Egy multiverzum részei vagyunk

Ha valamilyen közegbe kerül a fény szóródik benne. Valójában míg elér az egyik atomtól a másikig ugyanúgy fénysebességgel megy, viszont míg átér az anyagon, az több idõ lesz mint amikor nem anyagon halad keresztül, de tudtommal ezt nem lehet ilyen egyszerû módon leírni. Hátha jön valaki aki képben van ezzel és kifejti. Mindenesetre a fény nem gyorsul vissza és nem lassul le a szó klasszikus értelmében. A másik kérdésre pedig: az univerzum egésze fényes, nem csak a csillagok. Csak épp olyan tartományban, ahol nem látjuk. A háttérsugázás ez.

Ha már a fotonnál tartunk:
Ha egy foton a számára optimális közegben max sebességgel haladva egy más közegbe lép, s ott lelassul, mi magyarázza azt, hogy onnan kilépve eredeti közegébe újra visszagyorsul saját terjedési sebességére? Honnan szerzett többletenergiát?
Ha a fény fotonok által tejed, nyalábként, s nem gömbhullámként, mivel oldható fel a rejtély, hogy láthatjuk a millió fényévre lévõ csillagok mindegyikét? Az onnan fotonok (fénysugarak, mint a gyermekrajzokon a napsugarak) akár el is kerülhetnék a Földet, s így a távoli csillagok láthatatlanok maradnának számunkra. Mi magyarázza továbbá, hogy az univerzum egy része nem "nap"fényes, mások pedig "árnyékosak", ha a fény folyamatosan, a kialakulást követõen jelen van világunkban, s azt el nem hagyhatja? Vannak "fénnyelõk"?

A fénysebesség elnevezés az csak egy történelmi véletlen. Ez van a köztudatban. Valójában határsebességnek kellene hívni amely értéke c. A fény terjedhet ennél lassabban is. Gyorsabban semmi. Nyugalmi tömeggel nem rendelkezõ részecske sebessége vákumban a c. Mit ad isten, a foton pont ilyen. 😊

Ha az univerzumunk kialakulásánál valóban õsrobbanást feltételezünk, akkor az egy gömbhullámként terjedõ tágulást feltételez a nulla dimenzió nulla idõpillanatától kezdõdõen. Akkor még nem létezett anyag, sem fény, sem semmi, tehát tágulhatott a fénysebesség többszörösével az a "valami". Mi robbant hát szét akkor, s az anyag, mi magunk csak melléktermékei lennénk e kataklizmának?
Külsõ szemlélõ mit láthatna a mi térgömbünkbõl, melynek határát, gömbhéját semmi, a fény sem lépheti át? Talán egy gravitációs mezõ nélküli fekete lyukat? E számunkra táguló gömbhéj az idõ és a tér nulla pillanatát viszi gyorsuló ütemben a külsõ felületén, mint egy felfúvódó, szín és fény nélküli szappanbuborék, melynek belseje a számunkra ismert világ minden összetevõjét tartalmazza.

Az univerzumon kívül talán fel sem tûnik, hogy itt valami történt...

A végtelent felfoghatjuk egy körnek, melyen bármely pontjából elindulva elõbb-utóbb ugyanoda térhetünk vissza?
Ha e körnek több kiterjedése van, akkor ez a kör már lehet möbius-szalag, vagy akár egy tórusz, melyek láncszerûen egymásba kapcsolódhatnak,egyik független a másiktól, vagy egybeolvadók, lehetnek eltérõk méretben, korban, anyagban, lehet kezdõ pillanatuk, s elenyészhetnek egykoron. De hatással vannak egymásra, vagyis fejlõdhetnek, visszafejlõdhetnek. A végtelen jelentése éppen abban áll, hogy nem érheti el még egyszer a kezdõ állapotot, még akkor sem, ha önmagába visszatér. Csak egy hasonlat: A nulla és a végtelen között éppen annyi egység található, mint nulla és egy között. S negatív irányban éppen így. Mégsem neveznénk fraktálnak.

