Biztonságpolitika

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#5712
hanem az egész daganatot el kell távolítani.

Ja, es azt hogyan kell szerinte? Meg szerencse, hogy a koalicios - es nem az orosz - legicsapasok miatt jelentosen gyengultek az ISIS lehetosegei.

De a térségből, Aszad és Szaddam típusú vezetők alatt nem sok babér termett nekik

Mindenketten terrorista szervezeteket tamogato vezetok voltak. Sok ver szarad a lelkukon. Burjanzott ott a terrorizmus mindenfele nyugati beavatkozas elott is, csak akkor ok vedelmeztek es penzeltek oket.

#5711
Irán és Libanon politikai és síita vallási vezetői is elítélték szombaton Nimr al-Nimr szaúdi síita ajatolláh kivégzését.

A kivégzésről szóló rijádi bejelentés után szinte azonnal megszólalt Ahmad Hatami ultrakonzervatív iráni ajatolláh, aki szerint Nimr "ártatlan vére foltot ejtett a szaúdi királyi udvar becsületén", és halála el fogja tüntetni az uralkodó családot a történelem süllyesztőjében.

Elítélte Nimr kivégzését az iráni külügyminisztérium, illetve "súlyos hibának" nevezte a libanoni síita legfelsőbb vallási tanács is.

A jemeni síita húszi mozgalom "szent harcosnak" nevezte a szaúdi ajatolláhot, és látszatpernek minősítette az ellene lefolytatott bírósági eljárást.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5710
Mindenesetre a sorozatos merenyletek miatt felhaborodott orszagokkal szemben gyakorlatilag megvedeni az ISIS-t, eleg rossz diplomaciai es moralis hozzaallasnak tunik.

Ez nekem meg egy rosszindulatú félreértelmezésnek tűnik. Azt mondja, hogy egy ad-hoc, senkivel nem egyeztetett bombázás nem oldja meg a problémát. A terrorizmus olyan mint egy rákos daganat, nem elég egy darabot kiszakítani belőle, mert akkor tovább burjánzik, hanem az egész daganatot el kell távolítani.

Véleményem szerint ez is teljes mértékig igaz, azzal a különbséggel, hogy elpusztítani nem tudják, mert ha onnan kiűzik őket, akkor jönnek Európába. De a térségből, Aszad és Szaddam típusú vezetők alatt nem sok babér termett nekik, míg a nyugat meg nem teremtette a lehetőséget.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5709
Megertem, hogy nem szeretne egy atjarohazat csinalni az orszag legterebol es azt is, hogy nem bizik a nyugatban, elvegre de facto kijelentettek, hogy a tavozasat akarjak. Ez egy bukott diktatornal amugy maximalisan elvarhato. Mindenesetre a sorozatos merenyletek miatt felhaborodott orszagokkal szemben gyakorlatilag megvedeni az ISIS-t, eleg rossz diplomaciai es moralis hozzaallasnak tunik. Ezzel semmilyen szinten nem vasarol szimpatiat az ugyenek, inkabb csak meg jobban maga ellen forditja a nemzetkozi kozvelemenyt.

#5708
1. Peldaul kurdok
2. Te kizarolag a zsidokon porogsz es a gonosz USA/EU orszagokon. Te nem vitatkozni jossz ide, hanem zsidozni es szemelyeskedni. Ha vitatkozni akarnal, akkor legalabb lenne minimalis forraskritikad es olyanokat prezentalnal, amit egy ellenpontot kepviselo ember legalabb el tud fogadni. Ezzel szemben te leginkabb olyan forrasokkal dolgozol, amit csak egy olyan ember tud elfogadni, aki alapbol vevo a te szelsoseges hozzaallasodra. Ezert vita sem fog kialakulni, mivel aki esetleg kaphato is lenne ra, az kirohog emiatt... masok meg akar azt is elhinnek a kuruc.info-nak, hogy a zsidok a Siriuson kiirtotta az arja unicornisokat, hogy a verukben furdethessek a csecsemoiket.

