X4 - Foundations

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#6227
Szép napot!
No, időközben lett új monitorom, és újra megtanultam játszani az X-szel. Több,mint 2 év kihagyás után azt is elfelejtettem, hogy hogy kell irányítani.Kicsit tolom még az alapjátékot, aztán asszem megveszem hozzá a DLC-ket is.
Közben itthon azért vizet és villanyt is szereltem, úgyhogy minden oké.
#6226
Aranyos vagy. Igazából csak annyit tapasztaltam tegnap, hogy a Fi-relé levágott, ráadásul ki volt kapcsolva a moncsi, csak alvó módban volt, gép sem ment. Kapcsolnám be, semmi. Kiszedem, átdugom máshová, ott sem. Nincs égett szag, nem látok semmit rajta. Tápkábel csere, semmi. Úgyhogy majd eldobom szervizbe, elvégre egy jó kis Dell monitor, nem mai darab, de nem is hajtottam szét. Gépnek semmi baja, nem is volt bekapcsolva. Addig meg veszek valamit helyette. Nem nagyon gémelek már, még egy kis X-ezéshez jó lesz valami, de nagy befektetésem nincs.
#6225
Köszönöm, hát a natgeón meg a diszkoverin nem fogtok ilyet hallani. Borzasztó sok f*ság és hazugság terjed arról az országról is. De nem csodálom, olyan emberek írják/mondják, akik :
1. Életükben nem jártak ott
2. Ha voltak is, akkor csak luxus szállodán keresztül látták
3. Nem ereszkednek le a néphez, csak egy-két jól beállított fotóért, hogy aztán otthon a luxusban lehessen picsogni, hogy "jajj, milyen elesettek és szegények", majd ezért felvenni a Pulitzer díjat...

Folytatom spoiler-ben.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Ahhoz, hogy belülről láss egy országot, ott kell élni, és még jobb, ha élsz valakivel, aki helyi, odavalósi.
Tehát nekik fogalmuk nincs Európáról, kb. három témakör megy ott:
1. Angol foci
2. Német foci
3. Amit a CNN/BBC hazudik az ukrán háborúról. (mert csak ez a két csatorna jön be európából)
4. Az angol királynő halála kb 1 hétig volt téma, ők nem hullajtottak sok könnyet érte, nem csoda, Kenya évszázadokig brit gyarmat volt, beleértve a rabszolgaságot is, amibe Böskének is volt bőven szerepe.

De nem is érdeklik az ilyen marhaságok őket, mint éghajlatváltozás, környezetszennyezés, stb. Ezt a sok fa*ágot az európaiak viszik oda és próbálják őket ebbe belevonni, amikor még utak sincsenek. Most az ne tévesszen meg senkit, hogy épített Kína nekik vasutat, meg autópályát, de már most nincs pénzük visszafizetni...na, Kína sem ingyen adja!
Az államadósságuk trillióban van kifejezve, magyar forintra átszámolva úgy 40 ezer milliárd forint jelenleg, és folyamatosan nő ,mert szinte hitelt hitelre halmoznak.
Próbálják követni a trendi dolgokat, de nem igazán sikerül és nem is a legégetőbb nekik.

Van egy furcsa és szomorú dolog ott náluk, egy olyan fajta rasszizmus, amit fekete okoz feketének.Erről a feleségem egyik legjobb barátnője beszélt.
Nüansznyi dolgok, de észrevehetők. Például: bemegy egy étterembe egy fehér egy feketével és hozzák a számlát. Automatikusan a fehér elé teszik le, mert nem is feltételezik, hogy egy helybéli képes kifizetni.
Ugyanez piával. Italt rendelsz és automatikusan eléd rakják le, nem a helyi elé.
Vagy: a fehérnek udvarias mosolygás és kiszolgálás jár, a helyinek csak odabas*ák...

Vagy: velünk is előfordult, meg is jegyeztem a szállodaigazgatónak. Mikor becsekkoltunk, úgy csekkoltunk be, mint férj és feleség. Egyik este későn mentünk haza. A portás a feleségemtől kérte az ID-t, azaz a személyit! Kapásból prostinak nézte! Ezen mindketten felháborodtunk, az asszony majdnem rádöntötte a pultot a portásra! Ő van otthon és keményen osztja is az otthoniakat <#nyes> De ez akkor is szégyen.
Itthon soha nem kértek a feleségemtől semmit, csak az útlevelet/tartózkodásit, amikor becsekkolunk.

Az emberek, ha jó társaságban vagy, nagyon jó fejek. Én órákat szoktam velük beszélni. Közben már tanulom én is a nyelvüket és az tök jó.
Apropó nyelv: két hivatalos nyelv van és 47 másik törzsi nyelv, amit csak az adott törzsben lévők beszélnek. A két hivatalost mindenki beszéli, az egyik az angol, a másik a szuahéli. Az angolt az idősebbek kicsit nehezebben beszélik, de mindenki más igen. A törzsi nyelvet iskolákban nem tanítják, ezt csak a szülőktől tanulja meg a gyerek. A feleségem három nyelven beszél, e mellé tanulja a magyart is negyediknek és ötödiknek a németet. Én az angol mellé tanulom a szuahélit és frissítem a német tudásomat.A feleségem képes egyszerre három nyelven is beszélni, ami furcsa, de ott sokan így beszélnek. Kicsit, mint amikor mi "installáljuk a szekvenciát" vagy defragoljuk a lemezt...

