Biztonságpolitika

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4660
Líbia egy prosperáló állam volt, jobb életkörülményeket biztosított az állampolgárainak mint Magyarország, és nem elhanyagolhatóan feltartotta az afrikai néptömegeket. Ezt szétverték, és azóta is káosz van ott.

Egy líbiai fiatal is megkérdezhetné, hogy mégis én mit ártottam Franciaországnak? Szíriában is ugyanezt akarták csinálni. Mi köze Franciaországnak Szíriához? Már azon kívül, hogy egy ideig Libanonnal együtt francia gyarmat volt.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4659
Hogy mi a kohézió? Ez a terrortámadás a francia offenzív politika következménye. Csupán ennyi. Az észak-afrikai és közel-keleti országok is úgy harcolnak ahogy tudnak. Demográfiával és asszimetrikus hadviseléssel, terrorizmussal.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Steel
#4658
Hol írta, hogy felmenti a terroristákat azok alól a mocskos bűnök alól, amiket tegnap előtt elkövettek?
Hol írta, hogy megérdemelték azok az emberek, akik pénteken elhullottak?

Azt írta, hogy nem sajnálja a francia nemzetet azért, ami tőrtént. Ez nálad azt jelenti, hogy dícséri??? Két véglet van nálad, azt kész?

És trianonról még annyit, hogy minket sem sajnált rohadtúl senki, amikor az ország területének 2/3-a és vele együtt a lakosság is egyik reggel már nem magyarországon ébredt fel. Pont leszarták, így ahogy írom. Mai napig leszarják, vagy inkább már szimplán csak elfelejtették.

"Ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam."

morcosqtya
#4657
Netán a Líbiaiaknak a 23 éves fiatal bulizók basztak oda?
Vagy kiskorodban megvert a FRANCIAtanárod :-) vagy mi a bajod neked?
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 18:55:24

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4656
Ezt vfosnak, molnicionak és a többi cionistának amikor gyülölködésről vinyognak:
morcosqtya
#4655
Tudod mi?

erre:
"Csak a nemzet kára nem akkora mint egy-egy elvett élet a hozzátartozóknak. Ha a családtagodat, húgodat, bátyádat lövik le (azért mert elment rockkoncertre ami zavart egy hidegvérű kultúridegen népséget) azt nehéz morálisan Trianonnal magyarázni... vagy egyenlőségjelet vonni."

ezt volt a válaszod:
#4615
"Ezt ugye azoknak is elmagyarázod, akik a francia hódító politika miatt vesztették el a családtagjaikat. Pár líbiai biztos értékelné, csak hogy a közelmúltat említsem."

És ez hol menti fel a most történteket?
Mi a kohézió?
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 18:51:54

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4654
Az láthatóan rád fér.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4653
Oda is van írva, hogy amit a mi térségünk . Ezzel csupán a minket érintő bűneikre utaltam, ami miatt nem érzek együtt a francia nemzettel, de azt is írtam, hogy a hozzátartozókkal igen.

Tényleg nem értem, hogy mi a bajod.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4652
Taníts mester!
Megtisztelő, hogy egy ilyen nagyformátumú ember tágíthatja a tudatomat Trianonról... 😄
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 18:42:37

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4651
A muszlimokban a gyűlölet nem Trianon miatt van meg, de ilyet nem is irtam. Ha mégis, akkor idézd. Még ki is emeltem, hogy itt a közép-európai térségre vonatkozik.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4650
Itt. A franciák pedig abban bűnösök, hogy a trianoni rendezéssel elhintették a gyűlölet magvait, amit a mi térségünk lehet hogy soha nem fog kiheverni.

És.. ez miért mentség a terrorra???

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4649
Pedig elmagyaráztam, de ha kéred, részletezem, mint egy debilnek.
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.11.15. 18:39:08

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

ReszegKoldus
#4648
Hol van az, hogy a muszlim terroristákban ültették el?