#5707
Ez egy diplomáciai fogás, amíg ő tekinti magát legitim kormányfőnek, addig - legalábbis nyilatkozat szintjén - nem engedheti meg, hogy bárki, akinek kedve szottyan, menjen bombázni az országába.

Teljesen érthető, hogy nem bízik a nyugatban, de ez itt véleményem szerint is egy olyan lélektani pillanat volt, amikor profitálhatott volna egy szélesebb körű összefogásból. De amíg ragaszkodnak ahhoz hogy távozzon, addig nincs miről beszélni.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5706
Az oroszok azzal a felkialtassal mentek oda bombazni, hogy az ISIS-t tamadjak, bar vegulis nem azt tettek, szokasokhuz hiven ebben is hazudtak. Akkor azt sem akarta Assad? Vagy az oroszoknak szabad? Esetleg ok mashogy bombaznak - a civil aldozatok joval magasabb szamatol eltekintve? Mi baja lehet abbol a diktatornak ha barki, barmilyen fegyveres csoportot bombaz, ami nem a regi kormanyhadsereg maradeka?

#5705
Itt van az interjú, itt egyértelmű, hogy nem az ISIS-ről beszél, hanem az ISIS-ről ÉS az al Nuszráról és ezek társairól.



Egyébként meg az ö szemszögéből nézve, az hogy úgy mennek a britek bombázni Szíriába, hogy nem hívta őket, ez elfogadhatatlan, ebben nem látok kivetnivalót. Az egyértelmű, hogy Nyugat-Európa exportálja Szíriába a terroristákat. Lehet hogy Londont kellene először lebombázni?

"Britain may one day call upon the military support of some 70,000 moderate rebels"

Tehát?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#5704
1. Mérsékelt lázadó Szíriában nincsen. Mérsékelt lázadók voltak néhány évvel ezelőtt, belőlük verbuválódott az ISIS (IS, ISIL, Daesh etc.) ámerikai és izraeli ráhatással, folyamatos szupporttal. (Linkeltem vagy száz oldalt ezzel kapcsolatban, természetesen akkor kussoltál ezügyben.)

2. Azért jön a biztonságpolitikához a cionista álláspont, mert az a legerősebb érdek jelenleg a Föld politikájában és mindent befolyásol, főként azokat az eseményeket, amikre itt az emberek hivatkoznak.
ha nem vesszük figyelembe az említett szemléletet, akkor be is zárhatjuk a topikot, mert anélkül értelmetlen politikáról, világgazdaságról, modern háborúkról, globális (fogyasztói) társadalomról, tömegmédiáról vagy éppen biztonságról beszélni.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5703
Aszad itt nem az ISIS-ről beszél.

"The UK's bombing campaign against Isil fighters in Syria"

Isil = ISIS

Egyébként itt a britek 70.000 "mérsékeltről is beszéltek, akiket támogatni kell Aszad ellen.

"Britain may one day call upon the military support of some 70,000 moderate rebels"

"Kontextusból kiragadni Szandekosan felreforditani, majd így a mondanivalót meghamisítani nem érdemes."

#5702
Aszad itt nem az ISIS-ről beszél. Neki az al Nuszra ugyanúgy terrorista szervezet, ahogy az ISIS is, nem tesz különbséget. Nagyon helyesen. Itt arról is beszél, hogy Nyugat-Európa exportálja Szíriába a szélsőséges terroristákat, ami kétségtelenül igaz!

Egyébként itt a britek 70.000 "mérsékeltről is beszéltek, akiket támogatni kell Aszad ellen. Mérsékelten szélsőséges?

