Biztonságpolitika
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Ezért is necces bevállalni egy önpuccsot, mert ha a közhangulat Erdogan ellenes lett volna, akkor ma már nem ő az elnök.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Hogy ez mennyire utólagos védekezés, azt nem tudom, de érdekes, hogy egy jól szervezet katonaságot (még ha nem is az egész vett részt ebben) ilyen hamar lefegyverez egy halom fegyvertelen civil.
"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Palinko, 2016.07.16. 16:56:09
Azért az elég fura, hogy a hadsereg puccsista része annyira nem volt szervezett, és kevesen álltak mellettük, és miért nem egyből azt csinálták hogy elfogják a állam vezetőit például?
Ellenben, a nép, a tömeg Erdogan párti tömeg, ahhoz képest hogy Erdogan csak twitteren üzent, mintha már-már szervezetebben működnének.
Azt nyilván nem hihető hogy a sok ezres tömeg mindet beszervezték, de ez úgy tűnik hogy a tömeg vezetői, hangadói, tudták mit kell tenni hova kell ,menni
A katonák meg minta behülyített balekok. Olyan orzságban ahol a kemalista hadseregnek hagyományosan jól megy a puccs szervezés.
Aztán már ki is rúgtak egy rakás bírót. Pár órája verték le a puccsot, és már meg is van kik bűnösök? Inkább olyan ez, mint egy kész lista, és csak egy ok kellet, hogy kiket kel kirúgni.
Zavaros dolog.
Ezzel szemben Erdogan, diktatórikusabb, fanatikusabb, a vallást felhasználó -de persze csak saját magával törődő(ezer szobás palota?) áll.
Erdogan úgy néz ki nyert.
Per Aspera Ad Inferi.
http://www.cagle.com/cartoons/
Nagyon jó ötlet kiugrasztani a nyulat a zavaros időkben..aztán simára gyalulva a terepet.. megint lehet szervezkedni..
plusz ez nagyon jó ürügyet is adhat további "biztonsági" intézkedésekre.. amivel erdogán feljogosítja magát akár durva intézkedésekre is.. a hatalom mégbiztosabb bebetonozása érdekében.
..és ebből még külpolitikailag is profitál..
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
"A katonai puccsisták utolsó üzenete mindenesetre másfél órával ezelőttről, magyar idő szerint reggel hat körülről van, és annyit tartalmaz, hogy "a mozgalom élni fog"."
szerinted van esély egy újabbra a közeljövőben, vagy Erdogan most kiugratta utolsó ellenségeit is és nem lesz már semmi csak duma?
Minden estre nem volt igazán kidolgozott, ugyanis az első lépcső egy ilyen puccsnál egyből a meglévő vezetés lefejezése kellett volna hogy legyen.
Hogy önpuccs volt-e? Ha igen, akkor Erdogan politikai zseni, mert ebből most irtó jól jöhet ki mind bel-, mind külpolitikai szinten...
Mondjuk még annyit ehhez, hogy a hadsereg hagyományosan világi Törökországban, tehát elég egyértelmű, hogy nem egy pap áll a felbujtás mögött.
Utoljára szerkesztette:
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Gondolom ment a szervezkedés és a puccsisták azt hitték, hogy jóval többen vannak, más egységek más részeket fognak megszállni stb. Aztán csak néztek nagy szemekkel, hogy csak ennyien vagyunk?
Azt le is verték hamar.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
pl látom hogy sok birka megindult Erdogan meg a mecset biztatására és veszi el a katonáktól a fegyvert (azok meg bénáznak mert nyilván nem akarnak vérfürdőt). olyat is hallottam, hogy a puccsot tervezők helikopterét egy kormánypárti F16 lőtte le, tudod mindig ilyenkor tele van kamu hírekkel, felröppen minden.
Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,
Erdogan egyezkedéseire kiváncsi lennék, mit ígért neki Izrael? És ha elbukik, vajon mikor tárgyal Merkel az újabb kormánnyal? Szerintem már aznap gratulálna és ott folytatnák, ahol abbamaradt.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A rendrőség és a hadsereg a csendőrséggel egymás ellen, emberek az utcákon.
A vicces az egészben az, hogy Törökországnak van az USA után a legerősebb hadserege a NATO-ban. :-)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Úgy néz ki, elegük lett Erdoganból.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Ez tragikomédia, sajnos a felelősök (többek között Valls és Hollande) méltó büntetése nélkül.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2016.07.15. 10:31:37
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Meg van ilyen elmebeteg is, aki nem tudja mit beszél, de az már más téma 😄
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
2. Ha Európa nagyrészét ellepi az invázió és eluralja a káosz, Magyarország nem tud ellenállni neki, de a V4-ek sem - külső segítség nélkül.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
..és hogy nehogy ide átszivárogjanak a migránsok hozzánk is.
Nekem aztán mindegy, hogy a németek és svéd emberek lányait hogyan bas*ák teherbe a migránsok.. és keverednek, csak ide ne tolják a képüket.
Már így is elég sok bajunk van. Van saját kisebbségünk is.. nem vagyunk rászorulva a külföldi importra.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
"A szemtanúk földön fekvő, vérző emberekről számolnak be."
Ez kicsit úgy hangzik mintha meg kéne lepődni, ha valaki nem marad állva miután nekimegy egy teherautó <#fejvakaras>#fejvakaras>
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
még a szag sem jut át az óceánon (egy kis szerencsével)
lehet, hogy így van, de a szemétség alja, hogy egy mesterségesen létrehozott államot, most megint ugyanazok, ugyanazzal a módszerrel akarják ízekre szedni
másik érdekesség, hogy irak esetében erről szó sincs, pedig ott is nagyon erősek a vallási, etnikai nézetkülönbségek
ja, hogy Irak már benyalt , mert nem volt más választása, Szíria pedig még szűz???
USA, ha érdekei úgy kívánják, a világ legateistább állama
nem ismer sem Istent, sem embert
Leegyszerusitve: az USA szamara kevesse szimpatikus az a fajta elvalasi kezdemenyezes(="szeparatizmus"), ami nem a gennyes erdekeit kepviseli.. A nepek onrendelkezesi jogat(ami resze az UN alapokmanyanak) magasrol leszarjak.. Es a tobbi(felesleges lenne sorolni, mert mar 1000x megtortent pl. ezen a forumon is)..
Komolyan, erzelmektol mentesen allitom: az USA-nal gennyesebb, aljasabb, stb. hatalom keves letezett a sargolyo torteneteben...
\"one shot one kill..\"
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Porosenko nagyon fontosnak minősítette azt az átfogó támogatási csomagot, melyet a NATO-Ukrajna találkozón egyhangúlag megszavaztak. "A történelemben eddig soha nem ajánlottak ilyen erős segítséget" - hangsúlyozta. Mint mondta,
a Varsóban hozott döntések lehetővé teszik, hogy Ukrajna bővített NATO-partnerségi státust kapjon,
ami biztonsági téren az együttműködés elmélyítésével jár.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Nagyon helyes, hogy visszazsuppolják azokat, akiket elkapnak a határ mentén. Ha a szerbek nem fogadnak vissza senkit, miközben szervezetten fuvarozzák őket, akkor nem is kell megkérdezni őket, vissza mindet!
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Tenyleg nem gyenge.., bar mar megszokjuk lassan, h a jenkik egymasra lovoldoznek..
\"one shot one kill..\"
Vagy beleszólni más belügyeibe csak nekik szabad!?
Amúgy tényleg durva, lehet hogy a következő majdan a Fehér Ház előtt lesz?
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"