Törzsek. Kb olyan, mint itthon a megyék és azok jellegzetes lakói (jászok,tótok,tirpákok,szögediek,stb), csak ott több van. Van 5-6 primer törzs, akik a lakosság kb 90%-át adják, és ezeknek vannak az altörzsei.
A törzsek különböző kultúrával és tradíciókkal rendelkeznek. Hagyományaik szigorúak, van ahol nem engedélyezett a különböző törzsek közötti házasság vagy csak feltételek mellett, stb.

Vallás: a lakosság 90%-a keresztény. Ezen belül kb 50 % a protestáns, 30 a katolikus, 10% az anglikán és a többi 10 százalék egyéb keresztény (pl, hetednapi adventista,stb) . A maradék 5 % a keresztényen kívül muszlim/zsidó, és még 5% hindu. Elég sok indiai él Kenyában, többnyire üzletelnek. Mint mondottam, az istenhit nagyon erős, nagyon komolyan veszik. Gyermekkortól idős korig mindenki.
Az istentiszteletek leginkább gospel formában mennek, néhol igen hangosan <#vigyor> (gyakorlatilag ordítanak órákon át) és általában egy church service, azaz istentisztelet 6-8 óra, egy órás szünettel. Ezt képzeljétek el egy alutetős (bádog) házban 40 fokban.

Az aberrációt (értsd a melegeket/transz/stb) nem tolerálják, büntetik. Persze nyomulnak ott is a soros féle szervezetek, de nevetségesek és leszarják őket, meg azt is hogy mi a véleménye Európának meg a többinek róluk. Már a meztelenkedésért is börtön jár. Az új kenyai elnök első rendelkezése az volt, hogy betiltottam az összes lmbtqxyz filmet mindenhol, moziban,tévében, és lehet hogy a netflixet is be fogja.
Folyt.köv...

Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.04. 13:25:14
RJoco
#6224
Részemről van rá igény.
Szerintem a témának nincs gazdája. Azt meg kell szavazni. A témaindító nem egyenlő a házigazdával.
Ha így spoiler-be teszed, akkor szerintem mindenkinek meg fog felelni. És most amúgy sincs semmi itt. Csak te tudod megpörgetni a témát.
Ha a múlt hónapban nem adtam volna el mind az 5 monitorom, akkor most küldenék egyet.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6223
Helló, helló. Nem, bár szelfiztem oroszlánnal most (kb 1,5 méterre volt tőlem, ketrec/rács/fal/stb nélkül, de nem evett meg, mert éppen aludt.
Most kicsit visszajöttem, mert újra hiányzik a gém, erre tegnap kifingott a monitorom...most kell vennem egy másikat hirtelen, úgyhogy csak itt tudok írni, melóból.
Szóval amiket leírtam spoiler-ben, lesz folytatása, ha igényt tartotok rá, mert órákat tudok mesélni arról a világról ,de nem ebbe a témakörbe tartozik, ezért nem akarom itt szétbarmolni a témát. Bár ha a téma gazdája megengedi, akkor oké.
#6222
<#eljen>
Jó újra hallani felőled.
Azt hittem, hogy már az oroszlánok ittak rád vizet -olyan régen jártál erre 😊

"Azt mondani, hogy nem érdekel a magántitokhoz való jog, mert neked nincs titkolnivalód, ugyanolyan, mintha azt mondanád, hogy nem érdekel a szólásszabadság, mert nincs mondanivalód." Edward Snowden

RJoco
#6221
Igen-igen. Jó ezt így első kézből olvasni. Nem csak István örül a sok új infónak.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6220
Jó olvasni ezeket. Nélküled fogalmunk se lenne erről. A diszkóverin ilyeneket nem hallunk.
Folytasd csak bátran! <#wink>
#6219
No, nem akartam off-topic lenni, de ha már ennyire érdekel, elmesélem.
Berakom spoiler-be, hogy ne térjek el nagyon a témától, csak István kérésére mondom el.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Tehát, itthon élünk, hazahoztam magammal. Neki (feleségemnek) tetszik Magyarország, a nyelvet is tanul(gat)ja, elég nehéz, főleg, ha angol után tanulja, ezért mondtam, hogy a másik anyanyelve szerint tanuljon, mert annak a nyelvtana és kiejtése hasonló mint a magyar. Fonetikus a nyelv, ahogy írod, úgy ejted a szuahélit is, egy-két kivétellel.
Szóval, Kenya nagyon szép, nagyon jó, de kompromisszumokkal kell odamenni és élni.
Nem tudom, mennyire kellene összehasonlítgatnom országokat, szerintem nem, de alapvetően elmondok pár dolgot:

1. Az emberek ott mások. Ezt úgy kell érteni, hogy nem a szem lesütött, fejet lehajtott, gyűlölettel, közönnyel és megvetéssel teli szemeket látsz, hanem barátságot, reményt, hitet, összetartást és büszkeséget. Ezek valaha itthon is megvoltak, talán még vidéken látja az ember. Szegények, de melegszívűek. Persze nem mindenki, de általánosságban elmondható. Engem nagyon szeretnek, a családom, akik ottaniak, zavarbaejtő módon szinte Istenként tisztelnek, igaz, én is őket. Az emberek vallásosak, nagyon erős a családi összetartás és a nemzettudat. Őket (akárcsak minket is) megtaposták, kirabolták, megnyomorították és mint az állatokat, láncra verték azok, akik ma minket nap mint nap demokráciából és emberi jogokból kioktatnak. Hasonló a történelmünk és a szenvedésünk, ezért én nagyon jól megértem őket.

