Dark Souls III
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
De még így is nagyon jó játék az is.
Egyébként szerintem kicsit szigorúak vagyunk a DaS 2-vel. Nem volt az rossz, egyáltalán nem, sőt, annak az évnek az egyik legjobbja. Ugyanakkor valóban nem éri utol az elődöt, semmilyen téren. Épp ezen gondolkoztam a napokban. Ott volt minden, a csapat, a licensz, a világ, a játékmechanika, és valahogy mégsem ér fel az első részhez, vagy akár ehhez az újhoz.
Nem tudod megmagyarázni igazából, de ez van.
Olyan ez, mint a különbség egy tisztességes menzai rakott krumpli, és az anyukád "NA EZ AZ!" rakott krumplija között 😊
A recept ugyanaz, a hozzávalók ugyanazok, de az előbbi mégsen az igazi 😄
"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"
Abszoút szándékosak a visszaköszönő részek.
Én arra lennék kíváncsi, hogy a DaS 2 hol jelenik meg benne, mert túl sok utalást nem láttam rá eddig.
Utoljára szerkesztette: Voltan, 2016.04.21. 11:44:18
"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
[merlinw.org]
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Egy másik hostot pedig elkísértem a másik mocsárba, az már durvábbnak tűnik. Eloltottunk egy tüzet, de már nem volt estusom és megmérgeződtem.
A saját játékomban elmentem a katedrális felé, nagyon durva, hogy magasabb helyekről belátni az eddigi egész pályát. 😊 Még az óriás is lövöldöz, plusz itt találtam meg az eddigi legjobb shortcutot is. Eljutottam a templomban lévő óriásig, innen folytatom.
Plusz észrevettem, hogy varázskönyveket lehet adni Irinának a Shrine-ban. Adtam neki olyat, amiben miracle-k vannak, annak örült, viszont a dark magic-es kötetnek nem, mondta is, hogy fél felolvasni. Szóval inkább azt nem erőltetem, bár idővel szeretném összeszedni az összes varázslatot.
64 óra játék időm van összesen a steam szerint.
10/10
Pyromancy lassan indul be, de a játék közepe felé már eszméletlenül jó.
lirikTENK |XMG Neo 17 (M21), RTX 3080(16GB), i7-11800H, 64GB ram
Pl onnan nem messze ott lesz ...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Kicsit alálőtték ezt a dark souls társasjáték kickstartert, 1 napja megy és már a 32. contentet unlockolták hozzá... 😄
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
asszem ez a boss pont az én stílusomnak való 😄
The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873
Parasite Eve 2, best game EVER!
The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ne hagyjatok ki ha eleg erosek vagytok hozza.
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
A pályák kialakitása és összetettsége végre megint élvezhetö lett és nem olyan semmilyenek mint a második részben voltak.
A boss harcokra sincs panaszom volt egy-két nagyon jól sikerült boss, pl a dancer marha jó és látványos lett, szvsz.
In my restless dreams, I see that town... Silent Hill.
Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**
Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – > ¯\_(ツ)_/¯
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Erről a fehér cuccról van szó a tűzoszlop és a fehéres színű várkapu között. Arra gondoltam, hogy egy cuccos van elrejtve a fa tetjére.
Átviszgáltam ott mindent, de arra jutottam, hogy nagyjából olyan a szög fentről, hogy ez csak egy csel, valójában ezen a helyen megcsillanó napot látjuk fentről...
Azért egy negyed órát eltöltöttem itt kutakodással...
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Shep, 2016.04.20. 12:44:32
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Online game stream csatorna: http://hu.twitch.tv/lazahun X360 Live GamerTag: LazaHunter; PC BF3: LazaHunter; Diablo 3: LazaHunter#2295; Steam: **Laza**
Utoljára szerkesztette: Myselor, 2016.04.20. 12:20:27
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Shep, 2016.04.20. 12:06:31