X4 - Foundations

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#6277
A support hajókhoz érdemes kis szállítót rendelni és pénzt adni, hogy megtankolják magukat, akkor tudják fogadni a sérült hajókat.
Csakhogy ilyen nem lesz. Miért? Mert a feljesztők ELK*RTÁK!! AZÉRT!
Nah, a lényeg és ezt kis bányász hajóknál tapasztaltam elsősorban, mert ez az anyahajós flottázás egy rakat kaka. Szóval a kis bányászt lövi a Kha'ak. Erre a kis bányász menekülőre fogja, majd miután érzékelte, hogy már nem lövi a Kha'ak, visszamegy a korábbi helyére bányászni, ahol viszont ott a lila. Az megint elkezdi lőni, megint menekülőre fogja, megint visszamegy. Ezt addig játsza, míg ki nem pukkad.
Pedig annak idején jó régen működött a dolog, hogy, amikor menekülni kellett akkor elment egy állomásra vagy épp a support hajómra. Mikor megsérült a test, akkor megjavíttatta a hajómon. Saját két szememmel láttam a 3 monitoromon.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6276
"először "fejezd be b*meg, amit csinálsz, majd csináld ezt!""
Ne tudd meg hányszor kívántam fájdalmat a fejlesztőknek emiatt! <#nyes>

A AUX-okat szerintem először manuálisan (félmanuálisan) el kell küldeni feltápolni. Van rá parancs jobb klikkel. Mint ahogy a hordozókat is. De ez nem egzakt! <#wink>

Komolyan gondolod, hogy beleborítasz egy - másfél gurigát egy gépbe?!?!
#6275
Én több,mint 2 évet nem játszottam vele. Mikor 1-2 hete visszatelepítettem, láttam hogy az utolsó alkalom, amikor toltam vele, az 2020 januárban volt...
Most nemrég hazatértem a mesebeli Afrikából, és valami furcsa késztetés miatt belevetettem magam. Bár ne tettem volna...azóta megint nincs életem,de olyan szinten, hogy van hogy éjjel felriadok és nekem építkeznem, csatáznom és ellátnom kell...döbbenet. Na jó, ennek hamarosan véget vetek, remélem, de legalább karácsonyig egy kicsit elvagyok vele.

Most az a legnagyobb bajom, hogy a munkahelyemen nem tudok játszani (!), mert a gépem már nem alkalmas a futtatására, így be kell szereztetnem (persze a rengeteg munka miatt) egy újat, amivel már tudom, így jobban tudnék vele haladni. <#nyes>

Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.17. 14:31:08
#6274
Annyit beszéltek a játékról hogy meghozzátok hozzá a kedvem. Bár nekem nem volt akkora birodalmam mint nektek, de már nem emlékszem hol tartottam. Talán a yakikhoz vezető xenonokat kezdtem kiirtani...

Mindjárt megnézem 😊

#6273
Óhh, szerintem azt nem lehet kikapcsolni, az egy hangulati elem. Ha meg leveszed a voice vagy sound effetcs hangerejét, akkor az visz magával mindent.

Egyébként Zakharov még mindig isteni. Nem tudom, mi ez az új hullám, de tetszik. Kicsit olyan fílingem van, mintha egy fantasy játékban lennék, kb mint a King's Bounty. Gyönyörű zeneszámokat csinált. Mindig azon gondolkodom, hogy vajon "mire gondolt a költő" avagy mi ad neki olyan ihletet, amitől ilyen csodákra képes, mint pl az Antigone Memorial-ban hallható. Nem is akartam eljönni onnan sokáig, csak hadd hallgassam újra, meg újra...
De a többi is nagyon jó, csata zenék is jók lettek, legalábbis van pár új. Akkor van egy szám, kicsit szomró hangvételű be-be iktatva közel-keleti szólamokkal...egyszerűen zseniális.

Viszont ha már harc. Na ez az, ami viszont negatívum. Ezek a flotta parancsok nem rossz ötletek, csak miért nem működik folyamatosan? Miért kell a csata hevében azzal szórakoznom, hogy megnyitom rohadt térképet, ráklikkelek, hogy először "fejezd be b*meg, amit csinálsz, majd csináld ezt!". És akkor vagy azt csinálja, vagy nem.
Továbbá, ezek az Auxillary hajók, okés hogy beállítottam Support-ra, de semmi nem történik. Még az Intercept with Commander talán az egyetlen, ami működik.
A Xenonok elfoglaltak egy komplett Split szektort a szemem láttára, úgyhogy körbekerítem őket "beléptető kapukkal" , és gondoltam, amíg épül az állomás, addig bemegyek aprítani. Ezt ment is, majd amikor elkezdtek a hajóim szarakodni, akkor mondtam, oké, itt a vége, ezt is egyedül kell megoldanom.

Szóval, az előző X részekben elég volt annyi, hogy hívtam egy hajót, majd parancs és jelöltem ki, hogy mit csináljon. Itt még mindig nem...miért? De ha RTS elemeket akarnak bele, akkor meg csinálják meg normálisan, lécci,lécci!
#6272
Nem rossz!
RJoco
#6271
Van erre megoldás.
Nálam is volt ilyen. Kellemesen megálltam egy rendszerben, csak átmenő forgalom volt, mert amúgy nem volt benn semmi. Gondoltam, nekem jó lesz SETA-zni.
Aztán mit nem ad Isten, arra téved két jómadár és ott püfölik egymást. Asszem egy teladi meg egy split volt.
Meguntam és kilőttem mind a kettőt a francba. Szórakoztok itt rohadékok.
A másik szép dolog, mikor lakott rendszerben állsz meg és a zsaruk folyamatosan nyaggatnak a szkenneléssel, nem tudsz SETA-zni.
Van egy olyan trükköm, hogy az egyik rendszerben elmentem egy hajóval jó messze. Oda eddig se fakabát, se ádáz ellenségek nem tévedtek. Nyugodtan nyomhatom a SETA-t, a rádió is kussban van. Ez a hajó mindig ott áll. Teleporttal meg bármelyik hajómra elmehetek gyorsan.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6270
Meg akartam most írni az EGO fórumon, hogy ez a bajom, és rákerestem hátha már valaki felvetette. Ha másnem azért, hogy ne legyen két ugyanolyan téma és megtaláltam egy témában az ehhez kapcsolódó hozzászólásomat, amit szombaton írtam. Nem is emlékeztem rá! <#wink>
#6269
Félreértettél.
Abban a menüben azokat tudom kikapcsolni amiket konkrétan nekem címeznek. Ezzel nincs is gond. De nem arra gondoltam. Hanem amikor egy élettel teli szektorban, ahol mondjuk harc is folyik, van egy háttér rádió chat...:
"Dockin permission granted "
"Eat space!"

Amikkel egymást froclizzák a népek, akikhez semmi közöd. Na arra nincs beállítás! Ha lehúzom a hangerőknél a VOICE hangot, akkor még mindig megmarad a rádió sercegése. Gondolom ahhoz meg az EFFECT-et kellene lehúzni, de akkor már sem a saját rádiózásomat, se a szerplőkkel történő beszélgetést se lövések hajtóművek hangját nem hallanám. Kábé mint egy süketszoba. Mondjuk a zene szólna.
#6268
Sajnos nem sokkal jobb a helyzet, de elindult kék halál nélkül az X4 a melóhelyen...
Szóval itt megtalálod, amiről beszéltem.

#6267
Megpróbálom itt a szar gépemen is előhozni és nyomok egy screenshotot.