2. Értékek: Az emberek barátságosak, keményen dolgoznak és tanulnak. Nem az ő hibájuk hogy kevés az iskola, vagy hogy szegények. A fenti okok miatt. Az iskolarendszer szigorú, államilag szabályozott, ott nincs tüncikézés, meg tanárverés, ott a felnőtt be sem teheti a lábát az iskolába. A gyerekek gyönyörű uniformisban tisztelettudóan és vidáman mennek iskolába, nem kell őket A8-as Audi dzsippel utaztatni és nem tablettel meg köldök piercing-gel mennek az iskolába, hanem lábon, ceruza, toll és egyéb hagyományos dolgokkal, gyönyörű ruhában. Ott a diáknak és tanárnak kiváltság, hogy iskolába mehet! Ezt majd bővebben kifejtem később.
Család: a gyerekek otthon mindenben segítenek. Már 6 éves kortól tudják a tehenet fejni, takarítani ,főzni, stb. Fel sem merül bennük, hogy drogozzanak, lógjanak vagy akármit csináljanak, amit itt már megengednek nekik. A családok feje az apa, aki az Isten. Patriarchális a családi hierarchia, azaz az van, amit a fater mond, jóváhagy,stb! A nők csak bólogathatnak hozzá! Istenfélő emberek, tehát a vallás gyakorlása nem hogy nem szégyen hanem szinte kötelező.
A kenyaiak elképesztően ügyesek a handcraft-ban, azaz a kézi megmunkálásban. Itt milliomosok lehetnének. Erősek és ügyesek, de a technikai dolgokban nem. Ott azért az ellenkező van. Vannak ötleteik, csak a megvalósítás hiányzik.
Dolgosak, nem lusták, erősek és a farm vidéken minden kézzel megy, a gépesítés luxus.

3. Jobb az éghajlat is: már attól jobb a kedved, hogy süt a nap.Tengerpart 25-34 fok egész évben, a fennsíkon 8-25 fok között. De mellé van bőven eső is. Van az országnak száraz része is, az szegényesebb.A tengerparti rész az olyan, mint a fotókon: vakító napfény, fehér homok, kókusz, mangó, papaya és banánfák mindenfelé.

4. Lazaság: iszonyú laza az élet, és egyben nagyon korrupt. Ez utóbbi akár jó is lehet, ha van pénzed. Nincsenek a dolgok szarrá komplikálva, nem kell egy rakás engedély engedélyének az engedélye,stb. A jogsihoz nem kell orvosi vizsgálat, a kocsihoz nem kell 120 féle papír, csak 2 féle. A tengerparti részen nem kell kiöltözni, elég a papucs, rövid gatya, póló. Ennyi. Tök mindegy mikor mész, vagy hová. Az ország többi részén hűvösebb van, oda már a hosszú gatya is elkél.

Most nem akarok oldalakat írni, ezért inkább beszélek a negatív dolgokról is:

1. Infrastruktúra hiánya: Víz, csatorna gyenge. Vizet csak bátrak és tapasztaltak igyanak a csapból (habár még soha semmi bajom nem lett). Csatornázás nem mindenütt van, inkább csak városokban. Ergo guggolós szaroda van, hidegvizes zuhannyal. Nincs földgáz, csak PB palack, de inkább a faszenet használják mindenhol, még konyhában is!
A villanyáram gyakran elmegy, akár órákra is, de ezen ott senki nem pánikol. Az elektromos bekötések olyanok, hogy itthon börtönt adnának a villanyszerelőnek érte, de az elműsnek is. Fűtés nincs, még az ország hideg részén sem, egyszerűen nem ismerik, nincs rá szükségük. A tengerparti részen egyáltalán nem kell, ott még melegvíz sincs, mert a csapból kijövő hideg is kábé 20-22 fokos...
Habár országosan 4G-s a mobilhálózat, ami nem is drága, de akadozik. Szállodákban, kocsmákban, sarki köpködőben is van, adják is a wifi kódot ha ott iszol.
Utak: na ez érdekes. Szóval fejlődnek, de lassan. Vannak utak, de jellemző hogy egy főút van, aztán a többi poros és földút. A parkokban, ahol az oroszlánok is élnek, meg egyáltalán nincs út. Nagy forgalom, de kevés út és azok is elég szarok. Vezetés? Van kint élő magyar ismerősöm, ő 3 év után mert először egyedül autót vezetni. Kb mint a Destruction Derby és a Carmageddon keveréke. De nem annyi a baleset, csak nincsenek sávok,jelzőlámpa/tábla csak mutatóban van, a rendőrség iszonyú korrupt, de kezelhető, és ha úgy vezetnék itthon,mint ott, akkor nem a jogsim ugrana, hanem börtönt kapnék érte <#vigyor>
Közvilágítás...van, akad. Egyenlítő mentén fekszik az ország, ergo reggel 6-kor felkel a nap, este 6-kor már vaksötét van, de az élet nem áll meg.
Biztonság, sok rosszat mondanak, de eddig még soha nem féltem ott, pedig olyan helyeken is voltam, ahol fehér ember soha nem járt.
Köztisztaság...háát...szóval tengerpart: homok,por,kosz, hónaljszag keveredik az égett gumival, lángoló szeméttel és a faszénen sült grillkajával. Esőben tavak keletkeznek. Fennsík (Kenya észak-nyugati része): tisztaság, tisztább utcák, esőben sok sár, tehén és egyéb állati ürülék sokfelé. Szavanna: ugyanez, csak szárazsággal.