Kontextusból kiragadni, majd így a mondanivalót meghamisítani nem érdemes.
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2016.01.02. 15:51:45

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5701
"The UK's bombing campaign against Isil fighters in Syria is "illegal" and will only cause the “cancer” of terrorism" to spread, Bashar al-Assad has said in an interview published on Sunday.
<...>
Speaking from the tranquil surroundings of his Damascene palace, shielded from the distant thuds of war in the suburbs, Assad said the UK's actions would "support terrorism"." (forras)

#5700
Dehat Assad szerint aki az ISIS ellen harcol, az Syria biztonsagat veszelyezteti...

Ilyet mondott?

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5699
Nem sikerult elolvasni amit irtam, de sebaj... Viszont akkor miert te beszelsz rosszindulatrol?

Amugy meg miert megint a zsidozasod vezeti a "topik temavonalat"? Miert nem akarsz nyitni magadnak egy "zsidozo" topikot? Merthogy te vedelempolitikarol vajmi keveset szoktal beszelni, a biztonsagpolitikaval kapcsolatban is csak - mily meglepo - "zsidozol" es "cionistazol"... Ja, meg neha valami agyament konteot bebofogsz.

Tetsuo
#5698
A rosszindulatod szánalmas. Nem a kuruc.info miatt igaz a hír, megjelent több külföldi, izraeli oldalon is, de magyarul csak itt írnak róla, a nagyobb lapok közül. Hering József a kuruc egyik publicistája pedig nem szokott aljas libsi módra mellébeszélni és általában utánajár annak, amit leír.
De miért is a te "félreértelmezéseid" vezetik a topik témavonalát? (Mindenki válaszolja meg magának ezt a kérdést.)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5697
Tehát a lényegre nem akarsz rátérni, mert az zsidózás, de a mellé duma, a maszatolás, a kiforgatás, a félre magyarázás az menjen, mert az a hazai pálya igaz? Átlátszó már nagyon amit csinálsz, bohócnak meg öreg vagyok már... 😊

Arra jók ezek a párbeszédek, hogy másoknak is minél tisztább legyen a kép arról, hogy mit képviselsz.

www.smart-bus.hu

#5696
Nem tudom amúgy, hogy mitől elfogadhatóbb bárki számára az al Nuszra, mint az ISIS?

Nem elfogadhatobb, hanem peldaul az Al Nusra egyelore meg nem hajtott vegre merenyleteket a vilag szamos pontjan es nincsenek "vilaguralmi" terveik, ezert most a Daesh a "clear and present danger". Dehat Assad szerint aki az ISIS ellen harcol, az Syria biztonsagat veszelyezteti...

#5695
Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy "rendszeresen"

Ezek szerint az volt ervelesed esszenciaja, hogy azert nincs bajod az oroszokkal, mert ok - erzesed szerint - kevesebbszer "illetik alaptalan vadakkal" MO-ot? Tehat szamodra mar az jo ha valaki kisebbet rug beled? Acelos es hazafias erveles...

Akkor beszéljünk majd róluk, amikor a hozzájuk köthető média túlsúlyban lesz nálunk

Egy olyan orszag kepessegeihez kepest, akinek a gazdasaga az olasz alatt van, igenis felulreprezentalt. Raadasul nagyon agressziven probaljak befolyasolni a magyar es ugy en bloc az europai kozvelemenyt, felforgato szandekkal. Dehat ez gondolom neked semmi gond, mivel legalabb ok is durvan rasszista, antiszemitak, ezert az "ellensegem ellensege a baratom" alapon kozosen lehet kopkodni a zsidokra. Meg ha el is fogadom, hogy szerinted a gonosz USA/EU artani akar MO-nak, akkor sem tudom felfogni, hogy egy hasonlo celokkal rendelkezo orszag hogyan tud szalonkepesebb lenni szamodra.