Tegnap meg lett a 20-as repu a Spliteknél, így megvannak a hajóik is. Ehhez le kellett zúznom 5-6 K-t. Ma reggel ötkor (!) jutott eszembe, hogy ki kéne próbálnom a Rattlesnake-et. Na, én kb így képzelek egy rombolót, de sajnos az egy darab pajzs nagyot ront ezen, így kénytelen leszek fullra tuningolni.
A hajóim fogynak mint állat, főleg a teherhajók, így szerintem kicsit már nem is fogok állomáshoz rendelni. A Xenonokat sikerült nekem is kitolnom minden főbb szektorból, főleg úgy hogy építek brutális erődöket, amik gyakorlatilag rommá lőnek minden ellenségeset, ami belép a kapun.
#6266
Hidd el, hogy a szemem kiesett úgy kerestem. Ha megint játék közelben leszel, akkor nézd meg pontosan, hogy mire is gondolsz. Hátha tényleg elkerülte a figyelmem.

Sznek!
A játékban van egy olyan ficsőr, (Ami jó!) hogy a fegyverek el tudnak mozdulni az állványuk - felfüggesztésük által a hajóhoz képest, ha egérrel játszol és ide-oda mozgatod, akkor a kis mozgás az amit a fegyver lekövet. Aminek persze viszonylag szűkös kerete van, de még mindig jobb így, mintha egy tohonya hajóval kellene csatáznod és a fix fegyverekkel soha semmit nem találnál el, mert elillan.
#6265
Köszönöm a tanácsot
RJoco
#6264
A Black Market-hez általában meg kell csinálni egy feladatot és adott állomáson onnan kezdve elérhető.
A feladatot az állomást szkennelve kosza jelek után lehet megtalálni. Ha ráálltál a jelre, akkor kapsz egy feladatot, ami elvihet a BM-re. Több féle feladat van. Olyan kell, aminél le kell adni valami árut. De nem 100%, hogy minden ilyen feladattal meg lesz a kereskedő is vagy csak a bár. Már rég játszottam vele.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6263
Sziasztok Black Marketet merre találhatok a játékban? van pár illegális cuccom kristály bányászetból és nem akarnám eldobni ha nem eröltetik a hatoságok. Kerestem Googlen de nem volt találat rá. Ebben kérnék segitséget vagy tanácsot. Másik gondom a célzással van. középen van ugye a fehér kör. de mikor lövök akkor a kis fehér pöttyöt kell figyelnem. Kis tárgyakat lövök. Van erre valami megoldás ?
Utoljára szerkesztette: sznek1975, 2022.11.14. 15:36:57
#6262
Bocs hogy nem válaszoltam meg, de basszus, ez a játék...iszonyúan zabálja az időmet.
Szóval ott van valahol a globális beállításoknál, most nincs előttem a játék, a munkahelyemen pedig már annyira szar a gép, hogy el sem indul, így nem tudok játszani vele itt (...<#nyes>...) Kell egy új gép...

Sikerült időközben sok mindenre rájönnöm, hamarosan megvannak a Split L és XL hajók tervei is. Rájöttem hogyan tudom (kicsit időigényesen) a Xenon K-t úgy kilőni, hogy ne is tudjon eltalálni, mindezt egy Odysseus-szal.
De annyira abbahagyhatatlan a játék, hogy lassan már fel sem állok a székről, csak amikor már ég a szemem.
#6261
Hogy a picsába nem írt senki modot arra, hogy az állandóan karattyoló rádiót elkussoltassa? És miért nem lehet kikapcsolni?
Mert ha voice volume-t lehúzom, akkor mindenkinek a hangja megy a levesbe és attól még a szörtyögést, ami azt imitálja, hogy valaki adásba lép, illetve kilép, az megmarad. Egyszerűen megőrülök tőle!

Ha valaki tudja, hogy van ilyen (Én nem találtam) akkor szóljon. Már arra is gondoltam, hogy ezeket a fájlokat nemes egyszerűséggel törlöm. Csak találjam meg őket!!! <#hehe>
#6260
Üdvözletem és köszönöm!
De jó, szép lassan visszacsordogál ide is mindenki <#vigyor>
Én örülök, ha tetszenek az élménybeszámolók, szívesen osztom meg, mert az öröm akkor az igazi, ha meg tudod osztani másokkal.
Akkor egy kicsit még közkívánatra:

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Elmenni egy ilyen másik világba, ahol a kultúra is más, mint itthon, kinyitja a szemedet és a világlátásod is kiszélesedik. Én mindig azt kívánom, hogy más is átélje mindazt, amit én. Persze én egy érzelgős ember vagyok, de ez nem negatívum. Nekem ez a legutóbbi utam egy lelki és szellemi feltöltődés volt. Rájöttem, hogy kik azok, akik miatt érdemes élni. S teljesen más a valóság, mint amit a média vagy a politika bemutat. Ők okkal torzítanak, ferdítenek. De elmész ide az egyszerű, dolgos emberek közé, leülsz velük beszélgetni és érzed a szeretet, a kíváncsiságot, szívesen meghallgatnak mindent, kérdeznek, nem pedig csak fikáznak, nem tesznek megjegyzést rád, nem becsmérelnek.
Kenya nem egy gazdag ország anyagilag, de Afrikában az egyik legjobb. Ők inkább emberileg gazdagok. Mindannak ellenére, amit a gyarmattartók műveltek velük, barátságosan állnak hozzád (ők nem tudják, hogy semmi közöd az angol/német/portugál/stb gyarmatosítókhoz), ők csak annyit látnak hogy fehér vagy. Nyugodtan mondhatná a család, hogy engem utálnak, vagy nem fogadnak el, de pont az ellenkezője van. Érzem a szeretetet és a megbecsülést. Amikor apósom azt mondja, hogy engem fiának tekint...szóval, erre nem tudtam könnyek nélkül reagálni. És ő nem magyar, nem fehér, nem a "mi világunkból" származik, de EMBER, egy csodálatos, kemény férfi ember.

Nem mondom, hogy mindenki ilyen és nem akarok abba a hibába sem beleesni, amibe oly' sok magyar beleesik: mindenhol máshol bezzeg jobb, mint itthon. Nem, nem így van. Magyar vagyok, annak születtem, büszke vagyok rá (nem érdekel ha ezért itthon nácinak titulálnak emiatt) és a magyar történetemet, az érzéseimet és a kultúrámat viszem be egy másik családba. Majd rájössz, hogy nem is nagyon különbözöl tőlük...
Amikor először mentem ide, páran mondták, hogy van ott valami, amitől az ember szíve ott ragad. Na ezt a mai napig nem sikerült megfejtenem, de kezdem érteni. Nem, nem a pálmafák látványa vagy a fehér homokos tengerpart vagy az oroszlánok a szafarin...ezek csak a díszlet.
Az értékek és érzések azok, amik az embert odaragasztják. Hogy semmi gyűlöletet, uszítást és rothadó elmét nem találsz ott. Szellemi tisztaság és egészséges nemzettudat van ott. Ott soha nem fordul elő az, hogy egy olimpikonjukat valaki gyűlölne vagy irigykedne rá, mint itt egy fajkasházi, aki annak örül, ha a magyar sportolóknak rossz és azzal Magyarországnak is rossz...
Ők mindannyian büszkék nemzetiségükre (nekik lehet, itt náci vagy egyből,ha ki mered mondani), a tradícióikra, a kulturális és folklór művészetre, a múltjukra. Az hogy a politikusaik, meg a hétköznapi élet tiszta korrupció, de nagyon durván, azt meg kell és meg is lehet is szokni. De egyáltalán nem buták, csak annak próbálják őket bemutatni.
Egy ócska Natgeós vagy akármilyen tévés genya csak a koszt, a port és a legyeket fogja mutatni, mert azokkal a képekkel lehet itthon picsogni és pénzt tarhálni, ami SOHA nem jut el hozzájuk..."Kurva erős kép lesz..."