2. Van az ú.n. "fehér ár" avagy mzungu price. Ez azt jelenti, hogy mivel fehér vagy (turista/külföldi), neked minden minimum 5x annyiba kerül, de te még így is megteheted. És ez hivatalos! Tehát amíg a nejem egy nemzeti park beugróért fizet 3000 forintot, addig én a nyolcszorosát, azaz 24000 forintot. És ez nem rasszizmus, megkülönböztetés,stb, ez ott államilag hivatalos. Próbálnád meg itthon...
Nekem már nem lesz, mert hamarosan lakos leszek végleg (permanent resident), így majdnem állampolgáruk leszek, meg bizonyos helyeken már ismernek, illetve ha a nejemmel megyek ugyan megpróbálnak átba*ni, de a nejem elküldi a pi*ba őket.

3. Az előzőhöz kapcsolódva sajnos azt gondolják a fehérekről, hogy mi mindannyian milliomosok vagyunk. Mert ugye van ott bőven rajtunk kívül angol,német,orosz,olasz,f*sz tudja milyen náció akik ott élnek és/vagy oda járnak pihenni. Abból a szempontból tényleg nem az itthoni kis keresetűeknek való, hogy a repjegy ma kb 250-300 ezer forint per fő, csak oda.De ha jókor, jó helyen fogod ki, akkor sokkal jobban is kijöhetsz. További probléma, hogy néha szégyenkeznünk kell a többiek miatt, akikhez csak a bőrszínünk alapján van közünk. Klasszikus a fehér-fekete páros, de általában 30-60 év korkülönbséggel. Tehát kb 80 éves vén német a 19 éves kislánnyal...

4. Munkalehetőség: hacsak nem az ENSZ alkalmaz vagy nem multihoz mész, akkor nem nagyon lesz munkád, ezért inkább céget nyiss és te legyél a munkáltató! A fizetések a magyarnak kábé ötöde vagy még kevesebb. Itthon a csöves jobban él, mint ott egy középszerű ember.

Folyt köv.

#6218
Vázolhatnád, hogy mit is csináltál az életeddel, mert csak utalgatsz.
Elmentél az őshazába. (A mégősebbikbe) Ott beleszerelmesedtél egy ottani lányba, elvetted. Most itthon vagy(TOK????). Mik a tervek? Mik a pozitívumok, negatívumok?
Kis ismeret terjesztés jól jönne, ha már megtetted helyettünk mindezt. Nem hiszem, hogy sokan járnák végig ezt az utat. Ez a fórum téma már másra úgysem jó. Legalább szocializálódunk ebben az ótvar világban!
Az is érdekelne, hogy arra hogyan zajlik egy ilyen járvány mizéria?!?
Mindent mondj el! <#wink>
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.11.03. 10:55:15
#6217
Igen mi sokat nyomtuk. Hát a Ribörsz-be belecsavartam vagy 3000 órát...meg előtte a többibe is.Ebbe csak majd' egy ezrest, de Istvánt ahogy olvasom, ő nagyon nyomja, vérprofi hozzám képest. Én most olyan vagyok mint egy dedós!
#6216
Hú a mindenit! Már azt sem tudom, hogy kell vele játszani! Basszus elfelejtettem <#vigyor>
Azt látom, hogy 13 milliárddal meg rakat hajóval, hajógyárral és mindennel fejeztem be. De irányítani is alig tudom...fúú de sokat kihagytam. Mondjuk tudom, miért.Akkoriban házasodtam, ráadásul nagyon messze a hazámtól.Aztán jött a covid meg a szopás minden téren, most jöttem haza nemrég megint afrikából. Szóval mozgalmas életem van. De most karácsonyhoz közeledvén lehet hogy visszamegyek az X világába.Sőt...
RJoco
#6215
Tényleg!
El is felejtettem, hogy ti ketten nyakig benne voltatok már az elején. Én meg megvártam, míg kicsit leülepszik és több, mint 1 év után másztam bele.
Mondjuk a DLC-k esetén akkor mind a ketten kimaradtunk ebből-abból, amiben István nyakig benne volt.
Ha jól emlékszem pont a Split DLC-nél volt, hogy neki egy rahedli nyersanyagot kellett leszállítania, nekem meg már csak 400 vagy 500 misit. Csalódás is volt ez a pont, mert nagyon jól elvoltam kevés lóvéval.
A másik dolog amit behoztak, a robbanások sebzése. Na azt nagyon utálom. Ha bármi robban a környezetedben, akkor sérülsz. Könnyen ki is purcanhatsz. De már ezt sem sokáig tapasztaltam.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6214
Most telepítettem fel az alap játékot, azaz visszatelepítettem 😄 Utoljára játszva 2020 január...hú vazze. 970 óra...
És a DLC-ket még meg sem vettem hozzá. Na megnézem.
Amit viszont mondasz, elkeserítő.Annyira nem bírom az ilyet. S lenne idejük kijavítani.
RJoco
#6213
Hát az NMS helyett ebbe is beletolhattál volna 400 órát 😄
Én azzal úgy 20 órát, ha játszottam még nagyon az elején. X4-be azért benne van 500+ már.