A linkelt hirre meg nem akarok visszaterni, mivel a kuruc.infos zsidozast azt meghagyom a forum zsebnacijainak 😉

PSG 1
#5694
<#eljen>

\"one shot one kill..\"

#5693
Nem akarlak megbántani, de nagyon izzadságszagú amit csinálsz. Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy "rendszeresen". Ez egy lényegi része a mondatnak, mégis kihagyod belőle amikor idézel, és máris megint az oroszoknál tartunk. Akkor beszéljünk majd róluk, amikor a hozzájuk köthető média túlsúlyban lesz nálunk, illetve amikor a hozzájuk köthető szervezetek, pártok az ország lejáratásán, feljelentésén dolgoznak a nap 24 órájában csak azért, mert a pillanatnyi érdekeik úgy kívánják. Amint ez megtörténik, ígérem én leszek az első aki negatív kritikával, illeti őket ezért.

Térjünk vissza a linkelt hírre. Képzeld el, hogy milyen cirkusz lenne nálunk abból, ha betiltanának egy könyvet, ami a magyar - cigány, vagy éppen a magyar - zsidó szerelemről szólna. Mi lennénk a világ legnagyobb rasszistái, fajgyűlölői, született bűnösei egytől egyig, mert ugye ilyen esetben nem arról lenne szó, hogy a magyar állam, hanem a bűnös magyar nép.

És a lényeg, hogy ezt a cirkuszt pont azok csinálnák, akiknek a valódi hazájában ezek bevett gyakorlatok, de ennél sokkal cifrábbakat is megengednek maguknak, aminek a töredékéért nálunk virtuális keresztre feszítés jár.


Utoljára szerkesztette: Solt, 2016.01.02. 12:25:53

www.smart-bus.hu

#5692
Aszadnak arra kell összpontosítania, aki az általa felügyelt területek szomszédságában van, ez pedig az al Nuszra és az FSA. Ha az ISIS lenne az, akkor nyilván elsősorban azokat aprítaná. Ami késik nem múlik, de egyelőre annak is örülnie kell, hogy sikerült - orosz segítséggel - megfordítania a háború menetét. Nem tudom amúgy, hogy mitől elfogadhatóbb bárki számára az al Nuszra, mint az ISIS?

Egyébként az ISIS elleni titkosszolgálati együttműködésre a nyugatnak nem elsősorban a közel-keleti övezetben van szüksége, hanem az onnan Nyugat-Európába beszivárgók ellen.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5691
hiszen hajlamosak együttműködni a szíriai titkosszolgálattal az Iszlám Állam (IS) elleni harcban. Ilyen együttműködés eddig elképzelhetetlennek látszott.

Mar csak ezert is:

"Assad does not see ISIS as his primary problem, the businessman says. “The regime fears the Free Syrian Army and the Nusra Front, not ISIS. They state their goal is to remove the President. But ISIS doesn’t say that. They have never directly threatened Damascus.” As the businessman notes, the strikes on ISIS targets are minimal. “If the regime were serious about getting rid of ISIS, they would have bombed Raqqa by now. Instead they bomb other cities, where the FSA is strong.” (Why Bashar Assad Won’t Fight ISIS)

#5690
Az egy jó kifogás, hogy téged nem érdekel a kuruc.info

Az oldal szelsoseges, a forrasai megbizhatatlanok es nyiltan hazudnak.

más magyar oldalon meg nem hozzák le a hírt

Melybol te - feltetelezem - azt a kovetkeztetest vonod le, hogy akkor biztos igaz, mivel mashol megprobaljak elhallgatni. Holott valoszinuleg csak akkora kamu vagy annyira bizonytalan (es most nem errol a konkret hirrol beszelek), hogy ertelmes medium nem foglalkozik vele.

#5689
Akkor tehát továbbra is felhatalmazás nélkül akarod megszabni, ki mit linkelhet vagy írhat? :-)

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#5688
Megint: Az egy jó kifogás, hogy téged nem érdekel a kuruc.info, más magyar oldalon meg nem hozzák le a hírt ugye, ergo az esemény meg sem történt - a te világnézeted szerint.
Mint írtam számtalanszor, a kuruc stílusa nekem sem tetszik és olvasnék mást, linkelnék efféléket az Origóról vagy a MAZSIHISZ oldaláról is akár, ha ők írnának róla; de pont az ő torzított valóságú, dezinformáló cikkeik miatt jött létre a kuruc.info.