Nem mondom, hogy az élet ott egyszerű, sehol nem az, pláne ott nem. Nehéz.De rengeteg lehetőség van fejlődésre, rengeteg dolgot lehet nekik tanítani és megköszönik, nem kioktatnak vagy leköpnek. A diákok? Már meséltem, egyszerűen tisztelettudóan és vidáman mennek az iskolába mindenféle kütyü , műköröm,makeup és GPS nyomkövető nélkül. Ők megtanulnak írni, olvasni, számolni. A családból pedig a munkát és az önzetlen segítséget tanulják el.
A gyerekek nem Fortnite-oznak és nem 400 ezres mobilokat követelnek maguknak, hanem kint a szabadban játszanak, hagyományos dolgokkal, ami hajdan nekünk is megvolt.

Folyt köv, most melózok, ráadásul sok melóm van, de ígérem, lesz még folytatás. Aztán majd a játékkal kapcsolatban is írok. <#vigyor>
#6259
Én most vettem meg a 3 DLC-ből kettőt, A Spliteket most kezdem felfedezni, Terran szektorokba még el sem jutottam.
Valahogy úgy hagytam abba, hogy mindent felfedeztem az alapjátékban, arra nem emlékszem hogy sztori volt-e bármi.
Jelenleg 3 XL-es hajógyáram és vagy 30 állomásom van, 14 milliárdos vagyonnal. A Split és Terran hajók kivételével az összeset tudom gyártani. Illetve tegnap megszereztem bizonyos Split hajók terveit is, a legnagyobbakhoz még kell a repun javítani.
#6258
Nekem ez a "coordinated attack" főleg állomásoknál működött rattlesnakekkel. Vadászokkal nem próbáltam. Az az alapelv, hogy beállnak a hajók pozícióba, aztán egyszerre megindulnak. Lehet a vadászok mivel az anyahajón vannak megakad a script?

Én is már jó ideje abbahagytam. A fő gond még mindig az, hogy ha micromenedzselem a dolgokat akkor működik, de ha csak hagynám a maguk módján menni a dolgokat, akkor szétlövik a bányászhajókat, csatában hullanak a rombólók mint a legyek (pl elég ha nem szemből támadnak valakit, másodpercek alatt elvéreznek).

Talán erre megoldás lehet egy VRO mod, de ahhoz mindent elölről kellene kezdeni. Ott normálisan néz ki a nagyobb hajók között a harc, nem ilyen "az nyer aki először lő" effekt van.

Szerintem is tök jó hallani ezeket az offtopik élménybeszámolókat. Ha már mit ittragadtunk a rinyáló anyaföldön.

#6257
Rezervátum

Az őrök.

Majomkodok itt a fényképezgetéssel, amikor így egyszerűbb! <#wink>
#6256
A Xenonokkal kapcsolatban pont nem én vagyok a megfelelő ember, ugyanis a béták folyamán a sok ide-oda állítgatás következtében nálam hol erősödtek, hol meg elgyengültek. Végül a gyengüléses fázisban annyira megcsappantak, hogy már "VIGYÁZNOM" kell rájuk! Szó szerint! Rezervátumban tartom őket a térkép bal felső sarkában. Sehol máshol nem fellelhetőek. Így nálam semmilyen problémát nem jelentenek.
Ki nem jöhetnek. Arra néhány morcosabb hajóból álló lecövekelt flottám vigyáz. Bent viszont annyira erősek, hogy ha valaki bemegy, akkor annak így vagy úgy, de vége.
A felbukkanó Xenonok ellen nem tudom mi az ellenszer. Régen tudtam, de az érvényét vesztette volna, ha nem felejtem el. <#wink>
Szerintem egy 4-5 rombolóból álló raj a kapuba, amin keresztüljönnek, szerintem elégségesnek kell lennie.

Hol hagytad abba anno Viku? A Splitek már megvoltak? Vannak tervrajzaid tőlük?
Mert akkor érdemes lehet tényleg pár csörgőt beújítani és tuningolni őket. Vagy mint ahogy én csináltam: Einstandolni!
Tegnap nosztalgiából elfoglaltam a 186. kapitálist, ami ugyan egy Behemót volt, de a nagy többségük (kb 150) Csörgő.
RJoco
#6255
A padláson van TT-s cucc. Vagy 5 mozdony, rahedli sín, váltók, egy-két épület. A sín már rendesen rozsdás, a mozdonyok szerintem még működnek. A nagy bajom mindig is az volt vele, hogy nincs helyem. Talán ez a szerencsém is. Ehhez képest a legó olcsóbb és kevesebb helyet igényel.

A járőr hajóknak lenne értelme, ha jól működnének.
Egy hajógyárnak van legalább 100 L-es bányásza. És van legalább 3 hajógyáram. Ha ehhez még hozzárendelek 4-5 kis vackot... Arról nem is beszélve, ha a kis vackok vannak megtámadva, akkor pikk-pakk elhullanak, mert egymást már nem védik. Mondjuk L-es bányásznak a Kha'ak olyan, mint a szúnyog. Idegesítő, de nem veszélyes. Bányászt még kalóz nem támadott meg.

Nem tudom, mi van nálad a Xenonokkal. Lehet, hogy megint erősítettek? Ez István szakterülete. Nálam csaknem kihaltak.
A Split-eknél szerezd be a Rattlesnake-et. Azokkal gond nélkül lehet irtani őket. Van 6 baromi erős ágyú az elején. Szép kényelmesen egy hajógyárat is ki lehet vele lőni. Egyedül. Bár én Xenon-okat intéztem Nemezissel is. Feltettem rá 5 Plazmát, aztán hadszóljon. Ha OOF-ben tolod, akkor a Pulse a legtutibb fegyver. Ha te mész, akkor részemről a ratatát (Gattling Gun talán?) szeretem. Az gyorsabb. Nagy objektumok ellen viszont a plazma a jó.
A spliteknek van egy Dragon nevű hajójuk. Ez olyan, mint a Nemezis, csak 6 fegyver felfüggesztéssel az elején, nem 5-tel. Ez a kedvencem, ha M-es hajóról van szó. Rengeteget harcoltam vele.
Illetve, ha jól néztem, akkor a Terrán DLC-t vetted még meg. A terrán hajók, fegyverzetük, pajzsuk szerintem durvább, mint a spliteké. Viszont megépíteni őket sem piskóta, olyan anyagigényük van a terrán moduloknak. De egy jól működő vállalkozásban nem lehet ezzel gond.
A jó, hogy a felszerelést lehet keverni. Csörgőre terrán pajzs, nagyon tuti. Viszont az L-es hajók Main ágyúhelyeibe csak azt lehet tenni, ami oda való. Tehát tehetsz L-es terrán turret-et a split hajóra, de a main helyre nem teheted fel a terrán fő fegyverét, csak a splitét. Ez minden fajnál így van. Viszont a leggyorsabb tornyuk az argonoknak van.

Az IS, OOS már réges rég jelen van az X-ekben. Legalábbis X3-ban is benne volt.
Ha ott vagy, akkor számít a grafika, hol találod el, mennyit viszel be. Ha nem vagy ott, akkor nincs grafika, így minden lövés talál és csak a számok döntenek. Kinek van jobb, gyorsabb fegyverzete, több hajója. Se manőverezés, se semmi.