Rossz? Olyanok vannak benne, hogy csak.
Nálam most az borította ki a bilit, hogy a rendszerekben járőröző hajók csesznek megvédeni bárkit. Csak az üzemanyagot égetik, míg a bányászaimat vígan lövik a Kha'ak-ok. Illetve nem is ez volt a legrosszabb.
Épp a terran sztorit csináltam, mikor láttam a bal alsó sarokban egy üzit, hogy az egyik építőmet kilőtte egy FRF csörgő. Miért nem tudott szólni, hogy lövik?!
Egy szállítóval hasonló volt a helyzet, de az próbált szólni. Csak már későn, mert rég nem volt pajzsa. Ez korábbi eset volt, aztán jött az építős eset, aztán az ALT+F4-es eset.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6212
No, nem, azért nem vagytok elfeledve. Őszintén megmondom,hogy számtalan alkalommal vissza akartam térni ide, csak mindig féltem, hogy ha újra elkezdek ezzel játszani ,akkor végképp nem lesz időm semmire. Közben azért lenyomtam az NMS-sel is úgy 400 órát, meg mással is, bár a feleségem gyakran hív "gamer guy"-nak, és nem jól tűri, ha sokat ülök a gép előtt. 😊 Az NMS-t azt meguntam, mert hiába vannak 100 millióim benne, nem tudok vele mit kezdeni, de az kétségtelen, hogy az is véget nem érő játék.
De a mai napig nem találtam (és nem is fogok) olyat, ami csak megközelíti az X-et.
Amit Julian ír, hogy "...ha jól megcsinálnák végre..." Miért, ez ennyire rossz lett? Vagy megint az van, hogy az alap jó volt, aztán a DLC-kkel elb*ták? Vagy annyit foltozzák, hogy egyre rosszabb lesz?
RJoco
#6211
Üdv ismét itt!
Nekem is van valódi életem. Jó, gyerek éppen nincs. Arról az egyik kollégám szokott beszélni. Imádja a délutános műszakot, mert éjjel nyugi van és nyugodtan tud játszani. Amúgy meg nincs esélye rá.
Nálam meg nem gond, ha egy-egy szombatot átjátszok. Ezt értsd úgy, hogy reggel felkelek és leülök a gép elé. Gyors ebéd, meg vacsi mikor kész van, aztán vissza a gép elé. 10-12 óra így össze tud jönni.
Amúgy meg van, hogy napi 1, max 2 órát játszom. Vagy éppen hétköznap semmit, csak hétvégén egy keveset. Olyan ritkán van, hogy 2 hétnél többet egyhuzamban ne játszanék.

Az X az én elvárásaimnak is toronymagasan megfelelne, a konkurenciához képest, HA NORMÁLISAN MEGCSINÁLNÁK VÉGRE.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6210
Már (majdnem) el is felejtettelek!
Csúnyán "benne lehetsz a csávában!"
Értem én, hogy a való világ fontosabb, de azért remélem még mi is a részesei vagyunk a szociális életednek. <#wink>
#6209
Huhh...de sok éve jártm itt.Látom már csak két legény van talpon a vidéken.Lehet hogy vissza kéne jönnöm egy kicsit? De olyan szinten le vagyok maradva most, hogy nagyon sokat kéne bepótolnom, csak közben inkább életet építek, mármint valódit. Csak elnézve a videókat, egyebeket, azért még mindig toronymagasan az X a legjobb, mármint ami az én elvárásaimnak megfelel.
RJoco
#6208
És milyen igaza van.
Az új DLC-t még mindig nem vettem meg. Nem mintha ne lenne rá lóvé.
De még a terran sztorit sem játszottam végig.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6207
Tényleg azt hittem, ahogy a hozzáállásom kimagaslóan negatív a játékhoz, ha az Ego fórumot olvasom, de ott is vannak őszinte emberek. Ez egy hozzászólás fordítása a "No news, no feedbacks assume game is ended?" témában.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

100%-ban egyetértek. Ha kiadnak még egy DLC-t, ami nem tartalmaz jelentős és értelmes felületfejlesztéseket, akkor bármennyire is szeretem a játékot, a válaszom az lesz, hogy "Ok, F*$k You, végeztem ezzel, soha többé nem veszek Egosoft játékot.". (Az egész sorozatot egy Mega Bundle-ben vettem meg, szóval nem vagyok visszatérő vásárló, annak ellenére, hogy az X-1-gyel kezdtem).

Fejlesztőként 100%-ban megértem, hogy nem lehet erőforrásokat költeni olyan változtatásokra, amelyekért a cég nem kérhet pénzt, miközben az üzletben marad (pl. 6 hónapot tölteni az interfész javításával, új funkciók nélkül). Tehát a valóságot figyelembe véve, nekem megfelel a "DLC, amely bevallottan egy kicsit kevés tartalmat tartalmaz az árához képest, de nagy játszhatósági javulást hoz".