És ez sajnos igaz, akárhogy is terelsz:
"Látható, hogy itt sem szólt semmit Izrael intézményes fajgyűlöletéről, amit a fősodratú sajtó úgy tálal, mint példás demokrácia. Ha ezt a tömegmédiát ezekután cionista jelzővel illetjük, ő az, aki elsőnek kikel magából."

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5687
Titkosszolgálatok háborúja Szíriában

A két héttel ezelőtt Szíriával kapcsolatban elfogadott ENSZ-határozat ugyan nem érinti Bassár el-Aszad elnök sorsát, mind több jel utal azonban arra, hogy a rendteremtés során nagyon nehéz lesz kihagyni a jelenlegi damaszkuszi kormányerőket. Az európai titkosszolgálatok esetében például jelentős stratégiaváltás történhet, hiszen hajlamosak együttműködni a szíriai titkosszolgálattal az Iszlám Állam (IS) elleni harcban. Ilyen együttműködés eddig elképzelhetetlennek látszott.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5686
akkor nem állok az utadba.

Megnyugtatlak, hogy pillanatnyilag nincsenek ilyen ambicioim... 😉

#5685
Papichulóról már írtam, mi mozgatja (és hogy kell fogadni)

Te vagy az aki az orosz modszerrel elve kizarolag csak vadaskodsz, de ala semmit sem tamasztasz. A legszanalmasabb az amikor ilyen modon szemelyeskedsz, mivel ezek ellen vedekezni nagyon nehez... nem mintha engem a legkisebb mertekeben is erdekelne, hogy te mit gondolsz rolam. Termeszetesen nekem is megvan a velemenyem rolad, de jelentos kulonbseg, hogy en a mondandodat probalom cafolni, nem pedig a szemelyedet tamadni, mivel ez a kulturalt vitamod. Sajnos erre itt sokan keptelenek...

Látható, hogy itt sem szólt semmit Izrael intézményes fajgyűlöletéről

Ab ovo nem olvasom el a kuruc.info forrasokat, mivel mint mar mondtam egy hazug es gusztustalan oldalnak tartom. A hazugsagot raadasul mar tenyszeruen bizonyitottam is. En sem jovok Fox News vagy John McCain anyagokkal. Persze mastol ilyen merteku forraskritikat en nem tudok elvarni.

Ezekutan meg a komolytalansag eldonteset rabizom az esetlegesen fuggetlen olvasokra...

#5684
nem illetnek minket alaptalan vádakkal

"Pénteken az orosz külügyminisztérium egy széles körben eddig ismeretlen, neonácikhoz köthető magyar nyelvű portálra, a Hídfő.net-re hivatkozva azzal vádolta meg Magyarországot, hogy az uniós fegyverexport szabályait megsértve, egy közvetítőn keresztül T-72-es tankokat szállít Ukrajnának. A Külügyminisztérium gyorsan közleményt adott ki, amelyben a "leghatározottabban cáfolta" azt, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába." (forras)

Az oroszok ossze-vissza hazudoznak es aktivan bomlasztjak az europai tarsadalmi rendet. Ha ez szamodra nem ok az aggodalomra, akkor nem ertem, hogy peldaul mi a gondod a USA-vel vagy Israellel. Meg a legdurvabb konteok szerint is ok is csak ezt csinaljak, annyi kulonbseggel, hogy az oroszok hasonlo tevekenysegere boven van bizonyitek is.