Így is vannak nagy hülyeségek. Ráküldök 10 csörgőt egy állomásra, aztán az egyik valamiért beúszik alá, míg a többi megáll ott, ahonnan a fő ágyúval már tudják lőni. Általában ilyenkor ők nem sérülnek, mert túl messze vannak. Az az egy szem hülye meg bekapja az összes találatot. Gyakran ott is marad. Ezért jobb 20 hajót küldeni. Nagyobb az esély, hogy kilövik az állomást, mielőtt ő lőné ki az idiótát.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6254
Erre még nem jöttem rá, látom, hogy megjelent a scrap, de még nem foglalkoztam vele.

Szerintem ehhez a játékhoz nem lehet elegendő konfigot csinálni, minél több hajód/objektumod van, annál lassabb lesz a játék, ami érthető is. De szerintem amúgy is van egy határ, amire hiába van NASA géped, nem fog tőle jobban futni.
Én megelégszem a régi szarommal, nekem jól fut rajta, Én már nem nagyon akarok pénzt gépekre kidobni. Ott a kinti családom, a kinti életem, az itthoni, aztán már sajnálom rá. Én most egy 4970es I5-tel és egy 6 gigás Gtx1060-nal tolom, meg 16 Gb ram. Aztán amíg megy, megy.
Szerintem 1-2 hónapig talán lesz időm játszani vele, aztán abba kell hagynom, mert még több munkám lesz várhatóan, meg aztán ki tudja még mit hoz a jövő.
#6253
Jesszusom...mármint a legózás, 5000+euró...jó, én is kb ennyit toltam el csak a mostani utamra (ezért nincs új gépem). Furcsa az élet. Nekem a legóból a Lego vonat volt mindig is az álmom, mármint a régi Lego City-féle vonat, ahol lehetett sorompót/váltót/stb-t állítani külön, kb 80-as évek.De már akkor is horror összeg volt. Aztán nálam jött a még drágább modellvasút (egy mozdony 100e Ft-tól indul), amit mára elfeledtem teljesen.

No, igen, megtaláltam, ki is kapcsoltam az értesítéseket. Azt is tudom, hogy amíg villog az ordibáló kapitány, tudok neki válaszolni, de hogy ezt 5 percenként csinálja, azzal van tele a tököm.

A járőr hajóknak szerintem sincs túl sok haszna, én azt csinálom, hogy minden L-es teherhajómnak automatikusan adok 4-5 vadászgépet, aztán valameddig kitartanak. Én értem, hogy fontos a balansz a játékban, és ha már a gazdaság abszolút kereslet-kínálat alapú, akkor fenn kell tartani egyfajta keresletet azzal, hogy a hajók fogynak. Mert mint minden korábbi X játékban, itt is az a végtermék, a többi csak auxiliary vagy secondary cucc, azaz "járulékos" anyag.
A Matrix 451-be építettem anno egy Fortress-t amit eredetileg a Xenonok feltartóztatására építettem, kb mint a Rebirth-ben volt a PMC-nek a Devries kapuja. Aztán ebből lett egy hajógyáram, majd még két komplexum mellé, majd beköltöztek a Teladik is, úgyhogy itt elég erős a védelem.
De azért valahogy ki kellett volna már egyenlíteni, hogy ne legyen a "hullanak, mint a legyek" az egyetlen opció. Tehát jó lenne valami kis esély az ellenséggel szemben.

És ez az "ott vagyok, akkor más a harc kimenetele, ha nem vagyok ott, megint más" dolog, ez sem teljesen jó.

Most próbálom ezt a Coordinated Attack-ot. De ez szart sem csinál. Kiküldtem egy Odysseus-t megrakva vagy 50+ vadásszal, meg 3 rombolóval, hogy zúzzanak le egy Xenon platformot. Körbeállták 10 km-re és nem történt semmi. Nem lehetne csak simán azt, hogy mindenkit ráküld a célpontra, de az anyahajó hátul marad? Sokkal egyszerűbb lenne. Ezek a parancsok még nem ismerősek nekem.Aztán amikor rányomtam, hogy minden parancs semmis, akkor elkezdték levadászni az összes ellenséges hajót.

Ezekről kell valamit tudnom?
Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.10. 15:38:18
RJoco
#6252
Sajnos még nem elég rég óta.
Fél hét volt mire a szervizbe eljutott. A múlt hét szintén csak fél hét volt. És amúgy is azt mondta a csávó, hogy 3 hét. Azt mondjuk nem mondta, hogy honnan számolódik, szóval én a legrosszabb esettel számolok. A szerviznek 3 hét. Van egy linkem, azon nézem naponta többször is, hogy mi a helyzet. Ott láttam, hogy beérkezett, aztán, ha végeztek, akkor azt is látni fogom.
Elsősorban azért küldtem vissza, mert meghajlott. De lehet, hogy ez okozta a táp cicergési gondot. Még nem volt kedvem letesztelni, mert, ha nem, akkor marad az alaplap.


Ekkora komplexnél nem csoda, ha dadog.
Az új intel proci tud 8 GHz-et is, csak megfelelő hűtés kell neki. Azon de szívesen megnézném a játékot.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6251
Rájöttem egy nagyon nagy okosságra: Minden hajógyárra érdemes tenni hulladék hasznosítót, mert maga az a tény, hogy hajógyár oda vonzza a harcot. A harcnak meg ugye egyetlen terméke van: A roncs.
Úgyhogy most nagy lomizásos fejlesztésekbe fogtam 20 és 30 fps között. Van, hogy csak 12-14. SETA-val 4-6! <#wink> Ha esetleg ilyen fejlesztésbe kezdtek, ne feledjetek a MÉH-hez sódertárolót is tenni, mert úgy jártok mint az egyszeri ember, hogy várta, hogy történjen valami, de rohadtul nem történt semmi, mert egy olyan hajógyárat szerelt fel hasznosítóval, aminek csak konténer tárolója volt! <#falbav>
#6250
Hogy-hogy a vga ügy még nincs letudva?
Mióta tart?
Hogy áll?
Csak azért küldted vissza, mert elhajlott, vagy valami hibát is produkált, ami ehhez köthető? (Ezt lehet, hogy már mondtad, de hát ugye jocsó!) <#wink>


Hogy ne csak off legyek...: Bár siralmas ez az építkezés, de végül sikerült szépen kisimítanom annak a hajógyárnak a termelését. És ez nagyon pozitív élmény. Húz vissza a játék, annak ellenére, hogy már csak dadog. Egyszerűen, ha valamit szervezkedni akarok, akkor kell keresnem egy üres szektort, annak is elmenni az egyik sarkába, kifelé fordítani a hajót és az építkezéshez még így is PAUSE-olni kell a játékot.
Nagyon sajnálom, hogy ezt így sikerült összehoznia az egónak. Életem végéig játszhatnék vele, még úgy is, hogy helyenként (szektorvédelem, kapitális csata, stb) rém buta!

JoCó!
A zacsissal kapcsolatban nyugodtan zaklathatsz privátban. Mondjuk itt. A diszkó ritkán fut.
RJoco
#6249
Tényleg! Teljesen el is felejtettem, hogy van még a kukás DLC. Meg sem vettem. Na majd, ha letudtam ezt az első map-ot a gyártásban és lesz egy jó VGA-m, akkor nekifutok.
Pár napja elindítottam, a mentés betöltése igencsak hosszan eltartott. Azt hittem, hogy 55%-nál már nem akarja jobban, de végül továbbment.

