Biztonságpolitika
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Itt el lehet olvasni: Mackinder és a magterület (Heartland)-elmélet. "A megváltozott geopolitikai helyzetben felhívta a figyelmet végül két, történelmi perspektívával rendelkező szárazföldi hatalom – Németország és Oroszország – közötti lehetséges szövetség veszélyeire. Felfogása szerint a kontinentális hatalmi egyensúly és a brit birodalmi hegemónia érdekében e koalíció létrejöttét meg kell akadályozni" - a brit birodalom utódja az amerikai, de egyébként nem változott ebben a tekintetben semmi az "angolszász" birodalom céljait tekintve, több mint száz év után sem.
Heartland-elméletét néhány mondatban össze is lehet foglalni, amik mára egyébként szállóigékké is váltak. Az első tétel az, hogy „Aki uralja Közép- és Kelet-Európát az parancsol a Heartlandnek”. A második: „Aki uralja a Heartlandot, az parancsol a Világszigeteknek”, a harmadik pedig: „Aki parancsol a Világszigetek, az uralja a Világot”. Ergo, ha a Brit Birodalom (vagyis ma már az USA birodalom) kezében tartja Közép-Európa döntő részét, akkor nem jelent fenyegetést számára Oroszország, sem Németország, s világhatalmi pozíciója biztosított.
Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.03.01. 10:10:39
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."
egyszerűen nem bírják ki az usában hogy ne az övék legyen az egész földgolyó ???
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Trump csúcsszintűre akarja fejleszteni az amerikai nukleáris fegyverzetet
Russia Defense Report - Dec. 28, 2015: Nuclear Triad Modernization
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.02.24. 23:35:58
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
A szarkeverők.. a szarkavaráshoz, tömegmanipulációhoz, vádaskodáshoz, hazugsághoz.. és úgy általában a médiához értenek csak.
Nem ismerik a jogot és igazságot. Az ilyeneket le kell vágni.. megnyomorítani.. hogy okuljanak belőle a fajtársai is.
Az ilyen ha elburjánzik.. a gyűlölet és a hazugság életre kel, és világégesben áll meg a lejtőn..
hülyék vagyunk mi hogy megint hagyjuk?
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
A feltüzelt véleményvezérek és közemberi megnyilvánulások is már a 2001. szept. 11. utáni harciassággal vethetők össze (menjünk Szaddám ellen, hisz kapcsolatban állt az al-kaidával és tömegpusztító fegyverei vannak, amik 45 perc alatt elérhetik Londont - ezek is olyan nyilvánvaló bizonyított tények voltak, mint hogy "orosz hackerek döntötték el a választást", vagy "Trumpot kompromittáló felvételekkel zsarolják az oroszok"😉 Közben még az orosz ENSZ-nagykövet is váratlanul elhalálozik, mit tesz a véletlen. Ha mondjuk a moszkvai amerikai nagykövet halálozna el hirtelen szívrohamban, akkor senki sem kételkedne benne, hogy az oroszok voltak. 😊
Szinte olyan az egész, mintha egy Tom Clancy könyv felvezető részét olvasná az ember.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Amerikai nyomásra engedték futni Gyurcsányt"
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.02.15. 00:42:50
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A népeknél ki is mutatható bizonyos különbség, de a nagy átlag, a csőcselék mindenhol hozza a "szintet".
A kelet-európai népeknél az izmusok viharai szó szerint kiirtották a kiválóságok vérvonalait, Nyugaton pedig degenerálódtak.
Itt nem is csak intelligenciára kell gondolni, hanem egyéb részben örökletes erényekre, de akár az áthagyományozott életmódra, kultúrára is.
A zsidóságnál más erények játszák a főszerepet de tény, ők átlagban kicsit magasabb intelligenciával rendelkeznek, mint a nemzsidók. Ez nem az utóbbi száz vagy kétszáz év szelekciójának eredménye.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Van egy nagy baj még mindig..
Ezek a szemetek akik beépültek mindenhova.. akik titokban irányítják a világ pénzügyeit, a világgazdaságot terelgetik..
van egy nagy gond.. Hogy ők tényleg léteznek.. tényleg bujkálnak és titkolóznak, DE a legfontosabb, hogy óriási előnnyel rendelkeznek az intellektus területén.
Míg mi átlagemberek.. jövünk megyünk házasodunk..gyereket nemzünk..
Ez nálunk random szerűen megy.
Ők akikről szó van, tudatosan tervezik és szelektálják a génjeiket, már több mint 100 éve.
Igazából akár mennyire is úgy látszik, hogy mi a tömeg állunk nyerésre hosszú távon..
ők nagyon jól tudják, hogy nekünk annyi esélyünk van tőlük átvenni a hatalmat.. mint amennyi esélye van a házőrző ebnek arra, hogy felismerje saját helyzetét és kitúrja az embert a házából és helyet cseréljen a gazdájával.
az a baj, hogy ők már már nem is emberek.. az már csak látszat.