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

morcosqtya
#4647
Te nem nagyon. A sajátodat sem.
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 18:38:05

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4646
Olvasni tudsz-e?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4645
😄ASD:dasD:

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

morcosqtya
#4644
Trianon. A gyűlölet magvait. A muszlim terroristákban... Oké..

Köszönöm nincs több kérdésem.... menj vissza NWO-ba, vagy az ufó magazinhoz szerkesztőnek, az a neked való.
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 18:36:54

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4643
Magyarázd csak.
#4642
Igen, ezt fenntartom. De nem azt írtam, hogy ezért megérdemelték. Ezt max akkor írhattam volna, ha magyar szabadcsapatok gyilkoltak volna, de tudtommal nem ez történt.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4641
Abban nem, de itt igen: -A franciák pedig abban bűnösök, hogy a trianoni rendezéssel elhintették a gyűlölet magvait, amit a mi térségünk lehet hogy soha nem fog kiheverni.-
#4640
Nyilvánvaló, hogy a gyarmati múltnak köszönhetik a közel 10% muzulmánt, akik lassan ötödik hadoszlopként viselkednek. Ok okozat.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4639
Idézz!

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4638
És ebben hol szerepel Trianon?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4637
Nem tudom hallottál-e róla, de Trianon óta valahogy nem nagyon jövünk ki a szomszédainkkal, akiknek a franciák által erősen befolyásolt döntésnek köszönhetően a területekkel együtt közel másfél millió magyart dobtak oda.

Tehát igen, Trianonnal a gyűlölet magvait is elvetették.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4636
Olvass vissza.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4635
-Pedig a franciák megérdemlik. Ha másért nem is, de mint gyarmattartó birodalom, mindenképp!-

Idézet tőled. Pont.
Pluskast
#4634
A nemzetiségek egymással szembeni gyűlölete már Trianon előtt is megvolt, de az is tény, hogy Trianon erre rátett még egy lapáttal (a szerencsétlen történelmi folyamatokról már nem is beszélve).

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#4633
Személyeskedésen kívül valami?
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.11.15. 18:26:56

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#4632
Mint írtam, sajnálom az áldozatokat és a családtagjaikat is, de hogy ezért miért kellene együtt éreznem a francia nemzettel, francia trikolorral "tüntetni" azt nem értem.

Nem én írtam azt, hogy Trianon miatt megérdemlik, hanem azt, hogy bűnös benne. Azt molnibalage írta, hogy az ismerőse írta ezt.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4631
Szerinted Trianon vetette el a gyűlölet magvait.
Gratulálok. Elmés gondolat. Történelmi lángész vagy öcsém, de azért még olvasgass kicsit. Nem szégyen.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

morcosqtya
#4630
Anyádék büszkék lehetnek rád.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4629
Ezt hogy raktad össze?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4628
Ha majd a tevebaszók fejbelövik anyádat nyilván a Trianon miatt lesz ugye?
Allah akbar!

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4627
És akkor szenvedjenek az ártatlanok? Megérdemlik Trianon miatt. Hogy te mekkora fasz vagy. Most lehet egy egész nemzetre mutogatni, bár ez nektek sosem volt gond.
Miért nem katonai célpontra mentek? Ha már állításotok szerint olyan jól meg volt szervezve? De egy rock koncert?
#4626
két állítás is volt, mindkettőre ez a kimerítő válasz? :-)

Pedig tény, hogy háborús héjaként viselkedtek Líbiával kapcsolatban, és a szír polgárháborúba is beavatkoztak volna legszívesebben.

De ez nyilván nem számít, Vive la France, nem igaz?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4625

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

ReszegKoldus
#4624
Nem emlekszem, hogy barki is azt allitotta volna, hogy MO-on allami szinten zajlik az antiszemitizmus

Én se. Nem is értem hogy jön ez ide...
A lényeg, hogy majd ne nagyon ajvékoljanak, ha nem sikerül "megszerettetniük" magukat ezekkel a rendezvényekkel 😊)

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

PSG 1
#4623
Annak is meglesznek a konzekvenciai..