Jocsó, meg JocSó? Hát jócsan az úgy. 😄

Mindig elfelejtek kérdezni a gyárépítőssel kapcsolatban. Mikor a játékban vagyok, akkor néha szembejön, amúgy meg...
A topic-ját bumpoltam, de, hát, lehet, hogy jobb, ha itt tárgyaljuk, ha kell valamit.
Az EA legnagyobb baja, hogy időnként nagyot változik a játék. Ezért is tolom most ezerrel. Nameg, mert a hófutót nem jó 40-60 FPS-sel játszani. De PS-en vár a God of War is. Na nem az új, hanem még a régi. Ha tetszik, akkor lehet, hogy megnézem az újat is. Majd. Egyszer. Valamikor.

Kisviku: Szerintem több legóm van, mint egy gyereknek. Csak azért nem veszek mostanában, mert már nincs helyem, ahova tegyem. Pedig tudnék mit vásárolni. Ez a hobbi úgy két éve ütötte föl a fejét nálam és úgy 5500 euró ment el rá. Ebben van mondjuk jó pár ajándék (én fizettem, csak elszámoltuk) is a barátnőmtől és elég sokat vettem 100 euróval olcsóbban, mint a listaár. Ha mindent listaáron számolnék, akkor 6k fölött van.
Az pont nekem is a bajom, hogy ordítanak a kapitányok és nem azt teszik, amit kellene. Ami jobban gond, hogy a rendszerben lévő járőrök nem védik meg a hajóim.
Az értesítések beállíthatóak és kikapcsolhatóak.
A log-ban az is látszik, hogy melyik hajódat hányszor állították meg a zsaruk ellenőrizni. Erre is van értesítés, ki is kapcsoltam. Baromi idegesítő. Mondjuk, ha kapod az értesítést, akkor van kb. fél másodperced reagálni, hogy mit tegyen a hajód. Köszi. Fél másodperc. De legalább van rá lehetőség.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6248
Látom, van bőven...hát köszönöm minden esetre, a Jocsón röhögtem, de én mindig azt mondom, hogy az életkor csak egy szám. Kit érdekel? Mindenki annyi, amennyinek érzi magát.
Szóval igen most épp felfedezem az új rendszereket, közben vesztem el a hajóimat, és orditanak hogy a kalózok állandóan a cargo dropra kényszerítik őket. Hiába állítottam be globálisan, hogy húzzon a francba ha a pirátok harrassolják (szép magyar megfogalmazásom) őket, de nem csinálják.
Megfogadtam, hogy nem fogok 1-1-ben élőben csatázni, de miután a harmadik nagy teherhajómat vesztem el egy Xenon Def Platform miatt, gondoltam odamegyek. Persze még túlerővel sem sikerült egyetlen szar K-t lezúznom...ezt most hagyom és megyek vissza felfedezni.

Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.09. 19:26:32
#6247
"JocSó"?????
Bakker! Sose öregedjetek meg! <#nyes> Ez még csak nem is gépelési hiba!

Ez meg itt egy kis ízelítő a lomizásról. (Ha majd feltöltődik és feldolgozzák, de mielőtt elfelejteném gondoltam belinkelem.)

Szóval, van mit bepótolnod Viku.
#6246
Francos franc!
Elfelejtettem leírni, hogy megjavították végül a bányászatot. Amiatt nem kell parázni!
#6245
Ehun-e!

Jocsó!
A zacsisban nem nagyon fordul elő, hogy "elcseszik a játékot". Persze van arra példa, hogy valamin úgy változtatnak, hogy te már beleöltél párszáz órát, amit kvázi dobhatsz ki. Most a cimborám is ebben a helyzetben van. Várja, hogy életbe lépjen egy változás és aztán nekimegy még egyszer.
RJoco
#6244
Én így vagyok most a Satisfactory-val. Még ezt, még azt, hopp ez nem megy, addig azt, mire befejezem, talán megy már az eredeti cél is.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Kenyában milyen a Karácsony? Jézuska hozza az ajándékot vagy a Mikulás? Van egyáltalán ajándékozás? Hogy néz ki a Mikulás szánja, ha nincs hó?
Húsvétkor a nyuszi és a tojás hogy fér össze?


István: Köszi a figyelmeztetést! Néha bevillan egy kis aggódás, hogy mikor fogják a most relatíve jól működő játékot elcseszni. Mondjuk olyannal, hogy a kajálás nem opció lesz, hanem muszáj. Meg akkor már legyen nálam víz is. A nukleáris energia még nem fenyeget, pedig már várom. Most a 3. fázist próbálom épp teljesíteni. A mérföldköveknél a vasút kivételével minden kikutatva már.

Sznek: Én sem tudom. Sosem foglalkoztam vele. Utoljára inkább felvettem a játékmenetet, majd a fordítóba átgépelve megtudtam, hogy pontosan mi történt, és mit is kellene csinálnom.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6243
Na, akkor mondom.:
Építkezés módban, felül van egy kis fogaskerék, arra nyomva lehet választani, hogy ki, vagy bekapcsolja a hátteret. Akkor jön jól, ha nem vagy biztos benne, hogy merre is áll az állomás!
Alatta az "ütközést" lehet kapcsolni. Ajánlom a be lehetőséget, mert olyan mértékben segíti a kreativitást, hogy ihaj! Innentől fogva egyedi formájú modulokat tudsz létrehozni, csak azzal, hogy kettőt, vagy többet egymásba forgatsz.
A csúszka arra való, hogy beállítsd, hogy a shifttel együtt forgatva hány fokonként ugorjon...

Ez eddig baromi szép. De már tudom mi a bajom az építkezéssel: Az, hogy NEM LÁTOM MIT CSINÁLOK!!! Indulásnál könnyű, mert a fekete háttér előtt szépen látszik, hova akarod tenni az új elemet. NADE! Egy kész komplex belsejében matatni már rohadtul nem poénos. Egyszerűen a beépítendő elemek túl halványak a készek meg túl élénkek! És azt tutira tudom, hogy ezt menet közben b.ták el!
Most beillesztettem a már meglévő hajógyáramba négy grafén modult. Hát, a szemem kifojt, mire sikerült. És akkor még ott van ugye a nem jó szögből akartam forgatni dolog és máris kész az agylobb!

Amúgy ezt a forgatás dolgot úgy szoktam, hogy az állomás mellé egy hosszú klikkel le lehet tenni ideiglenesen a modult. Ott beforgatom ahogy szeretném, és a beállított modult húzom a helyére.
Emlékszem, hogy volt olyan hiba a játékban, hogy miután beállítottam jól és húztam a helyére, amikor oda "kattant" a játék önhatalmúlag átforgatta az elemet mondjuk a feje tetejére. Na az volt még "vicces" <#nyes>

Szolgálati közlemény Jocónak: A héten érkezik "béta" A zacsishoz. (Update 7) Ott úgy hívják: Kísérleti verzió (Experimental) Többek között az atomerőművek vízszükségletét veszik lejjebb. Ha esetleg ez már érint téged, akkor érdemes lehet átállnod rá. Ha nem, akkor valamikor még ebben az évben kijön, mint rilíz.

Bocs Sznek! Nekem lövésem sincs.
#6242
Én tudom, miért hagytam abba István...nemcsak mert a magánéletre koncentráltam, hanem ABBAHAGYHATATLAN <#nyes>
Most megint az van, hogy amikor időm engedi leülök vele játszani, és nem tudok felállni előle.
Ez a kábé: na, még ezt leszállítom, na még ezt feltöltöm, na még ezt felfedezem,stb...
Elképesztő. Tudtam és féltem is tőle. De tegnap becsatoltam mellé a 3 DLC-ből kettőt a Split Vendetta-t és a Cradle of Humanity-t.