De egy olyan DLC, ami csak több tartalmat ad hozzá, anélkül, hogy legalább néhányat kijavítana a jelentősen hibás interfész és hajó AI problémákból...? Nos, ez csak egy nagy középső ujj lenne az Egosoft részéről, egy egyértelmű nyilatkozat arról, hogy szerintem teljesen rossz prioritásokat tartanak szem előtt. Ez egy olyan kijelentés lenne, hogy az Egosoft nem az a cég, amelyre további pénzt kellene költenem, mivel nem olyan döntéseket és játékokat hoznak, amelyek szerintem jó élményt nyújtanak. Inkább más stúdiók más játékait veszem meg.

Egosoft, ha figyelsz: figyelj oda. Azok az emberek, akik pénzt fizetnek a dolgokért (szemben a kalózkodással, ahogy a fenti orosz kommentelő említette)... minket tényleg érdekelnek ezek a dolgok. Felméréseket készítetek arról, hogy "a játékunk mely aspektusát élvezed a legjobban?". Holott a kérdés, amit igazán fel kellene tennetek, az is lenne, hogy "mennyire álltok közel ahhoz, hogy elég frusztrálónak találjátok a játékunkat, hogy azonnal ráugorjatok bármilyen közeli alternatívára, amint valaki kiadja, elhagyva minket és megölve a bevételi forrásainkat?". Gyanítom, hogy a válasz több játékos esetében, mint szeretnéd, az, hogy "már ott tartok".

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)

Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.10.30. 06:08:53
#6206
Bejó lenne tudni, hogy min ügyködnek!
Folyamatosan megy a privát bétázás, a fórum meg halott. Illetve kérdezősködnek az emberek, de nincs válasz. Annyit lehet tudni, hogy év végén nyilatkoznak a játék és/vagy a saját jövőjükről.

Bárcsak lenne egy privát bétás emberünk! <#wink> Ugye, Tamás!?!??!
RJoco
#6205
Utoljára akkor indítottam el, mikor megvettem az új monitort. Lőttem vele párat, nyugtáztam, hogy eszméletlen az új monitor hangja. Amúgy még mindig a Terrán küldiben vagyok, csak az utolsó jelentés szerint - ami még nem lett elmentve - egy csörgő kilőtte az egyik építőmet és bactam értesítést kapni róla, hogy esélyem legyen megvédeni. Csak a piros sorokat láttam bal lent. Nagyon elvette a kedvem tőle. Meg az is, hogy a rendfenntartó erőim is csak keringőznek a rendszereben, a pirosak meg vígan lövik a hajóim.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6204
Valamit reszelnek megint a játékon, mert már fut a privát bétája.
#6203
Biztos ezeket a problémákat fogják megoldani a 6.0-ban. És mellesleg a több szálasítást is. Csak még nem döntötték el, hogy 12, vagy 16 esetleg 32 szálon fusson. <#nyes>
RJoco
#6202
Hajjaj, én jól le vagyok maradva.
Még a terrán sztorit sem csináltam meg, nemhogy az 5.0-nak nekiálltam volna. A DLC meg sincs. Remélem nemsokára lesz rá valamilyen leárazás már. Na nem mintha gond lenne kiperkálni a 15€-t.
Aztán remélem kedv is lesz majd a játékhoz, csak nem tudom, hogy. Legutoljára éppen csak pár percig futott a játék és éppen nem is csináltam benne semmi lényegeset, amikor kaptam egy üzit az egyik építőmtől, hogy akkor ő most elpusztul. Egy FRF csörgőtől. Mentés nélkül bezártam. Nemsokkal előtte egy szállítót nem tudtam megmenteni egy csörgőtől. Katasztrófa az üzenetátadási rendszer. Meg a védelmi rendszer is, hogy a rendfenntartóim nem védik a szektoraim. Frusztráló. Nagyon frusztráló.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6201
Most meg én sírok!

"Az idei gamescomon nem teszünk új bejelentéseket. Kicsit hosszabb időbe telik, mire készen állunk arra, hogy leleplezzük az X4 következő fejezetét."

Istenem add, hogy: NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN! NE EGY ÚJ DLC LEGYEN!
Ha kell templomba is megyek!!!! Pénzt is adományozok, csak NE EGY ÚJ DLC LEGYEN!
Kérlek!
Please!
Bitte!
моля!
παρακαλώ!
vă rog!
请!
Prosím!
Tolong!
Vær venlig!
Per favore!
Alsjeblieft!
お願い!
¡Por favor!
Lūdzu!
Snälla!
Palun!
Lütfen!
Ole kiltti!
Proszę!
S'il vous plaît ! (A Franciák buzik!) Ezt meg ki írta ide? Elhatárolódom! <#wink>
És, minthogy a mondat félreérthetetlen.: De igen! Valószínűleg egy újabb tartalom lesz ehhez a szerencsétlen nyomorult saját vérében fetrengő, amúgy nem rossz kis játéknak. Ak/mi ugyan se enni, se inni, de még csak új hámot se kap, de húznia kell az egó-szoft kocsiját.
(...we will not be making any new announcements at this year's gamescom. It will be a little longer before we are ready to reveal the next chapter of X4.)
RJoco
#6200
Most sírok. Ezt már az eleje óta ki akartam próbálni, de sosem volt aktív a lehetőség, most meg már soha nem is lesz.
Na majd X5-ben.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6199
Jó, akkor legyen 5.1 és ráadásul csak annyi történt, hogy "végleg likvidálták" a halva született ventúrákat:

Note: Ventures remain disabled in this version. However:

Basic online functionality is re-enabled, i.e. you can log in to, and out of, your Egosoft account from within the game.
You will be able access any paint mods that are in your online inventory, with the same limitations and conditions as before.
You will NOT be able to build new venture docks or send ships on ventures, and you will not see any menus related to this.
You will NOT receive any "visitor" ships from other players.