Utoljára szerkesztette: overseer-7, 2017.02.14. 23:54:14
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Az úgynevezett "alt-right" szélsőjobb is egyre erősödik az Egyesült Államokban, ami kissé - személyeket és ideológiát értve - beszivárog a (hagyományos) konzervatívok területére.
Ámerika legújabb háborúi elindítása és a legtöbb diplomáciai konfliktus érdekében már nyiltan és provokatíve lobbiznak néhány évtizede kiemelten cionista zsidók.
A helyzet pro és kontra fokozódik.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A balliberálisok a baloldalon, jobboldalon meg a neocon-ok.
Két tűz között vagy.. és nincs 3. párt az usában.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
A neocon ok eddig mindig csak a háborút indították be.. könnyen és gyorsan..sivatagi vihar.. 911, iraq megszállása
aztán az arab tavasz nevű multi regionális szupervihart..
aztán őket az nem érdekli hogy mekkora káoszt csinálnak.. örülnek, hogy lefoglalják a világot.. az embereket.
A migránsokat is ők hozzák a nyakunkra.. amíg velük foglalkozunk.. nem foglalkozunk velük és a pénzükkel.
De már az alter médiának köszönhetően kezd felébredni az emberiség.. és érzi, hogy honnan fúj a szél.
kérdés, hogy lesz e elég intelligenciája az embernek, hogy oda üssön ahova kell.. és bedugaszolja azt a lyukat ahonnan a szél fúj.
vagy ..megint birka módjára ismét elterelgetnek minket.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A pénzhatalom mindig háborúval válaszolt a térvesztésre eddig a történelemben.
Most is arra áll a zászló.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
http://www.hidfo.ru/2017/02/kinyilvanitottak-a-globalis-kormanyzat-osszeomlasat/
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
a fegyverlobby nagy hatalom
Ez a nem egyszerű
Ha egy G W Bush akar valamit.. a kong megkérdezése nélkül is háborút indíthat.. akár fel is gyújthatja a világot.
De egy Trump fogja be a száját és nem csinálhat semmit.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
nehéz dolga van, és lesz😞(
bár szerintem, ha nem törné be tokostól az ajtót, lehet, hogy nagyobb sikert érne el
Utoljára szerkesztette: maki85, 2017.02.05. 15:19:33
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
A Kis Dodoniász: gulyás ízű puszikák – Contributors
Alig néhány nap múlva, februárban Budapest kerül majd azok érdeklődésének középpontjában, akik a Kremlben és Washington DC-ben a politikai elméleteket gyártják, ez lesz az a hely, ahol sor kerül az új amerikai elnök és a régi orosz elnök első stratégiai találkozójára (ezt az eredetileg Cozmin Guşă által a Realitatea TV-ben elhintett dezinformálást eddig senki sem erősítette meg hivatalosan – E-RS). Gyakorlatilag Budapest válik a Moszkva és Washington közötti üzenetek hídjává, arról a híres hídról van szó, melyről a Bukarest szivárványaiba beleunó George W. Bush valaha azt hitte, hogy majd a románok fogják megépíteni. A román diplomáciának őszintén fel kell tennie magának a kérdést, hogy ezekre a látogatásokra miért nem Bukaresten kerül sor. Miért nem képes még Bukarest azt a taktikát játszani, hogy hiteles geopolitikai találkozási pont legyen, vagy legalább az a hely, ahol a nagy szereplők üzeneteket váltanak, akiktől – mint szinte mindig – részben a mi jövőnk is függ. A Moszkva és Washington közötti összekötői szerepet Budapest nemcsak a politikai nyelvezettel kapcsolatos kettős játéka miatt tölti be, hanem a proaktív, ötletes és/vagy ihletett diplomáciája jutalmaként is.
Szinte biztos, hogy az orosz és az amerikai elnök közvetetten tapogatózó üzeneteket, gulyásízű puszikákat küld majd egymásnak Budapesten. Szinte biztos, hogy Budapest lesz a globális nagy szereplők befolyási szféráinak kijelöléséhez vezető új folyamat kiindulási pontja. Amiről ott szó esik majd, még ha aszinkron módon is, a lehető legmagasabb fokon érinti majd Románia jövőjét. Mert Románia nemcsak hiányzik a fontos találkozók helyszínei közül, de akár közvetlen áldozatává is válhat bizonyos ellenséges (geopolitikai) diplomáciai játékoknak. Azt hiszem, hogy a budapesti látogatásokat egy olyan folyamat szakaszának tekinthetjük, melynek során az AEÁ és az Orosz Föderáció megtárgyalja és újra konfigurálja a jelenlegi világrendet. Eléggé biztos vagyok abban, hogy e folyamat későbbi szakaszai is elkerülik majd Bukarestet…
Végül egy utolsó, taktikai érvként szolgáló epizód: azt javasolom, hogy próbáljuk meg a Székelyföld autonómiájára vonatkozó új törvénykezdeményezést annak a támogatásnak a próbájának tekinteni, melyet olyan országok, mint Oroszország és az AEÁ nyújtanának a Budapesten kidolgozott és HarKovban (a szélsőséges román nacionalisták által Székelyföld helyett használt, Hargita és Kovászna megyék nevéből „gyártott” kifejezés – E-RS) végrehajtott magyar autonomista projektnek. A magát a Székelyföld zászlójával lefényképező amerikai nagykövet gesztusa hirtelen más lehetséges jelentéseket nyer…
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
egy "piti" kis szövetségi bíró felülírta az elnöki rendeletet
Utoljára szerkesztette: maki85, 2017.02.04. 21:47:49
mert sajnos, ha van eszük, akkor szinte mindegyik onnan jött, mint ahogy majdnem az összes január elsején született
sajnos a nemzetközi szerződések kötelezővé teszik, hogy befogadjuk őket
de csak a harmadát vedd a 30 ezernek, plussz családtagok, na meg a "tiszta" kötvényesek a pereputtyukkal, az sem semmi
meg van itt még valami, ami kakis
ez a 30 ezer beadta a kérelmet, és mondjuk nem kapja meg, mi lesz azután????