Vissza az építkezésre. Valóban én sem értem, hogy mi a francért kell 6 síkban forgatni, viszont forgatás közben a Shiftet nyomva tartva meg átmegy "igazodó" módba (kb mint a vektorgrafikában a guide-hoz igazítás), azaz nem szabad forgatású, hanem legalább egyenesbe áll. De még így is nagyon kretén.
Becsatolni egy XL hajógyártó "darut" horror volt, vagy 20 percig szórakoztam, mire elfért, mire beforgattam, mire megtaláltam azt a kameranézetet, amelyben már úgy forgott, ahogy akartam. Úgy tűnik, a németek imádják a komplikálást. Meg is látszik a társadalmukon...
Na, de tetszeni fog, csak megint nem lesz életem, amíg játszom vele.
Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.09. 11:51:36
#6241
Nemezis után jön a Sárkány a Splitektől két verzióban, majd Nemezisnek is lesz egy még huncutabb verziója a Terrán DLC-ből.

Igen a forgatás addig rendben van, amíg a hat égtáj felé nézel, De amikor a kettő között, uram bocsá a harmadik síkon is 45 fokban állsz, vagy ahhoz közel, akkor kezdődik a móka! Azt hiszed, hogy ezen a síkon fog elfordulni, közben meg azon, vagy amazon. <#wink>

Még gyűjtöm az erőt, és volt más elfoglaltságom is, de így, hogy beszélünk a játékról, egész megjött a kedvem. Beleborítok pár órát. Kicsit reszelgetek a birodalmamon. Hála a fejlesztőknek mindig van is mit. Ha egy OCD-s akarna ezzel a játékkal játszani úgy hogy még készül, az tuti agyvérzést kapna!
Persze, így hogy "KÉSZ VAN" (ÍÍ!?!??!?!) Már talán nem. <#nyes>
#6240
Üdvözletem. Szeretnék érdeklődni hogy a angol szöveg fájlokat hol lehet megtalálni a játékbabn és hogyan lehet ki másolni őket?
Utoljára szerkesztette: sznek1975, 2022.11.08. 14:27:08
#6239
Jó reggelt! No megtaláltam a megoldást, hogyan is kell forgatni. Leegyszerűsítették, ámbár sehol nincs leírva, ami a németekről nem nagyon mondható el, habár sokat változtak.
Szóval lerakjuk a modult és attól függően hogy a tér melyik síkjába (dimenziójába) forgatjuk a kamerát, attól függően tudjuk forgatni valamelyik tengelye körül az adott modult. Hát elég idétlen, de meg lehet szokni.
A másik, hogy van egy tuningolt Phoenix-em, és képtelen vagyok vele egy Xenon K-t lezúzni. Sokkal erősebb a K lövege és pajzsa, mint az enyém tuningolva...remélem azért a DLC-kkel lesz majd valami erősebb hajó is a játékban, mert ez így nevetséges. Akkor viszont maradok a tuning Nemesisemnél, az legalább fürge.
Mindezekre ma éjjel háromkor jöttem rá 😄 , felriadtam, nem tudtam visszaaludni, hát akkor X-ezzünk <#nyes>

#6238
Az "I"-t el is felejtettem, de így már mindent tudsz róla. Szerintem kár nekimenni egy "M"-es hajóval, ha csak nem unatkozol rettenetesen és ajánlott minden fegyverre és a pajzsra a tuning, amit ha esetleg elfelejtettél, akkor a hajó(csónak)gyárakban az egyik munkapadnál használhatsz. Kell hozzá egy mod,, ami minden esetben a maximumot hozza ki az adott fejlesztésből, mert különben rosszul jársz, vagy inged gatyád rámegy egy-egy tuningra!

És van egy nagyon rossz hírem is. Illetve nem biztos, mert sokat dolgoztak a HELYREÁLLÍTÁSÁN. Mégpedig, hogy: Elbarkácsolták az aszteroidák hozamát! És a gázfelhőkét is. De olyan mértékben, hogy szinte leállta az egész kurva galaxisban a gyártás miatta! De, mint mondottam volt, "helyrehozták" (AMENNYIRE!) <#wink>
Nem tudom, hogy most milyen állapotban van. Az rémlik, hogy tűrhetően megcsinálták.
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.11.07. 15:58:37
#6237
Köszönöm mindkettőtöknek. Igen, sokat változott (miért kell a jót és a logikusat megváltoztatni, sosem értettem). Kénytelen leszek újra belejönni. Én úgy emlékeztem, hogy leraktam egy modult és ahhoz hozzákötni már gyerekjáték volt, a forgatáshoz meg asszem talán a Shift vagy a Ctrl gombok voltak a jók.
A Xenon I-t akkor nem próbálom elfoglalni, de azt is teljesen elfelejtettem, hogy más a csata kimenetele ha a rendszerben vagy és máshogy számol, ha nem. Ez utóbbival simán legyőzték az erőim a 3-4 K-t és az egy I-t. Amikor ott voltam, akkor hullottak, mint a legyek.
Áhh, szóval ez az amiről beszéltetek! Tehát még mindig szar a kapitális hajók egymás elleni csatája.
Szép lassan jön vissza minden nekem, Tegnap az is homályos volt, hogyan tudom Claim-olni az üres hajókat. Aztán csak visszajött.

Ezt a Lasertower-es trükköt olvastam most máshol is. Ideje megvenni a DLC-ket is, mert az alapjátékban elég kicsi az univerzum. Most nagyon kellene építenem Hull Parts gyárakat, mert hiány van, ezért kellene tudnom, hogy is ment az építkezés.
RJoco
#6236
Most vagy nálam állítódott el valami, vagy megint elcsesztek valamit.

Megnéztem, hogyan lehet forgatni.

Amikor kirakod a területre, akkor döntögetni tudod. A tengelyt a nézőpont határozza meg. És jobb gombbal megy.
Ha hozzácsatolod valamihez, onnan kezdve már csak forgatni tudod. És itt jön az, amit elcsesztek. Ugyanis a középpontja körül forog. Míg korábban azon csatlakozási pont körül forgott, ami csatlakozott másik építményhez. Emellett hiába volt piros, lerakhattad az építményre és elforgathattad abba a pozícióba, ahol zöld lesz, vagyis ahova meg lehetett építeni. Na ez sincs. Átrakja kicsit odébb, azt ott forgasd.
Ez így már most egy horror.
Törölni egyszerű. Rövid jobb klikk és Remove.
Ha már meg van építve, akkor csak az építési terv elfogadása után lesz lebontva.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6235
Enni mindenki szeret. Jó olvasni, hogy van bőven hús 😊)
Xenon-t nem lehet foglalni. Ezt kivették belőle teljesen.
A K-nak és I-nek van hátul egy holtpontja. Kisebb hajóval, mint egy Nemezis, el lehet bújni.
Pont jó helyen van a hajtómű, kb. oda bújsz. Ki kell lőni és utána jöhet a játék a tornyokkal.
Mondjuk oda beállni adott esetben nem olyan egyszerű, de nem is bonyolult.
A tornyoknak meg van egy olyan hülyeségük, ha nem látnak rád, akkor visszaállnak alap pozícióba. Ha meg célba vehetnének, akkor fordulnak rád, ami az L-eseknél idő. Így van némi idő bevinni pár sorozatot. Be lehet állítani gombot, hogy a modulokat válaszd ki a hajókon. Így gyorsan körbe lehet nézni, hol, mi van.
Ha lecsupaszítottad a fegyverzetét, akkor ki kell lőni a pajzsgenerátorokat. Aztán jöhet a hull.
Gyorsnak mondjuk nem mondanám. És nem tudom, hogy a robbanás sérüléses izével mennyit kapsz te a modulok lelövésénél. Az biztos, hogy a hajó robbanásánál messze kell lenni, mert simán elintéz egy M-es hajót.
A K-t mindig a hátán lovagoltam meg. Kakerlake - csótány. Eléggé hasonlít rá. Undorító...
Egy idő után visszajavulnak a modulok. Pont, mint a te hajódnál, ha van rá legénységi tag és elég jól képzett, akkor gyorsabban és nagyobb százalékban javítják vissza a hajód és moduljaid sérülését. De a javítópisztollyal te is kimehetsz. Egy lelőtt modult is helyre lehet hozni, nem csak a sérültet.
Ha gyorsan akarod csinálni, akkor kell 10 Rattlesnake jól felfegyverezve, esetleg még tuningolva is. Ráküldöd, te meg kijössz a rendszerből. Vagy eleve nem voltál benne.