Version: 5.10 HF 3 Beta 1 (478915) - 2022-06-09

Re-enabled access to paint mods in online inventory.
#6198
Valami azt súgja, hogy holnap 5.20 béta.
#6197
Sokáig gondolkodtam, hogy betegyem-e ide ezt a hivatkozást.
Még mentségeket is kellett keresnem hozzá.: "Akkor..., nem bennem van a hiba!"
RJoco
#6196
Az 5-ös frissítéssel még el sem indítottam a játékot.
Mire oda jutok, lehet, hogy egy új játékkal kell megismerkedjek.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6195
26.-tól megint új idők jönnek. Másik kedvenc időtöltésemnek hódolhatok. A messziről alattomosan szájbalövés művészetének! (Szájba, szemen, fülön, nyakon, szíven, vesén, májon, gyomron, tökön... Az elvárások szerint) A Sniper Elit 4 a világ legjobb játéka! Remélem az ötös csak egy adag tartalom hozzá. Felülmúlni úgysem tudják!

Az előző hozzászóláshoz még annyit, hogy engem inkább ijeszt az, hogy még nem végeztek az X4-el!
#6194
Ha esetleg nem lennétek olyan viszonyban, hogy levelezzetek az Egóval, akkor:

"Szeretnénk megnyugtatni Önöket, hogy még nem végeztünk az X4-gyel kapcsolatos elképzeléseinkkel. A játék következő napirendi pontja azonban még egy kicsit odébb van, és egy ideig még nem tudunk konkrétumokat mondani róla. Addig is reméljük, hogy továbbra is élvezitek az X4-et, építitek a birodalmatokat, felfedezitek a távoli rendszereket, belemerültök a történetbe, és hagyjátok magatokat elmerülni az X-univerzumban."
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Új csomag - az összes jelenlegi X4 termék egyesítve
Ha hírlevelünk olvasói közé tartozik, aki még nem ugrott bele az X4-be, akkor érdekelheti a következő hír. Nemrég egy új csomagot adtunk ki a Steamen és a GOG-on is, amely az összes jelenleg elérhető X4 terméket (az alapjátékot, a három bővítményt és a négy soundtracket, valamint néhány bónusz anyagot) egyesíti ésszerű kedvezménnyel. Ezen a héten egy nagy kedvezményes akciót is tartunk, így az "X4 2022 Bundle" most különösen vonzó - mindenképpen nézzétek meg a Steamen vagy a GOG-on.

Bernd Lehahn a Space Game Junkie podcast vendégeként
Áprilisban az Egosoft alapítója és vezérigazgatója, Bernd Lehahn ismét a Space Game Junkie podcast vendége volt, ahol az X4: Tides of Avarice-ról és általában az X-sorozatról beszélt. A beszélgetés felvétele megtalálható a YouTube-on és különböző podcast platformokon (pl. Apple Podcasts, Google Podcasts, Spotify és Amazon Music).

Az Egosoft erősítést keres
Jelenleg új csapattagokat keresünk, akik velünk együtt dolgoznának az X-sorozat jövőjén. Tekintse meg aktuális állásajánlatainkat, és vegye fel velünk a kapcsolatot, ha úgy érzi, hogy valamelyik pozíció megfelelne az Ön képességeinek. Néhány munkakör esetében a távmunka is lehetséges. Várjuk jelentkezését!

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.05.04. 21:06:35
RJoco
#6193
Jah, hát nálam is volt olyan, hogy össze kellett szednem valamit és leszállítani.
Természetesen sötét és viharos időjárás volt.
Leszálltam valami szemétkupacra, a hajóból úgy estem ki. Vissza nem is tudtam mászni. Bukta.
Vagy mikor elmentem valami állomást javítani. A sokból egyetlen egyszer nem támadott meg senki. Amúgy meg esélyem sem volt.
Még Avangers-szel sem.
A solos része kicsit jobb, ott azért volt pár sikerélmény.

Jó lenne kipróbálni, mit tud ténylegesen multiban. Egyedül egyszerűen csalódás. Szóval szívesen beszállnék.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6192
Igen.

A veszélyes rendszerben egyáltalán nincs (Ez sem igaz, mert építettem egyet) gyáram. Az összes bányász a már meglévő komplexeké amik most rákaptak a gazdag lelőhelyekre mint tyúk a takonyra!

Ha elszántad magad akkor szerintem rápróbálhatunk egy közös prodzsektre. Mi most megpróbálunk kifarmolni egy - egy bányászhajót kb 170'000 űrtallér hogy azzal nyomuljunk tovább. Kicsit ráuntunk, hogy így vagy úgy de elveszítsük a javainkat és fel akarunk halmozni egy kis vagyonkát...
A tevékenység amúgy nagy valószínűséggel kézi bányászat lesz, amihez felveszünk egy nyomozós küldetést, ami beküld egy barlangba... Én próbálkoztam futárkodással is, de amikor másfél órát küzdesz a játék "ficsőrjeivel" (Elfúj a szél téged, vagy akár a LADIKOT IS!!! és a többi) aztán még be is mondja az unalmast és teljesíthetetlenné válik, akkor úgy nem érzed a csillagpolgárságot! <#wink> Szóval ezért a bányászat. Abban nagy hiba nem lehet. Bár...