#5683
Gondolom te biztosan ram szavaznal

Nekem nincs szükségem különbejáratú cenzorra, úgyhogy én tartózkodnék, de ha a többiek ilyen mazochisták (amit kétlek), akkor nem állok az utadba.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5682
A török elnök szerint hatékony volt Hitler elnöki rendszere

Erdogan szeretné megváltoztatni az alkotmányt úgy, hogy az államfő legyen a végrehajtói hatalom feje, hasonlóan az amerikai, az orosz vagy a francia politikai rendszerhez.
Egy újságíró azt kérdezte tőle, amikor az elnök csütörtök este hazaérkezett szaúd-arábiai látogatásáról, hogy szerinte lehetséges-e a végrehajtói elnöki rendszer úgy, hogy közben fennmarad az állam központosított jellege. Erdogan azt válaszolta:
"Erre már voltak példák a világon. Láthatja, ha megnézi a hitleri Németországot. De voltak későbbi példák is több más országban"


...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#5681
Papichulóról már írtam, mi mozgatja (és hogy kell fogadni): #5564
Látható, hogy itt sem szólt semmit Izrael intézményes fajgyűlöletéről, amit a fősodratú sajtó úgy tálal, mint példás demokrácia. Ha ezt a tömegmédiát ezekután cionista jelzővel illetjük, ő az, aki elsőnek kikel magából.
Komolytalan az egész figura. :-)
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.01.01. 22:54:09

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5680
Az orosz kisebbség nem élvez média fölényt nálunk, és nem illetnek minket alaptalan vádakkal rendszeresen, valamint nem alkalmaznak kettős mércét velünk szemben. Tehát nekünk ilyen témákban semmi dolgunk az oroszokkal, ergo idekeverni őket maximum maszatolásnak, terelésnek jó.

www.smart-bus.hu

Tetsuo
#5679
Igen.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5678
a zsidók országában komoly fajgyűlölet van jelen állami, intézményi szinten is.

Az oroszok orszagaban szintugy. Arrol is irnak a kuruc.info-n? Arrol is linkeltel mar barmit? Azon is szoktal lamentalni? Gondoltam...

Tetsuo
#5677
Szerintem az is biztonságpolitikai kérdés, hogy a zsidók országában komoly fajgyűlölet van jelen állami, intézményi szinten is.
Csak egy példa a millió közül. (Gázát most nem is említve.)
Így bizonyos kockázatot jelent minden izraeli állampolgárságú, vagy az országhoz valahogy kötődő politikus, vállalati vezető, közszereplő stb. felelős személy. A cionizmus támogatása is magában hordoz egyfajta fajgyűlöletet, valójában az alapja is egy felsőbbrendűség, mint a náci Thule Társaságnak árja felfogása.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5676
Ennyi erővel feltehetnéd azt a kérdést is, hogy az atv/haaretz miért ad teret egy ilyen hírnek.

Vagy, hogy peldaul hogyan kerult az altalad linkelt cikkbe az izraeli titkosszolgalat, amikor ilyenrol sehol mashol meg csak szo sincs. Amugy ahogy olvasom az ember elegge el tud szallni. Tamogatja peldaul a hazassagi minimum korhatar teljes eltorleset es volt, hogy az osszes templom felperzseleset is jo otletnek tartotta...

Szavaztasd meg a topik népét hogy házigazda akarsz lenni

Gondolom te biztosan ram szavaznal 😊

PSG 1
#5675
BUEK minden kedves forumtarsnak!

\"one shot one kill..\"

#5674
Ennyi erővel feltehetnéd azt a kérdést is, hogy az atv/haaretz miért ad teret egy ilyen hírnek.