Valószínű a terrán hajók esősebbek, mint a split hajók, de annyit sajnos már nem játszottam vele, hogy kiderítsem.
Egyszer viszont kiírtottam mindenkit. Még a terrán DLC előtt. Asszem 100 csörgőt használtam hozzá.

Az építkezős kérdésre most így hirtelen én sem tudok válaszolni. Annyi építési lehetőség van más játékokban, hogy egyszerűen már nem emlékszem rá. Ha leülnék elé, biztos beugrana. Vagy nem 😊)

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6234
Pfűűűű!
Az építkezést meg is reformálták. Két módja is van. (Választható)
Az elemeket egérrel lehet forgatni a a nézőpontodhoz képest merőleges síkban. (Képzelj oda egy mozivásznat) Lesz majd belőle problémád, amikor úgy véled, hogy erre kellene forognia de a csúnya matek felülbírálja az elképzelésedet. Sokszor felcseszett engem is.
Hogy hogyan kell pontosan forgatni, arról lövésem sincs. Mert baromi rág voltam játékban. (szept. 18) de ez nem jelent semmit. Valószínűleg, csak beugrottam megnézni valamit. Ha gondolod belépek, de szerintem addigra rájössz magadtól is.

Ja igen. A reformok előnye, hogy bármelyik tengely körül elforgathatod már az elemeket így még nagyobb teret engedve a kreativitásnak. Ez nem is olyan régi ficsőr. Talán 4.0-ás.
Van arra is varázsgomb, hogy egy vonalba állítsd a modulokat, vagy nagy fix fokonként forgasd, hogy így is kiküszöböld a véletlen pár fokos eltéréseket. (Természetesen ezeket sem tudom, de nagy valószínűséggel a shift, alt, ctrl. Valamelyike, és vagy kombinációja.)
BERÉG játszottam! De úgyis nemsokára jön valami béta, mert tényleg mozgolódnak a fejlesztők. Látom a steamdb-n.
#6233
Mindjárt lesz egy banális kérdésem a játékkal kapcsolatban, de előtte válaszolok:

Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Igen, az egyik rokonom bajor, de Berlinben él,vele is sokat szoktam dumálni. A másik, konkrétan a nejem tesójának a férje pedig a Rajna mentén, Mannheim mellett élnek. Ő is nagyon jó fej, rádásul gémer (tízessel fiatalabb, mint én). Most voltunk náluk nemrég "németbe"

Itthon viszont sajnos nagyon sok ember feleslegesen aggódik, meg van egy csomó "mindenszarizmus-os", azaz, minden szar itthon.Ha esik az a baj, ha süt a nap, az a baj,stb. Sajnos a kollégáimon is meglátszik ez, engem persze irigyelnek, de meg sem próbálnak semmit sem lépni, hogy nekik jobb legyen vagy másabb.
Nekünk már épül a házunk Kenyában, lesz hozzá művelhető földem is, pár hete még avokádót és banánt szüreteltem, ami olyan érzés volt nekem, mintha újra gyermek lettem volna. Ittam a frissen fejt tehéntejet és esővizet, valamint kútvizet ittam amit semmilyen hatóság nem vizsgált be.És lett bajom? Nem, itt vagyok és élek. Olyan helyen ettem, amit az ántsz lerombolt volna, semmi bajom nem lett.

Én eleve városi gyerek vagyok, nekem a klasszikus farm az egy csoda, de ezek nem olyanok, mint itt, hogy minden gépesített, meg luxus. Ott olyan hagyományos, az emberek kézzel csinálnak mindent, kézzel ültet,vet,arat,gazol,kapál,boronál,stb.Ha egy kicsit tehetősebb szomszédnak van egy kis traktorja, az besegít, elviszi a levágott kukoricát,stb-t. Itt ugyanis nincs tél azon a vidéken (Kenya észak-nyugati része). Ha hideg van, akkor van kb +10 fok. Teljesen elviselhető, optilmáis az emberi szervezetnek az ottani éghajlat.Egész nap max 25-26 fok van, egész évben. Van egy esősebb évszak és egy kevésbé esős.

Elképesztő az, amikor meglátod ezeket a gyümülcsöket a fán/bokron/amin teremnek.200 shillingért (kb 650 forint) vettem kábé 40 darab Passion Fruit-ot, azaz Marajuca-t. Itthon 2 darab 800 forint...az avokádó Kenyában kb 20-30 shilling /db (50-60 Ft), nálunk 7-800 Ft. Jó, persze, messze van, ide kell hozni, stb. De pl amit ott termelnek az olcsó.Nálunk már az sem. Olcsóbb itthon az import banán, mint a helyben termelt alma ?!

Másik dolog a tea.Nem messze (kb.30-50 km-re) vannak a Lipton és egyéb multiknak, meg a helyieknek a teaültetvényei. Megpróbálok majd képet beszúrni ide, hogy lássátok, milyen csodás.100 kilométeren keresztül az út két oldalán csak tea van, végeláthatatlan mezők. Nagyon finom, és filléres a kenyai tea. Na mire ide elér,addigra nem lesz már filléres.
Kábé 1 doboz 25-ös filteres tea ott kint átszámítva forintra 100 forint, itthon 600.Egy 100-as csomag ott kint 900 forint, itthon 2500 Ft.De filterest ők nem is nagyon isznak, ők a tealeveles verziót isszák, ami még olcsóbb. Nemzeti italuk a chai, egy fűszeres tea, tejjel.Mint indiában vagy arab országokban. Minden nap ezt ittam, de baromira hiányzott egy jó kávé. Na, az érdekes módon csak elvétve van,pedig tea után a kávé az, amből a Kenya a világon a legtöbet termeli... Hoztam is bőven teát, de egy részét a barátaimnak.
Szóval van kávéjuk, de sokkal drágább, mint itthon, ami érthetetlen. Egy jó presszó simán kerül 200 shillingbe, ami kb 700 forint. Itthon a reptéren annyi.