Nagy űrcsatákra ne számíts! Sőt!
RJoco
#6191
Akkor most mid van? Egy Avangers-ed?
Mondanám, hogy játszunk együtt, beszállok hozzátok, de mikor lehetne azt összehozni? Meg mennyi idő lenne?
Én mindig azzal kezdem, hogy valahogy kikecmergek a lakrészből, mert van, hogy sokat kell várni, míg megjelenik a liftnél a gomb. Aztán a hangár megtalálása kész tortúra. A hajó lehívása mindig percekig tart. A felszálláshoz meg át kell nyálaznom a gombokat, hogy mégis mivel tudnám felhívni a tornyot a felszállási engedélyhez. Ha sikerül mindez, akkor elmegyek valahova, útközben lelőnek vagy valami bug-ba futok és megint kezdhetnék mindent elölről. De inkább kilépek.

Eszembe jutott a bányász problémáddal kapcsolatban valami.
Ha a gyár a napkitöréses rendszerben van és a hajók is, akkor a hajóknak meg kell tiltani, hogy kimehessenek onnan.
Ha rendszeren kívül vannak a gyárak, akkor azoknak a hajóknak meg kell tiltani, hogy bemehessenek.
Persze ez csak abban az esetben működik, ha minden cucc megtalálható a "veszélyes" rendszerekben.
A másik, hogy gondolom IS jelentkezik a probléma. Vagyis OOS kell lenni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6190
Nem jó sokat, de nem elégedtem meg a 20'000-es árral. 28 lett belőle.
RJoco
#6189
Ja, hogy azzal a hulladékkal játszol?
Én meg azt hittem, hogy elmentek otthonról és mikor visszajöttek, rossz helyre kopogtak.
Egészen a "csillagpolgár játékra" részig fogalmam nem volt, hogy miről beszélsz.
Azért:
GRATULÁLOK!
Remélem jó sokat adtál bele és valami nagy és erős csónakot vettél.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6188
Ja, már van!

Viccen felül...
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.04.25. 07:04:14
#6187
Az ára egyre csak megy felfele. Amíg lesznek "balekok" akik ugyanígy elcsábulnak, addig életben is tudják tartani. Mert jelen állapotában nem állna meg a saját lábán. De azt nem gondolnám, hogy ha pár éven belül nem adják ki, akkor nem áll bele a földbe mint a gerely! Szóval; hosszú távra Róbert és a te helyedben nem terveznék! <#wink>
Az is érdekes, hogy a cimborám is szkeptikus volt, de most ha játszunk és szidom a játékot, akkor azonnal fogadatlan prókátorrá lép elő és védi VITATKOZÁSIG! Pedig látja ő is, hogy nem jó. Tudja is, hogy nem jó!
Az emberekbe bele van kódolva egy önvédelmi mechanizmus:
Megvettem.
Szar.
Tudom hogy szar, de inkább azt gondolom, hogy nekem megfelel.
Ha más kérdezi, akkor majd mismásolok, de semmiképp nem mondom, hogy: SZAR!!!!
Mert különben el kell ismernem saját magam számára is, hogy: HIBÁZTAM?!?!??!? (És az ciki. Amíg el nem ér az ember egy bizonyos szintre értelmileg)

És ez nem csak csillagpolgár játékra igaz, hanem a fogpiszkálótól a kombájnon át az űrállomásig, mindenre!

Nyissunk egy topikot az esgén neki?
Mármint a játéknak. Nem az emberi hülyeségnek! <#vigyor>
gvarga12
#6186
Szuper a fiam most 5 eves, majd vele tervezem hogy talan egyszer vagy az unokaval 😊

It is possible to commit no errors and still lose. That is not a weakness. That is life. Don't try to understand women. Woman understand woman and they heat each other.

#6185
Mindezt úgy, hogy tudtam mire számíthatok, de elcsábultam, mert a haverom megvette és rinyált, hogy menjek már vele barlangászni...

Nem lehet vele két órát folyamatosan játszani, mert a legváltozatosabb hibákat generálja. Konkrétan 20 küldetésből jó, ha hármat teljesíteni lehet, mert bebugzik.
Ahány ember készíti annyira szétszórt maga a játék. Agyrém!

Most költekezős kedvemben vagyok. Egyszerűen nem vagyok hajlandó mérlegelni, hogy az a valami ami megtetszik, arra szükségem van-e...
Szóval amolyan minden mindegy alapon... De ma már egy nagyobb fajta rohamom volt, amit épphogy megúszott a füles...
RJoco
#6184
Milyen bűnt követtél el érte?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6183
Ajaj <#alien>
Kitartást!

#6182
Csillag Polgár lettem.
RJoco
#6181
Azért az egy kis szemétség, hogy csak 50%-os kupon van az új DLC-re és nem maga a DLC van benne.
Viszont aki be szeretné szerezni az összeset, annak 16€-ért egy nagyon jó lehetőség és féláron megkapja az X4 új DLC-jét is, ha akarja.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6180
#6179
#6178
5.10 (released)