\"one shot one kill..\"

#4622
Nehéz elképzelnem. Persze az is sokatmondó, hogy a huszas években a SZU-ba emigráltak rokonaid. Halmozottan hátrányos helyzet.
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.11.15. 17:14:38

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

PSG 1
#4621
Amugy en is egyeni tragedianak tartom.., aminek oka nagyreszt a Nemzet elbaxott politikajanak az egyik kovetkezmenye..
Az a baj, h a vezetok nem nagyon tanulnak sem a mult, sem a jelen hibaibol, meg akkor sem, ha nyilvanvalo, h vmilyen kovetkezmenye mindig van a donteseknek..

\"one shot one kill..\"

#4620
Nem csak a hibáinak (már aki ezt hibának nevezi) a következményeit, de az előnyeit is élvezik.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

molnibalage83
#4619
A "gondolatmeneted" - már a szón is röhögnöm kell - tipikusan egy turbóbalfaszé... Ezt is letudtuk akkor...

Az őseim - ha ennyire nagymagyarkodni akarsz te kisköcsögy - szlovákaiai magyarok voltak. Nem szlovákok, magyarok te utolsó ki féreg.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#4618
Neked mint kiderült Szvatopluk bandájához tartoztak az őseid. Vicces, hogy ezer évvel ezelőtti kalandozásokkal jössz.

A délvidéki vérengzést pedig visszakaptuk kamatosan, mit akarsz még azon kívül?

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

PSG 1
#4617
Evvel a kommenteddel nem ertek egyet..
En a dolgot nem vetitenem erkolcsi lativuszokra.. Az ketsegtelen, h ez a gyarmati mult kovetkezmenye is, de ez mechanizmus.. Ok-okozat..
Az oseik hibainak kovetkezmenyeit a maiak viselik.., de hogy "megerdemles".. En nem igy gondolkodom..

\"one shot one kill..\"

molnibalage83
#4616
Akkor te is megérdemelsz hasonló sorsot, mert voltak mérszárlások a mai Szerbia területén magyarok által? Kalandózó őseink tetteiért milyen büntetést tartanál megfelelőnek...?

A magadfajta idiótáktól mentesen meg a sors minket...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#4615
Ezt ugye azoknak is elmagyarázod, akik a francia hódító politika miatt vesztették el a családtagjaikat. Pár líbiai biztos értékelné, csak hogy a közelmúltat említsem.

A franciák pedig abban bűnösök, hogy a trianoni rendezéssel elhintették a gyűlölet magvait, amit a mi térségünk lehet hogy soha nem fog kiheverni.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

morcosqtya
#4614
Csak a nemzet kára nem akkora mint egy-egy elvett élet a hozzátartozóknak. Ha a családtagodat, húgodat, bátyádat lövik le (azért mert elment rockkoncertre ami zavart egy hidegvérű kultúridegen népséget) azt nehéz morálisan Trianonnal magyarázni... vagy egyenlőségjelet vonni.
Utoljára szerkesztette: morcosqtya, 2015.11.15. 17:01:26

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#4613
Pedig a franciák megérdemlik. Ha másért nem is, de mint gyarmattartó birodalom, mindenképp!

Természetesen az áldozatokat és hozzátartozóikat sajnálom, de a francia nemzetet nem, az megérdemli ezt és amit még kapni fog.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

molnibalage83
#4612
Nem csak a faszbuké... Egyébként a trianonozó állatok állatkerjte a legszebb. Az egyik ismerősöm ismerőse kommentjét láttam és ez volt nála az érv, hogy trianon miatt megérdelik. Mikor megkérdeztem, hogy mi őseink kalandozásaiért mit érdemelnénk, akkor kussolt...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

PSG 1
#4611
A kommentek szamabol itelve: nagy a faszbuk allakertje.. 😊

\"one shot one kill..\"