek még mind távoli objektumok. a felhők is mind távoliak. így nem nehéz "jó" képet készítenie.
más lenne a helyzet ha mondjuk bronx felett alacsonyan repülve közelítené meg a central parkot. főleg ha még betolnánk néhány felhőt is. vagy egy addon-os jfk-ról felszállva alacsonyan elrepülni a kewr-ig úgy, hogy szárazföld legyen alattunk és érintjük a parkot. többnyire így tesztelek, mert az alábbi képeken látható eredményt még a hülye is eléri. akkor jó a szimcsi, ha nem veszed észre a különbséget a legjobb és legrosszabb időjárás között. és erre jó tesztkörnyezet ny, de speciel nem ez a terület. ennyi erővel az óceán felett is repülhetne nem lenne sok különbség. -
#2031
Nem PMDG gépek esetében tapasztaltam a >70% -ot. -
#2030
Remélem, most már látható... :-)