mert ők nem akarnak ám németbe menni, mert van egy kis gógyijuk (teli a zsák)
akkor azt mondják, na jól van a fene egye meg, elbasztunk egy csomó pénzt, de nem sikerült, hazamegyünk?????
Mondjuk valószínűleg meg se próbálják majd, főleg ha az érettségitlent választják meg a németek.
akik megkapták, kapják, hozzáadva családegyesítés, hozzáadva letelepedési kötvényt (kb 15 ezer fő, meg családtagok), hááát bizony nem semmi szám jön ki
egy kisebb város
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
Nyaktilóval büntetném azokat, akik nem tartják be a kampányszövegüket.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
de azt se felejtsd, hogy Trump a teljes kampányt a saját pénzéből finanszírozta
tehát ő érdekelt volt abban, hogy ez neki meg is térüljön
ellentétben a másik oldallal, őt nem igazán támogatták még a saját párttársai sem, de az nagyon fincsi volt nekik, hogy egy vasat sem kellett költeniük a pártpénzből
vagyis ebből azt akarom kihozni, hogy bár ő lett a nyerő, még nem biztos, hogy sikerül is betartania a szavát
Mexico: Trump új vezető, vagyis új "szomszéd", és először azt kellene tudtára adni Mexiconak, hogy megváltoztak a játékszabályok
és, ha nem megy, akkor lehetne, kellene pofozkodni
bár nem hiszem, hogy a mindenkivelharagosdi a legjobb út
Mexikóval szerintem már túl vannak azon a ponton, ahol beszélgetni kéne.
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
de!!
más egy kampány, és más a való élet
Mexicó: ha a szomszédommal valami bajom van, akkor nem úgy teszek, hogy pofán vágom elsőre, hanem elbeszélgetek vele
én így gondolom
kedves hazánk: lassan mondom, hogy mindenki megértse---NEM LESZ GÁZ ÁR EMELÉS!!!!!
ismerős?????😊)
“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Értékes lecke volt. Jó tíz éve az USA-t tekintettem a viszonyítási pontnak, mert ugye ők a „szabad világ vezető hatalma”, Reagan bontotta le a berlini falat, meg ilyen hülyeségek. Aztán, amikor bennük csalódtam, azt hittem, hogy minden mögé oda kell állni, ami őket gyengíti, de leginkább Putyin mögé. Amióta azonban Oroszországgal kapcsolatban is tisztábban látok, már nincs új bálvány. Rájöttem, hogy a nagyhatalmakkal szemben nem a végletes nyalás, hanem mindig és minden irányba a végletes kétely és kritika a helyes magatartás.
<...> Dodon moszkvai látogatásának két célja volt, Moszkva pedig két üzenetet küldött. Az egyiket az EU-nak, a másikat Romániának.
E látogatás esetében valójában nem számított sem Igor Dodon, sem Moldova K. És mostantól kezdve sem számítanak majd túlságosan. Putyin üzenete úgy is értelmezhető, hogy befagyaszt bármilyen tárgyalást Romániával és burkoltan regionális konfrontációt hirdet meg Moldova Köztársaságon keresztül.
Ha ez így van, akkor Bukarestnek bonyolult helyzetekre kell felkészülnie. És nem Dodon miatt, aki egy egyszerű regionális hőmérő. Hanem azért, mert egy esetleges regionális diplomáciai konfrontáció esetén Putyin Moszkvájának nem elsősorban a Moldova K. elnöke lesz a partnere. Hanem az, akire Igor Dodon többször is utalt – hallgatólagosan és alattomosan – amikor a kettős, keleti és nyugati irányú román agresszióról beszélt és arról, hogy Románia Moldova K. és Magyarország területeit egyaránt magába foglalja: Orbán Viktor Budapestjéről van szó.
Dodon moszkvai látogatása egy regionális identitárius konfrontáció kezdete lehet, melyre 2018-ra és 2020-ra (Trianon) tekintettel Bukarestnek már most fel kell készülnie.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"