Ha végtelenszer ismétlõdik, akkor szerintem nem ismétlõdhet változásokkal, tehát tudjuk, hogy mi ismétlõdik. Az önhasonló részt annak tekintjük, mikor már minden lehetséges változás bekövetkezett az ismétlõdésen, elfogy a lehetséges struktúrák száma, és ismét az ismétlõdik, ahonnan indultunk.
Vagy még azt tudom elképzelni, hogy minél gyorsabban nagyítunk a részletekbe, annál kisebb a változás, de ez távolodáskor is igaz kell, hogy legyen, tehát ez nem fraktál, hanem valami elég érdekes szimmetrikus alakzat. Ha mi vagyunk a szimmetria pontban, akkor nem ismétlõdünk meg más méretben, ha kicsit távolabb vagyunk attól, akkor szinte majdnem pontosan, számunkra észrevétlen módon megismétlõdünk.
Ez a gondolatmenet az idõre is igaz szerintem.
Tehát én úgy gondolom, sem térben, sem idõben nem tudunk változásokkal ismétlõdni. Vagy van egy abszolút határ, vagy mi vagyunk mindenhol.

Amit nem tudhatunk, az hogy a fraktál milyen méretbeli tartományában élünk. Ezért lehet, hogy "valami fraktál" de nem tudjuk hogy milyen.

Ha valami végtelenszer ismétlõdik, az nem jelenti azt, hogy ugyanúgy ismétlõdik, eltérések nélkül. Ebben különbözik a matematikai fraktáloktól, ugyanakkor ebben hasonlít az önhasonló rendszerekhez.
Nem tudhatjuk, e rendszer mely mérettartományában élünk, s így elképzelhetõ, hogy univerzumunk egy élõ, nemrég keletkezett sejt, melynek sejtburkán nem látunk keresztül.

Számtalan bizonyíték van rá, de az ember mindig más választ keres, mint amit talál. Ha valóban fraktális, akkor az csak fraktális lehet, nem pedig olyan, amit nem tudunk biztosan, HA FRAKTÁLIS. Nemde? Olyan nincs, hogy valami gömb, de nem biztos, hogy az gömb...

resystance, tudjuk már? Ha valóban fraktális, akkor sem tudhatjuk biztosan. Egy méreten felül nyilván mi magunk ismétlõdünk, de honnan is tudnánk hogy így van?

Tudjuk már, mi van az univerzum falán túl, de azt az sg-n soha nem fogják leírni. Aki érti, mit beszél, amikor azt mondja, hogy fraktális univerzum, akkor rögtön tudnia kell, mi van a falon túl. Ha nem tudja, akkor nem tudja azt se, mit jelent a fraktális.

Hihy, miért is ne lenne tudományos kérdés. Elvégre a fizikusokat is az mozgatja, mint a vallások megteremtõit. Kíváncsiak, hogy mi ez az egész itt körülöttünk.

Az olyan kellemes gondolat, hogy majd a mennyekben kapálgatjuk a kertecskénket a saját testünkhöz hasonló valamiben, és körülvesznek minket a szeretteink. Az már nyugtalanítóbb, hogy megszûnik a tudatunk, de ez még felfogható. De mi van, ha valami meredekebb dolog a valóság? Ha van a testünkön túlmutató részünk, akkor az az univerzum teljes élettartamán képviselteti magát ebben a világban? Vagy milliárd évekig nem, 60 évig igen, aztán soha többé, nem hinném. Ha valami céllal létezik ez a világ, akkor ugyan olyan fontos eleme egy bolygó az ûrben, mint mi emberek. Tehát ha a tudatunk, lelkünk, valamink túl mutat rajtunk, az valami kibaszott félelmetes dologhoz vezet. Mi ez ha nem tudományos kérdés. Az Isten mint fogalom léte ugyan ahhoz a kérdéskörhöz tartozik, mint az õsrobbanás. Arra vagyunk kíváncsiak, mi ez itt körülöttünk. Ahogy én látom, a tudomány nem cáfolta meg Isten létét, csak a keresztény értelmezést veti el. Arra sincs bizonyíték, hogy létezik több univerzum, akkor honnan tudjuk, hogy nincs egy felsõbbrendû erõ, ami mozgatja ezeket az univerzumokat.
Egy korszerû, nem világuralmi és pénzügyi célokkal megalakult hitnek követni kéne a tudományt, és az alapján keresni a válaszokat.