S hogy mit lehet enni,inni? A mi, magyar bélésünknek (már ha nem vagy mindent picikéző-válogató vagy vegán f*szfej) megfelelő ételek vannak. Itt a farmvidéken sok zöldséges ételt esznek, amelyek laktatóak, hozzá az isteni chapati-t, ami egy lepénykenyér, élesztő/sütőpor nélkül. Amolyan heavy duty palacsinta <#nyes>. Vagy a másik az Ugali,ami fehér kukoricaliszt+víz (semmi más). Ez annyira alap kaja, hogy mindenhol van. Azért nincs ebben semmi más, mert önmagában nem eszik, mindig valami fűszereshez eszik, de eheted az Ugali-t Mursik-kal is. Ez a feleségem törzsének jellegzetes itala, ami nem más, mint aludttej, de fűszerezik egy spéci faszén porral is néha.
A sertéshúson, kacsán és libán kívül minden van. Nem, nem vallási okokból nem eszik, sőt lehet is venni sertéshúst, csak utána kell járni. Egyszerűen nem tartanak disznót. Vagy nem ismerik a tartásukat vagy komplikáltnak találják. Helyette viszont kecskehúst esznek sokat, meg marhát, csirkét,bárányt,de lehet krokodilt is enni, meg struccot is. A coastal area, azaz az óceánparti vidéken bejönnek a különböző friss halak, polip,rákok,meg a tengeri herkenytűk is.
Kacsát-libát kevés helyen láttam, szerintem csak nem ismerik őket.
Én nem hogy nem halok éhen, hanem szerintem szedtem is fel pár kilót, mert k*va jókat lehet enni.

Ital: a kenyai sörök finomak. Mindenhol van, de szeszt csak italboltban/étteremben/bárban/hotelben lehet venni, a sarki közértben nem,benzinkúton sem. Én itt szerettem meg a Gin-t, Gilbey's Dry Gin+Krest Bitter Lemon a 40 fokban, és már vigyorogsz is. De van whisky is, nem is drága, van minden, főleg az európai tulajdonű kocsmákban. A kenyaiak szeretnek inni, de rendesen.Vittem is pálinkát, be is b*tak rendesen tőle, mert azt hitték hogy víz, de még a német sógoromnak is erős volt. Hát igen, mi magyarok nem szar jégeren növünk fel.
Ja, vittem túró rudit és meglepődtem, hogy túlélte a 8000 kilométeres utat és vittem hírét a Pöttyösnek, Kenyába (majd írok nekik, hogy jöhet a rabatt) Ízlett mindenkinek.
Mint ahogyan füstölt kolbit és házi magyar fűszerpaprikát is vittem és főztem nekik paprikás krumplit, mind a tíz ujjukat megnyalták.
Legközelebb sütök lángost is, meg viszek bográcsot, bár nem tudom, hogy megy át majd a reptéren, ahol szarrá ellenőriztek most is.<#vigyor>
Huhh mennyit írtam megint, folyt köv.


Viszont a játékról kérdezném, hogy is tudok építés módban állomás modult forgatni/törölni, stb?Mert nem találom a billentyűzet kiosztáson.
Ja igen, és Xenon I-nek van valami egyszerű legyőzési módja? Mert a Ribörszben asszem 30-at is foglaltam, itt nem tudom, hogy lehet-e foglalni vagy hogy lehet kinyírni őket?
Utoljára szerkesztette: kisiku, 2022.11.06. 10:26:10
RJoco
#6232
Azért töltsétek kellemesen az időt és jó szórakozást a játékhoz!

Az osztrákok tényleg bunkók. Van pár élményem, gyakran jöttem rajta keresztül. Meg egy ottani magyartól vettem egy lézervágót. Ő mesélte, hogy míg nem vett a faluban házat, addig nem voltak vele igazán barátságosak. Azóta mindenki megismeri, köszön, stb.
A németeknél elég sok terület van. A bajorok elég barátságosak, udvariasak, mosolygósak. Kirándulóhelyeken sétálva mindig megy a köszönés. Mindegy, hogy milyen közösség és milyen nyelven beszélnek egymással. De itt sem mindegy, hogy nagyváros vagy kisebb, esetleg falvak.
Magyarországra nem szeretek járni, mindenki zord, lefele kanyarodik a száj. Még a boltokban az eladóknál is. A bajoroknál ilyet nem nagyon látok.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6231
Jah, nagyon durva ez a gyárépítős. Nincs meg két hete és majd 60 óra benne van. Azért ez mostanában elég nagy szám.

Jó, hogy téged a "motor" szó aggaszt. Persze nem lenne jó, ha ugyanezzel a motorral adnának ki egy új játékot, de eleve nem valószínű, hogy új játék jön.
Úgyhogy engem inkább ez aggaszt: "több tucat hibajavítással".
Vajon mit csesznek el már megint?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6230
Köszönöm István, jól esik.Természetesen meg fogok még osztani dolgokat, mert sok érdekesség van ott.
Igen, vannak dolgok, amik ott sokkal egyszerűbbek és mégis működnek. A feleségem szereti a magyarokat, de nem tetszik neki, hogy az emberek nem olyan közvetlenek, mint otthon. Mondom ez azért van, mert városban élünk. Itt az emberek amúgy is másmilyenek. Nehéz úgy kapcsolatokat kialakítani, mint pl egy faluban. Meg más az emberek természete is, itt idő kell, amíg megnyílnak valakinek. Otthon persze hogy más. De az életek is egyszerűbbek.
De ha a nejem kiutazik a szomszédos Ausztriába vagy elmegyünk Németországba, akkor látja csak igazán, hogy mi magyarok, még náluk is barátságosabbak és közvetlenebbek vagyunk.
Volt kint többször már Ausztriában is és azt mondja, olyanok hidegek ott az emberek, hogy hozzá sem szólnak,de ahogy átér a magyar határon, már kérdezik a vonaton, hogy honnan jött, mit csinál,stb és kedvesen mosolyognak rá...
#6229
Ennek biztos van aki örül:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Az X4-hez még legalább 1 masszív frissítés van tervben, több tucat hibajavítással. A fejlesztők már korábban kijelentették, hogy ez a frissítés jelentős időt vesz igénybe. Tekintettel az idő hosszára, és arra, hogy nem adhatnak ki egyszerűen egy ideiglenes javítást, szinte biztos, hogy nem csak hibajavításokat fog tartalmazni. Azzal együtt, hogy egyesek arról számoltak be, hogy az Egosoft újabb támogatást kapott a német kormánytól egy új termék elkészítésére, nagy az esélye annak, hogy egy újabb DLC, vagy legalábbis egy olyan játék készül, amely ugyanazt a motort használja.

A fórumokat böngészve és az összes morzsát elolvasva saját találgatásokba bocsátkozhattok.

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)

Az eredeti itt olvasható. Imperial Good Moderátortól.

A támogatás itt is szóba került. Így ezt megerősítettnek vehetjük. Ami engem aggaszt, az a két szó: "egy újabb DLC, vagy legalábbis egy olyan játék készül, amely UGYANAZT a MOTORT használja."
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.11.05. 19:15:48
#6228
Jó szórakozást!
Picit irigyellek is, hogy mennyi kaland vár rád a játékban a civil életed meg egyenesen lenyűgöz. Ha számításba veszem, hogy te sem vagy már gyerek, akkor mindenképp említésre méltó, hogy így nekimentél a világnak. Húsz évvel ezelőtt sem biztos, hogy megtettem volna mindezt.

Amit Kenyáról írtál az lelkesítő és szomorú is. Sajnos a mindennek van árnyoldala, amit nehéz beemelni a mi eltunyult világunkba. Szeretem az egyszerűséget. Ha annak lehet nevezni azt, ami ott van. Ha nem függnének más világoktól maga lehetne a paradicsom.

Ha van még amit megosztanál velünk, nehogy beléd szoruljon.
Nálam semmi komoly nincs porondon. Jocót rámelegítettem a Satisfactory-ra (Most is azt nyűvi!) <#wink>
Többiekről nem tudok semmit.
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.11.05. 19:06:58