Kicsit sok itt már az önjelölt témafelelősből. Szavaztasd meg a topik népét hogy házigazda akarsz lenni, és akkor törölhted a nemtetsző tartalmakat.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#5673
Itt nem arról volt szó, hogy amit a főmufti mond, az biztos igaz, hanem hogy ilyet mond egy kiemelten prominens személy egy amerikabarát országban. Csak úgy érdekességképpen.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#5672
Oszinten! Minek linkelsz egy akkora baromsagot, amit meg te magad sem hiszel el? Ez tenyleg a vicc topicba valo hir lett volna. Es ezzel az a baj, hogy emiatt sokan masok is ugy erzik, hogy minden kontroll nelkul linkelhetik a szelsoseges konteokat/orosz hulyesegeket es az egesz "A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései" temakor egy NWO klonna valik.

#5671
A szaúdi vallási vezető véleménye előbb idevaló, mint a te állandó hisztériarohamaid. Azt hiszem ez nyilvánvaló.

A hírtopik mellett még bezártak vagy húszat mióta itt vagyok, mégsem vergődök miatta. Kell-e még részleteznem, vagy leszállsz a témáról?
Ha nem kötöttél volna belém, már rég elsüllyedt volna az a dolog.

Arra pedig megkérlek, hogy ha hozzám szólsz, akkor ne többesszámban tedd, mert ha írok valamit, az az én személyes véleményem, nem beszélem meg mással mit lehet és mit nem. Veled ellentétben pedig másnak sem tiltom meg, hogy kifejtse a véleményét, még akkor sem, ha nem tartozik szorosan a topik témájához.
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.12.31. 20:49:53

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5670
.. a bárban meg a frájerokat várják... ha nem megy a biznic, akkor inkább fáradj át egy másikba, de ha olyan rusnya lennél, hogy a férfiak már bottal sem piszkálnak meg, akkor se itt rontsd a levegőt.. <#idiota>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#5669
<#szomoru1> itt nem arról van szó hogy ki mit parancsolgat hanem arról hogy tartani kellene magatokat a topik témájához, tudod minden topiknak megvan a maga funkciója, haditechnika topikban fegyverekről beszélnek, az űrkutatás topikban pedig a legújabb felfedezésekről, és így tovább.... talán ha nem csesztétek volna szét a hír topikot akkor most nem tartanánk itt, de természetesen már ott se tudtatok a bőrötökbe férni(topikrongálás fogalma rémlik?) a modik meg rövidre zárták.

de ugye mióta a mod topik átalakult popcorn topiká már ezt se érdemes jelenteni mert az ember képébe röhögnek, így kénytelen a hétköznapi user a kezébe venni a dolgokat és rendreutasítani a többieket.

kell még ennél jobban is szájba rágni?
Utoljára szerkesztette: kissssss, 2015.12.31. 20:34:52

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#5668
Nézd, én egyszer sem parancsoltam rád, hogy mit írhatsz/linkelhetsz ide, te ellenben már többször is. Például az #5664 ben is elmondod, hogy a migránsokról linkelhetek "szakértői véleményt". Kivéve dec 24-én, mert az tilos.

Szóval úgy érzed, hogy neked itt cenzúráznod kell.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#5667
látom sikerült a lényeget "megérteni".

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#5666
Tehát akkor te vagy a cenzor.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

ReszegKoldus
#5665
Bevándorlómentes Új Évet Kívánok! <#hehe>

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

#5664
ezt a kérdést akkor én is feltehetném hogy mi köze van ennek a "hírnek" biztonság és védelempolitikához?

mert ha mondjuk a migránsokról és a velük együtt beszivárgó terrorista vészéjről linkelnél valami szakértői elemzést... akkor azt mondanám igen ez bizony témába vág erről érdemes beszélni, de mikor látunk utoljára ilyet tőled?

én legalább berakok néhanapján egy két érdekes cikket a kitekintőről ahol ki is fejtik a cikkírók hogy mi miért történik.

(tudom fáj hogy a konteo topikot átrakták a saját fórumba de az ilyen színvonalú hírek és cikkek inkább oda valók mint ide)

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

Tetsuo
#5663
Beletrafáltál, hiszen az EU-t megalapítása óta a kazár migránsok irányítják. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8