Én a fraktális univerzumra szavaznék, így megoldódna a kérdés, hogy mi van az univerzumon kívül, de nem vitatkozom a matematikusokkal és fizikusokkal, ha aszongyák hogy nem. Én csak eccccerû paraszti ésszel próbálom elképzelni...

culas25hc

Nagyszerû, hogy az Isten is lehet tudományos kérdés.
Az is lehet, hogy már Õ is belegolyózott.😊)

Yagami

Neki ne is, de légyszi nekem igen.
Köszi szépen.

culas25hc:
A sok kérdésed között ott is volt a válasz, persze még véletlenül sem árulom el melyik volt az. És nem kell megõrülni, felfogni úgyis csak késõbb fogjuk 😉

Az a baj, hogy akárhányszor felröppen egy ilyen hír, nekem mindig az jut eszembe, hogy akkor mi van a mi univerzum buborékunkon kívül? Kvázi végtelen másik univerzum, amik szintén alkotnak egy buborékot, amibõl szintén rengeteg van, stb..stb.. Ez meg már a fraktálszerû univerzum elmélete lenne. De ha nem így van, akkor van egy abszolút méretbeli határ, amin felül nincs szervezõdés, illetve van -e távolság beli határ, amin kívül tényleg nincs semmi?
Ugyan így vagyok az idõvel is, az izgat igazán, hogy mi lehetett az õsrobbanás elõtt? Ha egy másik világ, akkor vajon végtelen világ volt elõttünk, van -e egy abszolút 0 idõpont? A jelenlegi elég gyenge matematikai tudásom azt mondja, hogy nem, mert akkor a rendszer kezdeti és peremfeltételei végtelen ideig álltak volna fenn a 0 elõtt, de akkor mégis mi indította el az egészet?
Ha nincs 0 idõpont, akkor vagy egy pulzáló rendszerben élünk, ami biztató, mert akkor egy idõ után a jelenlegi világunk is megismétlõdik, velünk együtt, végtelenszer... Vagy olyan a világunk, mint az arc tg függvény, ami kicsit ijesztõbb számomra. Vagy a faszom tudja...

Egyszerûbb dolog lenne templomba járni. Bár akkor az izgatna, hogy ha Isten végtelen éve létezik, akkor miért pont most teremtett meg minket, vagy talán már végtelenszer megtette.. Illetve egy végtelen idõben létezõ Isten rendelkezik -e önálló akarattal, hiszen minden gondolata és tette már végtelenszer megtörtént.

Komolyan megõrülök, ha ilyeneken kezdek el gondolkozni.

Hogy mi van ott, azt valszeg sosem fogjuk tudni meghatározni, mert egy ilyen tér-idõ buborék (vagy micsoda) részei vagyunk. Számunkra a "nincs tér-idõ" egyenlõ a semmivel.

De az már haladás, ha egy "2D-s" rajzfilmfigura tudja magáról, hogy csak egy 2D-s rajzfilmfigura a 3 térbeli és 1 idõbeli dimenziós TV képernyõjén, és az azon kívüli létezésérõl nincs értelme beszélnie... 😄

De akkor mi van az univerzum buborék falán túl? Nekem speciel a fraktál univerzum elmélete tûnik a legelegánsabbnak, még ha állítólag nem is igaz. De akkor is belegondolni, hogy az univerzumban végtelenségig lehet(ne) "fel és le" menni, és a mi univerzumunk csak a "fölöttünk" lévõ univerzum egyik atomja, eléggé elképesztõ...

Elvileg, minden döntéseddel átkerülsz egy alternativ univerzumba. Szal a kérdés nem az, hanem, hogy hogyan találj vissza!
XD

A multiverzum inkább nem valami olyasmit jelent, ami pl. a Stargate-ben is volt? Quantum mirror (dimenziók közti átjáró), végtelen számú párhuzamos valóság (parallel univerzum) stb.?

Amúgy érdekes elképzelés. Már csak valami technológia kellene, amivel át tudunk menni egyikbõl a másikba. <#hehe>

Cak nehogy...!
XD

I've lost my marbles :-(